Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Rambo (1982)

2014. április 28. - Lazók György

rambo-1.jpg

Még Sylvester Stallone se gondolhatta, hogy a Vietnamból hazatérő katona, John Rambo szerepe fogja megmenteni, sőt meghatározni a karrierjét. A Rocky-filmeken kívül a színész addig csak egyik anyagi bukást halmozta a másikra, a Rambo első része viszont bebetonozta státuszát a nagyok között, a folytatások pedig a ’80-as évek ikonikus akciósztárjai közé rangsorolták. A szérián nyomon követhetőek a műfaj főbb változásai, melyek az évtizedek alatt bekövetkeztek. Az akciófilmek egyre gyorsabbak, nagyobbak és erőszakosabbak lettek, erről pedig a Rambo-sorozat esszenciális képet nyújt. Azon túl, hogy műfajának iránymutató darabjai, még mindig mocskosul jó szórakozást jelentenek.

rambo-3.jpg

David Morrell regényének nem teljesen hű adaptációjával nem csupán Sylvester Stallone, hanem a film producerei, Andrew Vajna és Mario Kassar is megalapozták a jövőjüket. Bár később még többször együtt dolgoztak, első közös projektjükben alaposan próbára lett téve a tűrőképességük. Stallonet rábírni a szerepre eleve nem volt könnyű. Csak úgy sikerült, ha átírhatta a forgatókönyvet. A pokol aztán nem is annyira a forgatáson, hanem az utómunkák során szabadult el. A Rambo első, a végsőnél jóval hosszabb vágását Stallone gyűlölte. A rengeteg sallang alatt eltemetve ott rejlett egy sikerfilm, amit egy új, a mellékszereplőknek nagyobb teret adó megközelítéssel ástak elő. Ezzel a produkció a vágás során bajba jutott akciófilmek megmentésének mintájává vált.

Rambo első része jóval komolyabb és összetettebb, mint folytatásai. Ha lehámozzuk róla az akciót, valódi drámát találunk a dicstelenül hazajött vietnami katonákról, akiket magukra hagytak traumájukkal. Különleges képességei ugyan kiemelik, de Rambo is egy közülük. A folytatásokkal ellentétben itt nem gyilkolja halomra a népeket, sőt valójában direkte senkit nem öl meg. Egy magányos, instabil veterán, akit kipécéz magának a városkát az ő szép tiszta királyságnak tartó sheriff (Brian Dennehy). Primitív helyettesei aztán bánásmódjukkal előhozzák Ramboból a vietnami kínzások emlékeit, onnan pedig nincs megállás. Harc harcot követ, és azzal, hogy hívják a nemzeti gárdát is, a csendes kisváros és erdeje háborús színtérré válik.

rambo-6.jpg

A filmet bár a vígjátékairól ismert Ted Kotcheff rendezte, humor csak elenyészően található benne. Annak, hogy vért izzadtak az összevágásával, meglett az eredménye. Úgy vált feszes akciófilmmé, hogy karakterközpontúságát is megőrizte. A bemutatott harci technikák, ahogy például Rambo levadássza üldözőit, annyira elnyerték a közönség tetszését, hogy visszatérő elemmé váltak. Stallone egész jól játszik, figurája lelki összeomlását is hitelesen adja elő, de, hogy a film kinőjön magából, ahhoz kellett a remek Brian Dennehy és a Rambo parancsnokát, vagy jobban mondva teremtőjét alakító Richard Crenna. Dennehy lehetett volna szimpla vidéki tulok, ám ő úgy játssza el a sheriffet, hogy látjuk a szemében, a lelke mélyén tudja, ő tehet arról, hogy ennyire elfajult a helyzet. Crenna nagy erénye, hogy a legbutább szöveget is méltósággal képes előadni. Az általa alakított Trautman ezredesnek több részen átívelő atyai kapcsolata Ramboval neki köszönhetően a filmek alappillérévé vált.

Elmaradhatatlan része a Rambo-filmeknek a mindig kiváló Jerry Goldsmith zenéje, mely szavak nélkül írja le a főszereplő személyiségét, és az üldözések feszültségéhez is rendesen hozzátesz. Az akciójelenetek ugyan még viszonylag kicsiben zajlanak, de azért belefért pár belassított robbanás, ahogy pedig Rambo lerombolja a városkát és megy, hogy becserkéssze a sheriffet, azok klasszis jelenetek. A filmesek nem merték megölni a címszereplőt, ahogy a regény írója tette, de nincs okuk szégyenkezésre befejezésük miatt. Akárcsak a Piszkos Harry végén, úgy érezni, hogy a főhős útja véget ért, ám a film sikere arra a sorsra rendelte mindkettejüket, hogy újra vegyék fel a fegyvert és tegyenek rendet a világban. A folytatásokban Rambo bizony meg is teszi, de ez már egy másik történet.

