A ’90-es évek végén M. Night Shyamalan a Hatodik érzékkel szinte a semmiből robbant be a köztudatba. Kevés film befejezése váltott ki ekkora hatást. Az író-rendezőt hamar azonosították a csavaros végkifejlettel, így újra és újra szolgálnia kellett eggyel, melynek egyre kevésbé tudott megfelelni. Már a Hatodik érzéket követő A sebezhetetlennél akadtak negatív visszajelzések, melyek a Jelekkel és A faluval tovább szaporodtak. Shyamalan saját hírnevének és duzzadó egójának áldozata lett. Filmjeivel mindinkább egy világmegváltó üzenetet is megpróbált lenyomni a közönség torkán. A kezdetben új Spielbergként is emlegetett rendező kezdett nevetség tárgyává válni, hírnevét azóta se hozta helyre. Mai napig A sebezhetetlen az utolsó időtálló alkotása, mely azt igazolja, hogy nem egyfilmes rendező.
A film a Hatodik érzék szellemi testvérének is tekinthető. Nem csak a rendező védjegyének számító duplafenekű befejezés okán, hanem teljes felépítésében. Akárcsak a halottakat látó kisfiú, úgy főszereplőnk, David Dunn (Bruce Willis) is fokozatosan megtanul bánni különleges képességeivel, majd ezek segítségével megold egy ügyet. A történet közben ugyanúgy az emberi kapcsolatokról is szól. A főszereplő azzal, hogy tisztába jön önmagával, képesnek érzi magát arra is, hogy rendezze családi problémáit. A két film között annyi a közös pont, hogy Shyamalant akár az önismétlés vádja is érheti, azonban alkotása többet nyújt a Hatodik érzék egy variációjánál.
A sebezhetetlen a misztikus thriller álcája mögött igazából egy szuperhős-film. Quentin Tarantino, aki nagy rajongója, fogalmazta meg a legfrappánsabban: szerinte a történet azt meséli el, hogy mi lenne, ha Superman köztünk élne anélkül, hogy tudná, ő Superman. A film érett megközelítésével jócskán megelőzte az új típusú, sötét és reális szuperhős-filmek özönét. Shyamalan úgy emeli át a képregények világát a sajátjába, hogy kiszedi a felnagyított elemeket és szimplán az emberi történetre összpontosít. Ennek visszaütője, hogy hőstörténetének tulajdonképpen csak a bevezetőjét mondja el, a többit egy durva mozdulattal levágja. A film befejezése bár nagyon jól ki van gondolva, de a végére aggatott feliratok csak lógnak a levegőben anélkül, hogy valódi beteljesülést nyújtanának.
David Dunn könnyen lehetett volna egy unalmas, szenvelgő figura, de Bruce Willis tökéletes választásnak bizonyult az eljátszására. A színész tud teljesen átlagos és gyarló lenni, a következő pillanatban viszont már ott látjuk benne a szunnyadó hőst. Nem kevésbé hálás szerep jutott Samuel L. Jacksonnak, a porcelánnak, aki David Dunn tökéletes ellentéte. Elijah Price a képregények megszállottjaként egész életében magyarázatot keresett arra, hogyan születhetett olyan törékenynek. Akárcsak David, a helyét keresi a világban, melyben genetikai rendellenessége rendkívül sebezhetővé teszi. Két pólust testesítenek meg, a köztük lévő kapocs, sőt szükségük a másikra a történet legérdekesebb része.
A Willis-Jackson páros mellett mindenki más háttérbe kényszerül. Még a főszereplő kapcsolata is másodlagossá válik őt istenítő fiával, akit Spencer Treat Clark játszik nagyszerűen. A srác balszerencséje, hogy alakítására Haley Joel Osment brillírozásának árnyéka vetült, így nem kapta meg érte az őt megillető kreditet. Nála is rosszabbul járt Robin Wright Penn. A feleség bármilyen valóságos személyiség, jelenetei pedig elég jól megírtak ahhoz, hogy ne váljon a családi szál se nyúlóssá, se nehézkessé, mégse tud kitűnni. Valahogy mindig a háttérből lép elő, majd, ahogy szép visszafogottan előadta a mondókáját, gyorsan vissza is tér oda.
Ami a legerősebb A sebezhetetlenben, az a rendezés. Megkockáztatom, hogy Shyamalan jobb formában van, mint a Hatodik érzék idején. Bámulatos, mennyire uralja a jeleneteket. Ahogy a kamerával játszik és elkapja a pillanatokat, tényleg úgy tűnik, jó úton van, hogy a nagyok közé lépjen. Csupán a képek elbeszélő erejére támaszkodva többet mond el egyetlen beállítással, mint más egy komplett monológgal. A vonatbalesetből frissen magához térő David jelenetei mesteriek. Nem különben az mikor Elijah egy férfit üldözve sietve le akar menni egy lépcsőn. A hétköznapi mozdulatsor, mely Elijah számára potenciális sérülésveszélyt hordoz magában, csordultig megtöltődik feszültséggel.
A sebezhetetlen keresztje, hogy a végső csavar nem ütött akkorát, mint a Hatodik érzék esetében, ezért az egész filmet csalódásként könyvelték el. Időbe telt, mire az emberek felfedezték maguknak, ám DVD-n már olyan népszerű lett, hogy azóta nem egyszer felmerült, hogy a rendező folytatja David és Elijah történetét. Az, hogy ebből lesz is valami, mostanra szinte teljesen kizárt. Ahogy a helyzet Shyamalannal jelenleg áll, jobb is, ha békénhagyja a filmet. Nem állítom, hogy A sebezhetetlen hibátlan lenne, a Hatodik érzék egységesebb élményt nyújt, mégis sokkal többször fordult meg a lejátszómban, mint a világhírű kísértethistória. A magyarázat azt hiszem, abban rejlik, hogy azokban a pillanataiban, melyekben igazán jó, még a nagynevű elődöt is lepipálja.
ÉRTÉKELÉS: 80%