Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Kiss Kiss Bang Bang (2005)

2014. március 14. - Lazók György

kis-1.jpg

Shane Black a saját bőrén tapasztalta meg, hogy magasról lehet a legnagyobbat zuhanni. Black az akciófilmek fénykorának menő forgatókönyvírója volt. Ő rakta le a Halálos fegyver-széria alapjait és találta ki Az utolsó cserkész beszólásait. Rekordösszegért megvásárolt scriptjéből készült, de a mozikban csúfosan leszerepelt Utánunk a tűzözön Geena Davis karrierjével együtt aztán az övét is koporsóba rakta. Nem kevesebb, mint kilenc évébe telt mire kimászott belőle és éppen a Halálos fegyver-filmek producere, Joel Silver segített ebben neki. Silver nem az önzetlenségéről híres, a stúdiók fejeseinél leprásnak számító írónak mégis nem csupán összekalapozott annyi pénzt, amivel elkezdődhetett a forgatás, de szabad kezet adott neki, hogy azokkal és úgy készíthesse el a filmet, ahogy kívánja.

A finanszírozást magára vállaló stúdió nem nagyon hitt abban, hogy a Black rendezői debütjét is jelentő krimi-vígjátékra vevők lesznek az emberek. Kishitűségükre rácáfolva a Kiss Kiss Bang Banget (amelyből magyarul Durr, durr és csók lett, de ezt inkább hagyjuk) a Cannes-i Filmfesztivál közönsége álló ovációval ünnepelte. A filmben Harry Lockhart (Robert Downey Jr.), az újonnan felfedezett színész – valójában piti bűnöző – Hollywoodba csöppenve egy szerep kedvéért detektívleckéket vesz Perry van Shriketól (Val Kilmer), becenevén Meleg Perrytől. Első órájuk egy szimpla megfigyelésnek indul, de persze nem úgy végződik, és embereink egy hullával gazdagodva fejezik be az estét, nyakukban egy rejtélyes üggyel.

kis-4.jpg

Shane Black a régimódi detektívtörténetek rajongójaként az írói válságból lábalt ki azzal, hogy visszakanyarodott azokhoz a krimikhez, melyek korábban is nagyban inspirálták. A Kiss Kiss Bang Bang nem puszta főhajtás lett, Black saját ironikus stílusához igazította Raymond Chandler és társainak világát. Az író-rendező egyszerre használja és figurázza ki a tipikusan ponyvaregényes fordulatokat, valószínűtlenül találkozó szálakat. Gyakran épp a szereplők beszélnek ezekről a könyvekről, majd nem győznek eleget csodálkozni, ahogy lassacskán a részeivé válnak egynek. Ha már a történet Los Angelesben játszódik, Black nem hagyja ki, hogy fricskát pöccintsen Hollywood orrára, rengeteg filmes poénnal és showbizniszes élcelődéssel szórakoztatva minket. Közben a gyilkosságok száma drasztikusan nő, és a hullák úgy tűnnek fel a legrosszabb pillanatban, akár egy Leslie L. Lawrence-regényben.

Robert Downey Jr., aki ekkor még inkább kockázatot, mint garantált sikert jelentett, ugyanazzal az ellenállhatatlan, lezser bájjal hozza a film önjelölt magánkopóját, ami nem sokkal később a legmenőbb sztárok sorába repítette. A jelenet, amelynek során egy rablásból menekülve beesik egy meghallgatásra és akaratán kívül tökéletesen hozza a vázolt figurát, csak még viccesebb attól, hogy Downey Jr. tényleg fantasztikusan játszik, a szemünk előtt tölti meg élettel a papírra vetett szavakat. Az egész filmet mintha csak rá írták volna. A hagyományok jegyében narrációval kíséri végig kalandjait, méghozzá folyamatosan kiszólva a közönséghez, sőt bele-belebakizva a saját mondandójába.

kis-2.jpg

A film noirosan túlkomplikált cselekményszövés tisztelgésnek kitűnő, de azért levesz a mű élvezhetőségéből. A Kiss Kiss Bang Bang igazi erőssége a stílus és a humorérzék, melynek révén hasonlóan felejthetetlen szövegekkel ajándékoz meg, mint Black legjobb napjainak gyümölcsei. A lendület néha megtörik, ám a színészek sose hagyják, hogy a film holtpontra kerüljön. Downey Jr. remek párost alkot a Nagy Sándor, a hódító forgatásáról kissé dundin érkező Val Kilmerrel. Kettősüket Black ugyanazzal a dinamikával tölti meg, amit a nevéhez köthető buddy moviekban is sikerrel alkalmazott. Harry épp úgy az agyára megy Perrynek, mint Murtaughnak Riggs, vagy Joe Hallenbecknek Jimmy Dix. Minden különbözőségük dacára persze szép fokozatosan ők is barátokká kovácsolódnak.

A két főszereplő örömjátéka mellett nem szabad megfeledkezni az elbűvölő Michelle Monaghanről se, aki Harry talpraesett, enyhén könnyűvérű szerelmét játssza. A csapat egyedüli gyenge láncszeme a rosszfiú. A személye éppoly nyilvánvaló, mint amennyire az őt megformáló színész halovány. Kiss Kiss Bang Bang ugyan Amerikában igazságtalanul limitált mozis futása alatt nem lett sikeres, DVD-n viszont már nem kerülhette el a sorsát és a kultikus kedvencek sorába emelkedett. Robert Downey Jr. karrierjében is fontos állomásnak bizonyult a film. A színész saját bevallása szerint itt nyújtott alakítása hozzájárult ahhoz, hogy megkapja Tony Stark szerepét, melyet úgy hálált meg Shane Blacknek, hogy beajánlotta a Vasember 3 rendezői székébe. A végeredményt ismerve talán jobb ötlet lett volna, ha inkább ennek a filmnek a folytatását készítik el.

ÉRTÉKELÉS: 80%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr785859014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása