Takeshi Kitano alkotása a maga idejében teljesen letaglózott. A Fivér a hazájában nagy népszerűségnek örvendő filmes és tévés személyiség első angol nyelvű, koprodukcióban készült rendezése, mely több korábbi művéhez hasonlóan a jakuzák világába kalauzol el, ám teszi ezt most nyugati környezetben. A Kitano megformálta Yamamoto miután klánjában teherré válik, Amerikába menekül, ahol ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Féltestvére piti dílerbandájából néhány véres akcióval sikeres bűnszervezetet farag, azonban agresszív terjeszkedésük olyan ellenfelek szorításába kényszeríti őket, akikkel szemben nincs esélyük.
A Fivér az évek során megnövekedett ingerküszöbömmel is képes volt kegyetlenségével újra a hatása alá vonni. A gyilkosságok véressége és mennyisége is igénybe veszi a gyomrot, de az érzéketlenség, amellyel elkövetik őket az igazán kemény. Az ábrázolt erőszak bármennyire taszító, általában nem ok nélküli. Túlélést, hatalmi célt szolgál vagy tiszteletlenséget torol meg. Annak a szigorú rendnek, amely szerint a jakuzák élnek az alázat az alapköve. A hierarchia és a szertartások súlyát a film kompromisszumot nem ismerő kíméletlenséggel ábrázolja. Aki nem tudja, hogy hol a helye, az a Fivérben könnyen megjárja. A lezser stílushoz szokott amcsi gengsztereknek ez bizony durva leckéket jelent.
A film az Amerikába érkező Yamamotoval kezd és egy rövid visszaemlékezéssel meséli el, hogy miért kellett hazáját elhagynia. Innen a cselekmény lineáris ívben írja le újonnan kialakuló bandájának gyors felemelkedését és törvényszerű bukását. Ezt az utat ugyan már sok gengszterfilm bejárta, de az a hangulat és fatalizmus, amivel Kitano végigmegy rajta, egyedivé teszi alkotását. A váltások olykor meglehetősen szokatlanok. A szervezet kialakulásának részletei felett a film átsiklik. A leszámolásokra és annak következményeire koncentrál, ugyanakkor szívesen elidőz a szereplőkön és mutatja őket a leghétköznapibb tevékenységek között. Emlékezetes például az a kosaras jelenet, melynek során Yamamoto egy régi, végletekig hűséges embere próbál érvényesülni a játékban. Yamamoto és a bandából hozzá legközelebb álló Denny (Omar Epps - Doktor House) barátsága is nagyrészt egyszerű ugratások során szilárdul meg.
A Fivérben minden brutalitása ellenére van egyfajta szépség. A lojalitás és a barátság fontossága kiemelt szerepet kap benne. Esztétikus képi világát gyönyörű, szomorkás zene egészíti ki. Az atmoszféráján és szélsőséges erőszakosságán túl, ami garantáltan megmarad belőle az a főszereplő markáns személye. Kitano egyike a leglazább, legőrültebb figuráknak, akik valaha vászonra léptek. Keveset beszél, ám az arca annál többet mond. Még a Casino Nicky Santoroja is összehúzná magát az általa alakított Yamamoto társaságában. Főszereplőnk jó előre felismeri, hogy a háborút elvesztették. Ki is mondja, de ez nem segít. A banda lassan és dicstelenül vérzik ki. Kitano lenyűgöző képekben tudja ábrázolni ezt a folyamatot. Az ellenség arctalan erőként sodorja el a társaságot. Mi gyakran csak a torkolattüzet és a hátramaradt holttesteket látjuk. Yamamoto az egyetlen, akinek szép halála van. Elismerést érdemlő az a tartás és nyugalom, amellyel végül kilép a rá szegeződő fegyverek elé. A Fivért már csak ezért a pillanatáért is látni kell.
ÉRTÉKELÉS: 80%