Amikor utoljára magára hagytuk, Rambot (Sylvester Stallone) letartóztatták és egy hosszú börtönbüntetésen kívül más nem volt számára kilátásban. A film elején épp követ tör egy fegyintézetben, amikor testhezálló megbízást kap régi barátjától, az ismét Richard Crenna alakította Trautman ezredestől: menjen vissza Vietnamba, ahol még mindig számos amerikai katonát tartanak fogságban. Ha azt vesszük, hogy mit művelt egy szimpla kisvárosban, újra hadiállományba venni őt a világ legrosszabb ötlete, de a valóság földjétől már messze járunk. A folytatás Amerika vérgőzös álma a vietnami visszavágóról, melynek John Rambo a gépfegyveres beteljesítője.
A Rambo második része merőben más, mint elődje, de becsületére legyen mondva, nyílt lapokkal játszik. A felvázolt nyitány egyből letisztázza miféle mulatságban lesz részünk. A hangvétellel együtt hősünket is mintha kicserélték volna. A háborús poszt-traumában szenvedő, társadalmilag kitaszított veteránból egy legyőzhetetlen izomhős vált a második részre. Már nem csupán egy különleges alakulat legjobb katonája, hanem egyszemélyes hadsereg. Az a típus, aki után kő kövön nem marad. Neve innentől vált jelzőjévé azoknak a begőzölt egyéneknek, akik a buldózer taktika túlzottan lelkes hívei. A kritikusok persze nem díjazták ezt az új Rambot, a közönség viszont tódult rá. A film világszinten nem kevesebb, mint 300 millió dollárt lövöldözött össze magának.
Régen kivetett magából a folytatás, ám a figura újsütetű együgyűsége és extrém túlzásai mostanra kimondottan szórakoztatóvá váltak. Aki a Rambo-filmeket az ultraerőszakos pusztításorgiával azonosítja, annak itt kezdődik el igazán a sorozat. George P. Cosmatos (Kobra) alkotása amennyire lehet, elhagyja a drámát és színtiszta akciófilmként érvényesül. Ha foglalkozik is szereplője lelkivilágával, azt bájos bugyutasággal teszi. Előkerülnek politikai kérdések, ám azokat szintén gyermeki egyszerűséggel kezelik. A hidegháború alatt készült film főgonosza mi más lehetne, mint a rettegett szovjet birodalom, melyet egy rakás arctalan katonán kívül a műfaji sablonok szerint egy vakon engedelmeskedő verőember és egy kommunista szólamokat harsogó ördögi parancsnok képvisel.
A főrohadékot az a Steven Berkoff játssza, aki fél életét szadista oroszok bőrébe bújva töltötte. A Rambo II-ben akadnak még a zsánerben ragadt arcok bőséggel, ám nagyrészt ülnek a seggükön. Ez száz százalékig Stallone filmje, aki kizárólag magát hagyja érvényesülni. Kiváltságosnak számít az, aki alkalmasint lelőhet egy rosszfiút. Richard Crenna se tesz mást az egész film alatt, mint változatos és gyakran akaratlanul is humoros módon kihangsúlyozza Rambo nagyságát és veszélyességét. A történetbe beleerőszakoltak még egy fergetegesen nevetséges szerelmi szálat is egy helyi ellenálló csajjal, aki szabadidejében Amerikáról álmodozik. Az, hogy mi lesz a sorsa, nem kérdéses.
Sylvester Stallone a filmmel járó fizikai felkészülést ezúttal komolyabban vette, mint a színészi feladatokat. Steven Seagal se játszhatná ennél kifejezéstelenebbül azokat a drámainak szánt jeleneteket, melyek nagyját ő maga írta. Ezt normál esetben negatívumként jegyezném meg, ám a Rambo II jelentette mókát részben az adja, hogy milyen komoly fejjel adják elő benne a legdebilebb szövegeket is. Ha nem tudnám, azt hinném, hogy már a paródiát nézem. A film végletes erőszakossága is túlmutat a normalitáson, de ettől lesz annyira bűnös élvezet. Amikor Rambo megbosszulja alig egy napja ismert szerelme halálát, akkor nem szimplán szitává lövi a felelőst, hanem egy robbanó nyilat küld belé, ami cafatokra szaggatja a szerencsétlen flótást.
A Rambo II minden idők egyik legjobb vígjátéka, amit nem annak szántak, viszont akciófilmnek se utolsó. Ha valamit tudtak a készítők, az az, hogyan emeljék a tétet. Rambo visszamenőleg nem nyeri meg a vietnami háborút, ám mindent megtesz, hogy megmutassa az ellenségnek, hol lakik az atyaúristen. A film annyira távol van az alacsony korhatártól, amennyire csak elképzelni lehet. Oldschool akciót kapunk a javából, hatalmas robbanásokkal, egy seregnyi hullával, és elképesztő kaszkadőrmutatványokkal. Az utolsó fél óra totális háborúvá válik egy akkora helikopteres összecsapással, mely maximálisan kielégíti a műfaj rajongóit. A Rambo II tartalmilag ugyan az annyira rossz, hogy már jó kategóriába tartozik, de mikor hirigre kerül a sor, akkor az akciófilmek legszebb napjainak ékes példájává válik. Helyén kezelve felejthetetlen élményt nyújt.
ÉRTÉKELÉS: 70%