ÉRTÉKELÉS: 90%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr146085674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SemBoga 2014.04.28. 11:53:57

imádtam, a hangulata, az atmoszférája félelmetesen jó

és igen, a legyilkolt emberek száma ebben a filmben 0, az az egy pedig sima helikopteres vadászbaleset :) ehhez képest az utolsó részre igazi terminátorrá változott jancsi

Gacsajpesta 2014.04.28. 12:15:30

Számolni sem tudom, hogy hányszor néztem már meg a Rambo első részét. Rambo olyat tesz, amit valamennyien szeretnénk megtenni, de nem merünk. Olyan ember, akik titkon valamennyien lenni szeretnénk, de tudjuk, hogy soha nem leszünk olyanok. Rambo igazságot tesz a maga módján és valljuk be, valamennyien szertnénk olykor rommá lőni a körülöttünk levő várost a maga galádságaival együtt.

Amikor pedig Crenna belekezd, a "Nem azért jöttem, hogy Rambot megmentsem maguktól..." monológjába, hát az hátborzongató élvezet a film ezredik megnézésekor is. Néha csak ezt a jelenetet nézem meg a filmből. :-)

Mindezt írja egy több diplomás értelmiségi.

JL 2014.04.28. 12:22:14

...nini, most ugrott be: a harmadik képen a vörös hajú rendőr szvsz Horatio Caine hadnagy, pályája kezdetén (David Caruso):)

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.04.28. 12:25:59

@SemBoga: De tegyük hozzá, nem ám szimpla terminátorrá, hanem egyszemélyes terminátor hadsereggé! Amúgy a héten sorra kerül az összes Rambo-rész.

lobster thermidor 2014.04.28. 12:31:10

Hát nem is tudom...
Ha az erdőben John Rambót üldözők különféle fondorlatos módon történő felnyársalása, és karóba húzása nem gyilkolás, akkor vajon mi számít annak?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.04.28. 12:46:31

Én nagyon sokáig nem tudtam, hogy az első rész ennyire más, mint a többi. Amikor láttam, teljesen le voltam döbbenve. Nagyon jó, hangulatos, komor. A folytatások a mindenkit-halomra-ölök mentalitással annyira nem ilyennek tűnik, hogy nem is néztem meg soha és nem is szeretném.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2014.04.28. 12:52:09

@lobster thermidor: A lényeg, hogy az elkövetkező jelenetekből egyértelműen kiderül, hogy nem ölte meg őket, valóban csak a helikopterből kizuhanó ember hal meg a filmben.
(Egyébként karóba húzás nem igazán van a filmben, bár gondolom csak költői túlzásba estél.)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.04.28. 13:00:14

DAvid Morrel regényei nagyon jók, és mint sok esetben, itt is elmondható, hogy "könyvben jobb".
Ettől függetlenül az első rész még jó, a többi szimpla akciófilm, az akkori kornak megfelelő szupermenséggel.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.04.28. 13:02:05

@lobster thermidor: Az erdőben csak sebesített, viszont azok a járőrkocsiban, akiknek a teherautóval nekiment, lehet, hogy megmurdáltak.

Szelid sunmalac 2014.04.28. 13:13:45

@lobster thermidor: Peldaul ha belehalnak. Az gyilkolas. Ha nem, akkor nem. Magyarazzam meg?

Mighty 2014.04.28. 13:41:55

Nem véletlenül "csak" sebesüléseket okozott. A halott embereket hátra lehet hagyni, a sérülteket viszont cipelni kell, így csökkentve az üldözők számát egy pár nyárssal a combokban :)

Beru 2014.04.28. 14:32:19

Szeretem, de lehetett volna - a könyvhöz hasonlóan - még összetettebb a figura. Nem véletlenül merült fel jó színészek egész sora a castingon. Legalábbis a wikipédia szerint:" Long before Stallone was hired to play Rambo, other actors were being considered for the role such as Clint Eastwood, Al Pacino, Robert De Niro, Paul Newman, Steve McQueen, Nick Nolte, John Travolta, Dustin Hoffman, Ryan O'Neal, James Garner, Kris Kristofferson."

