Minden évtizednek megvannak a kedvelt műfajai, melyekhez a stúdiók orrba-szájba gyártják a filmeket egész addig, míg rájuk nem ununk. Ma a képregény-filmekből kapunk egy raklapnyit, a ’90-es években pedig a pszicho-thrillerek érkeztek csőstül, mely azon kevés populáris műfaj közé tartozott, amiben a nőket is hagyták érvényesülni. Ez idő tájt sok sztárstátuszra törekvő, vagy azt visszaszerezni igyekvő színésznő próbálta ki magát benne. Julia Roberts az Egy ágyban az ellenséggellel ért el sikereket, Bridget Fonda pedig az Egyedülállő nő megosztanával. Az ártalmatlan kis vígjátékokkal azonosított Goldie Hawn is így próbálta felfrissíteni a karrierjét, ezzel pedig eljutottunk Damian Harris filmjéhez, a Megcsalatvához.
A színésznőnek a ’80-as években kevés babér termett. A megújulás lassacskán létszükségletté vált számára. A producerek annyira aggódtak, hogy ezt a filmjét is egy újabb butácska Goldie Hawn-vígjátéknak hiszik az emberek, hogy az utolsó pillanatban is változtatgatták a címét. Talán jobban tették volna el, ha még rá is játszanak a tévhitre, hisz a Megcsalatva úgy indul, mint egy szerelmesfilm. A nő találkozik a férfival. Összeházasodnak, gyerekük születik, minden tökéletes. Aztán jönnek az apró, gyanús jelek. Amikor egy sikkasztással összefüggő haláleset történik a férj (John Heard) munkahelyén, a Goldie Hawn játszotta feleség elkezdi összerakni a részleteket, melyek azt mutatják, hogy élete párja nem egészen az, mint, akinek mutatja magát.
Ugyan a leírtakkal még nagyon a film elején járunk, de többet nem szívesen árulnék el a konkrétumokról. A Megcsalatva is egy olyan alkotás, aminek úgy érdemes nekiülni, hogy a lehető legkevésbé ismerjük a cselekmény részleteit. Nem mintha a végső fordulat hatalmas meglepetést tartogatna, hisz a film nyílegyenesen halad egy olyan befejezés felé, melyben kizárólag egyetlen megoldás lehetséges. Éppen csak nincs kimondva, ez a kimondatlanság viszont az egész film kulcsa. A Megcsalatva egy olyan nő története, aki fokozatosan rájön, hogy az élete hazugságokon alapul. Ez az érzelmi utazás a film legerősebb része, mely nagyon gondosan van felépítve jelenetről-jelenetre. Az elsőre talán feleslegesen hosszúnak tűnő idilli pillanatok is indoklást nyernek, ahogy feltárul a mögöttük megbúvó hamisság.
A feszültség a Megcsalatva jelentős részében takaréklángon van. Rengeteg a sejtetés, de az adrenalinfokozó esemény annál kevesebb, így, aki egy gyors thriller reményében vág neki, az könnyen elvesztheti az érdeklődését. A film lassan építi fel magát, bő teret biztosítva a színészeknek. Goldie Hawnnak ugyan nem sikerült radikálisan megváltoztatni ezzel az alakításával az arculatát, de hitelesen és átélhetően játssza el, hogyan fordul a férje iránti csodálata kétségekbe, majd elkeseredett szembesülésbe az igazsággal. A férfit játszó John Heard még nála is jobb, szinte az utolsó pillanatig kiismerhetetlen marad. Az ellene szóló egyértelmű bizonyíték után is képes életben tartani a reményt, hogy tán mégis ártatlan.
A film az izgalmak fokozásában nem mindig annyira erős, mint mikor szereplői érzelmeit tárja fel. Az, hogy valaki figyeli a feleséget és a lányát, sőt még a lakásukban is jár, a néző felingerlése után gyakran nem fut ki sehová. Vannak részek, melyekben a kamera sejtelmesen elindul, mintha mutatni akarna valamit, de aztán vágnak, mielőtt megtehetné. Amikor ténylegesen mozgásba lendülnek az események, az hatásosan lett kivitelezve. Az első gyilkosság például remekül lett összerakva. Intenzív és váratlan. A finálé tulajdonképpen a szokásos nagy rohangászás a pszichopata elől, de túl jól van megcsinálva ahhoz, hogy emiatt panaszkodjak. Az operatőri munka pompás, valamint az is elég kreatív, ahogy a nő végül elintézi a gyilkost. A Megcsalatva nem aratott jelentős sikert, és tény, ami tény, nem műfajának égköve, viszont egy korrektül megalkotott darabja. Mostanra a pszicho-thrillerek kimentek a divatból. Ugyan többször megpróbálták feléleszteni ezeket a „házadba költözött a terror” jelszavú filmeket, de rendszerint befuccsoltak vele. Már nem tudtak úgy ráérezni a zsánerre, mint a ’90-es években, amikor kiváló színészeket, írókat és rendezőket állítottak rá. Bár sok filmmel a korszakból nem bántak kegyesen az évek, a Megcsalatva azok közé tartozik, melyeket érdemes újra elővenni.
ÉRTÉKELÉS: 80%
