A mozikban a héten bemutatott Transzcendens című sci-fiben ismét a számítógépes hálózatok fejlődésének veszélyei kerülnek elő. Ezt a témát az amerikai filmesek korábban is szívesen boncolgatták, bár az inkább ürügy volt, hogy egy újabb akciófilmet vagy horrort készíthessenek. A technikai hátteret éppen csak annyira dolgozták ki, hogy az jól nézzen ki. A virtuális valóságról is elég vicces elképzeléseik voltak, aminek olyan örökbecsű filmeket köszönhetünk, mint a Johnny Mnemonic, a Szellem a gépben, vagy kritikám tárgya, a SID 6.7 – A tökéletes gyilkos. Az előző kettővel ellentétben ez egy igazi, nagyköltségvetésű stúdiófilm, de ettől még nem nyújt hihetőbb képet a jövő technikájáról, ezért érdemes úgy tekinteni rá, mint egy történelmi korlenyomatra, különben a folyamatos röhögés mellett nem jut rá idő, hogy akciófilmként élvezzük.
A történet felvonultatja az összes műfaji klisét, melyet ekkoriban még szégyenérzet nélkül használtak. Főszereplője egy ex-zsaru, Parker Barnes (Denzel Washington), akinek egy pszichopata terrorista miatt meghalt a családja. Mivel ő ezt zokon vette, hazavágta az ürgét és, akit még ott talált, amiért annak rendje és módja szerint lesittelték. Hosszú börtönéveit csak úgy kurtíthatja meg, ha hajlandó alávetni magát egy kísérletnek, melynek során egy virtuális térben kell elkapnia egy többek közt a családja gyilkosának a személyiségéből összeeszkábált programot, SID-et (Russell Crowe – mérföldekre a Gladiátortól). A minden korábbinál veszélyesebb 6.7-es verzió annyira élvezi az öldöklést, hogy alkotója segítségével kiszökik a valóságba, ahol persze csak egy ember kaphatja el. Parker Barnes.
A készítők szerencsére nem veszik véresen komolyan a történetet, és, ami még ennél is jobb, egyből a közepébe vágnak. Mátrixos filozofálgatás helyett a stukkerek kerülnek elő, és ez később se változik. A SID 6.7 lényegi cselekménye összefoglalható annyiban is, hogy Denzel Washington harcol Russell Crowe ellen. A többi csak körítés. A fordulatokat már akkor ki lehet találni, amikor még csak felvezetik őket. Például mikor a valószínűtlenül csinos pszichológusnő (Kelly Lynch) beugrik a lányához, egyből tudható, hogy az édes kis angyalt el fogják rabolni. Az, amire nem lehet számítani, hogy nem kevesebb, mint három finálét tartogatnak számunkra a készítők.
A SID 6.7 buta egy film, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szórakoztató. A rendező Brett Leonard (A fűnyíró ember) rövid életű karrierje idején nagyon rá volt kattanva a VR-témára. Lelkesedésén túl az se árt, hogy tudja, hová kell tenni a kamerát. A film megjelenésén és akciójelenetein látszik, hogy a készítőknek nem voltak anyagi gondjaik. Technikai oldalról egyedül a számítógépes effektek felett járt el az idő, melyeknél ma már egy tizenéves is jobbat barkácsol a PC-jén. A SID 6.7-et lendületessége húzza ki a pácból, mellette kisebb-nagyobb hülyeségei másodlagossá válnak. Színészei bizonyára nem erre a munkájukra a legbüszkébbek, de a szereposztás ettől függetlenül növeli a film élvezeti értékét.
Russell Crowe féktelen játéka a felszínen ripacskodásnak tűnhet, ám nagyon is átgondolt. Crowe tisztában van vele, hogy nem embert, hanem egy kreált lényt játszik, ennek megfelelően mimikája szánt szándékkal mesterséges, gesztusai teátrálisak, reakciói pedig túlzóak. SID-et igazából nem is a leghíresebb sorozatgyilkosokból, inkább akciófilmek és képregények gonosztevőiből rakták össze. Itt egy kis terminátor, ott egy kis Joker. Mulattatóan túlpörgetett karakter, akit Crowe kifogyhatatlan energiával játszik el. Denzel Washington, aki állítólag a fia kedvéért vállalt szerepet a filmben, visszafogottságával ellensúlyozza Crowe őrültségét. A SID 6.7 a kettejük bulija, így a többi, egyébként jól kiválasztott színésznek csak statisztaszerep jut.
A filmet be lehetne az annyira rossz, hogy már jó kategóriába sorolni, de én nem értékelném le ennyire. Az alapötlete érdekes, akármilyen irreális. Sablonjai miatt se tudok haragudni, mert a készítők mértékkel használják őket. Nincsenek felesleges lelkizések, az ex-zsaru halott családjára is pont annyi időt szánnak, amennyi szükséges, hogy a gyilkos és üldözője közti kapocs meglegyen. A forgatókönyvet író Eric Berntnek, ha díjat emiatt nem is adnék, azért a gonosz humorért, amivel SID-et felruházta, meg lehet dicsérni. Aki kedveli Washingtont meg Crowe-t, és nem vet meg egy kis ártalmatlanul agyatlan akciófilmes mókát, annak rossz hírére rácáfolva a SID 6.7 akár kellemes meglepetést is okozhat. Ha ebből csak a színészekre vonatkozó rész igaz, akkor még mindig ott van az Amerikai gengszter.
ÉRTÉKELÉS: 70%