SemBoga 2014.04.28. 14:38:01

@Beru: olvastam könyvben is, de szerintem a filmben jó volt stallone - a szerencsétlen idegbénult arca pont jó volt ahhoz, hogy rezzenéstelen arcot mutasson a bekattanása közben, miközben csak a szemei adnak némi életet

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.28. 14:38:46

és ha a könyvet 100%ban követték volna még jobb lenne a film.

.Gordon Gekko. 2014.04.28. 14:39:30

@J. Bauer: No, a többi Ramboval sokat nem érdemes bajlódnod...:)

A First Blood (ez a film címe) messze a legjobb. A David Morell féle eredeti sztori meg még jobb.

Abban egyetértek, hogy Stallone, Dennehy és Crenna egyaránt komolyat alakítanak.

Érdekesség, hogy Hope, British Columbia (Canada) volt a forgatás helyszíne, a Google Earth-ön be lehet sétálni a városba(na jó, faluba) ugyanazon a főúton amin az Isteni John J. lába taposott.....:DDD

.Gordon Gekko. 2014.04.28. 14:41:06

@Beru: a wikipédia szerint:" Long before Stallone was hired to play Rambo, other actors were being considered for the role such as Clint Eastwood, Al Pacino, Robert De Niro, Paul Newman, Steve McQueen, Nick Nolte, John Travolta, Dustin Hoffman, Ryan O'Neal, James Garner, Kris Kristofferson."

Na és Terence Hill? Nem vicc, ő is benne volt.

Beru 2014.04.28. 14:47:33

@SemBoga: :-)
@.Gordon Gekko.: Az lett volna még mókás :-)

Celtic 2014.04.28. 14:56:59

Eskudni mernek, hoyg konyvben is van 2. resz - vagyis nem hal meg az elsoben.

De mar nagyon regen olvastam.

.Gordon Gekko. 2014.04.28. 15:02:37

@Celtic: de egen, meghalt. Ez biztos. Teasle halála is valószínü a könyvben, bár az nincs szó szerint leírva, de amikor Rambo meghal (és vége a sztorinak), akkor Teasle is haldoklik.

Persze attól még feltámadhatott, ez mégis Rambo, vagy mi.

2014.04.28. 15:24:28

Az első részben Rambo nem ölni akar, hanem figyelmeztetni az őt üldözőket, hogy bármit megtehet velük, azt is, hogy megalázó módon meghagyja az életüket (holott nem okozna gondot a számára, ha ölnie kellene). Teljesen tudatosan úgy tervezi a csapdákat, hogy ne haljon meg senki.
Nekem Rambo monológja a kedvencem a film végén, a regény teljesen egyértelműen arról szól, amiről ott beszél. A film elég hű adaptáció, bár a könyvből sokkal jobban lejön, hogy Rambo a végére kontrollálhatatlanul bezsong és teljesen elveszíti kapcsolatát a realitással.
(A 4. részben benne van a First Blood alternatív befejezése. Szerintem jobb lett volna, ha nem csinálnak "hepiendet", de hát Hollywood nem így működik.)
Jerry Goldsmith zenéjével a nyitójelenet pedig talán az egyik legszebb filmindítás (nekem kicsit felemás is a dolog, mert Goldsmith rögtön a film elején beveti a nagyágyút, utána minden egyes zenei betét csak "futottak még")

www.youtube.com/user/HerveAttia/videos
Herve Attia bejárta az első rész helyszíneit (és más filmekét is), érdemes kicsit nézelődni a videói között.

SemBoga 2014.04.28. 15:33:04

@Celtic: de, meghalt a legvégén, a játszótéren

emlékszem mekkora sokk volt ez nekem, mivel a filmben előtte nem halt meg

pacagánycsök 2014.04.28. 15:33:47

"A filmesek nem merték megölni a címszereplőt"

de azert leforgattak, youtube-on nezzetek korul, Rambo alternate end

Baaah 2014.04.28. 15:35:02

A 2. részből (könyv) csak "a kibaszott sötétség herecege"-ére emlékszem, és lehet, hogy már rosszul :)

SemBoga 2014.04.28. 15:35:04

@Tralfamador75: nekem tetszett az, hogy a legvégén hazatér - így a filmbeli rambo történet is kapott egy keretet - mondjuk a vége előtti 85 perc borzalmas volt, de ez más tészta :)

ledo76 2014.04.28. 16:02:28

Ez egy csodálatos film, a folytatásaira nem is érdemes szót vesztegetni.

2014.04.28. 16:05:01

@SemBoga: Á, a Rambo 4 igazi akciófilm, így is kell nézni. Régimódi ratata, mint amilyen a Feláldozhatók lehetett volna.
Úgy tudom, a Rambo 2 és a Rambo 3 könyvek a filmből készültek, A First Blood viszont '72-ben jelent meg, szóval a film jóval utána készült.
@J. Bauer: Abban a rendőrautóban nem ült senki :-)

JarJarJóska 2014.04.28. 18:19:58

Olvastam mindkét könyvet és az első könyv végén nem volt egyértelmű, hogy a dombon, most akkor meghal, vagy meggyógyítja magát meditációban. Így aztán nem okozott "törést", hogy van második része is.

lavór 2014.04.28. 18:41:56

A régi szemétből hogyan lesz kincs tipikus esete.

dukeekud 2014.04.28. 19:12:19

Komoly film. A kedvenc szovegem, amit az ezredes mond a seriffnek :"Maga a vagohidat felti az okroktol."
Zsenialis, lekezelo arrogans beszolas.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.28. 19:19:40

nem tudom, de nekem a végén lévő moralizálás nem tetszett, jó annó lehet, de most már nem

Celtic 2014.04.28. 20:24:11

@SemBoga: hat, en csak a konyvet olvastam. Filmen meg csak az elso reszt lattam.

Ja, meg anno C64-en jatszottam vele, de ott mindig meghaltam (az ugyis a 2. resz volt)

lobster thermidor 2014.04.29. 12:42:20

@Szelid sunmalac:

Ezt nem mondhatod komolyan...

lobster thermidor 2014.04.29. 12:51:59

@Watt25:
@J. Bauer:

Amikor a felállított erdei csapdák belefúródnak az üldözőkbe, az bizony nem áll távol a karóba húzástól.
Bár a filmben talán a korhatáros besorolás miatt valóban nem mutatják túlzottan naturálisan a következményeket, de józanul továbbgondolva egy ilyen csapdával való közvetlen találkozás simán okozhat halálos sérülést. Ha a beleket tépi fel a kihegyezett cövek, vagy karósor, akkor azért, ha pedig egy főütőeret szakít át, akkor is majdnem garantált a halál. A sérülések okozta fertőzésveszélyről nem is beszélve.
Nem véletlen, hogy a dolog kegyetlensége miatt ma már törvényesen az állatokra sem lehet lehet vadászni ilyen, szinte minden esetben gyógyíthatatlan sérüléseket okozó módszerekkel.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.04.29. 13:47:32

@lobster thermidor: Ha minden akciófilmben ennyire komolyan vennék az anatómiát, akkor egy szereplő se virgonckodna pl. egy-egy láb vagy karlövés után. Ez csak film, így amit nem mutatnak, az nagyjából nem is létezik, ezért se számítják be hullának a felfordult járőrkocsiban ülőket se, bármennyire is valószínű, hogy ott pusztultak.

.Gordon Gekko. 2014.04.29. 16:23:48

@Csii: Nem szerepelt. Rambo szerepére volt esélyes, de nem tetszett neki.

.Gordon Gekko. 2014.04.29. 16:25:42

@JarJarJóska: De egyértelmü volt, a magyar kiadás utsó félmondata: .......és abban a pillanatban halott volt.

JarJarJóska 2014.04.30. 13:54:09

@.Gordon Gekko.:
Köszi! Ez az utolsó mondat, úgy látszik, félresiklott bennem valahol és nem esett le :$

Monty H. 2014.09.21. 21:20:05

A könyvet mindenkinek ajánlom. Tényleg annyival összetettebb, a seriff gondolatmenetét is megvilágítja... Nekem ezért az első rész nem filmen jött be.
Ehhez képest a negyedik rész komoly élmény volt. Hiába színtiszta akciófilm, jó viszontlátni Slyt ebben a szerepben, és persze a végső hazatalálása szívmelengető volt.

Saját összefoglalóm:
monty.blog.hu/2008/09/07/film_john_rambo
süti beállítások módosítása