Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Az igazság bajnoka (1989)

2014. június 02. - Lazók György

true-1.jpg

Erre a tárgyalótermi krimire ma már kevesen emlékeznek, pedig egy hihetetlen párost hozott össze: James Woodsot és Robert Downey Jr-t. Mindketten Hollywood leglazább arcai közé tartoznak, ám míg Downey Jr. több kisebb-nagyobb döccenő után a Vasemberrel belépett a szupersztárok közé, Woods a kvalitásai ellenére is örökre megmaradt annak a színésznek, aki a csúcsra kerülhetett volna, de sose jutott oda. Az igazság bajnoka idején még nyitott kérdés volt, hogy mit kezdenek a lehetőségeikkel. A film a kettősükön túl egy feltörekvő rendezőt (Joseph Ruben A mostohaapa) és egy olyan írót (Wesley Strick - A rettegés foka) is fel tud mutatni, aki később szintén felkapottá vált. Ennyi reménységgel a fedélzeten már egyenesen különös, hogy az alkotás mennyire elkerülte a moziközönség figyelmét.

A történet bár valós eseményeken és személyeken alapszik, az alkotói szabadság jegyében annyit változtattak rajta, hogy ezt végül nem tüntették fel. A főszereplő Eddie Dodd (Woods) a ’60-as években még a polgárjogok elismert szószólója volt, de jelenében csak egy nagyszájú, piti ügyvéd. A hozzá szegődő lelkes ifjoncot, Roger Baront (Downey Jr.) váratlanul éri, mi lett példaképéből, ám mikor egy nyolc éve bebörtönzött koreai fiú gyilkossági ügye kerül a kezükbe, az öreg harcosban újra feltámad a régi szellem. Shue Kai Kim (Yuji Okumoto) ellen cáfolhatatlan bizonyítékok szólnak, Eddie mégis hinni kezd az ártatlanságában.

true-2.jpg

A film jól indul. A rendező sikeresen megragadja a börtön nyomasztó légkörét, ahol Shue Kai Kim tölti büntetését. Pár pillanatra felbukkan mindenki kedvenc karakterszínésze, a viszonylag fiatal Luis Guzmán is, és ekkor már teljességgel úgy tűnik, hogy Az igazság bajnokával nagy bajok nem lehetnek. Az író remekül vezeti be karaktereit. Baron, aki sose találkozott még eszményképével, egy tárgyaláson a vádlottnak hiszi a simlis külsejű Eddie Doddot. James Woods nem kevés csibészes humorral játssza el az elveit aprópénzre váltó férfit. Ezt a szerepet neki találták ki. A színész bárkit képes ledumálni a lábáról, és mi lehetne ennek a demonstrálására jobb hely, mint egy tárgyalóterem? Woods ennek ellenére nem akkor a legjobb, amikor előadja magát a bíróságon, hanem mikor visszafogja magát. Egy tekintetbe vagy arckifejezésbe annyi érzést bele tud sűríteni, ami lenyűgöző színészi pillanatokat teremt.

Woods parádézásának az ára, hogy a még tejfelesszájú Robert Downey Jr. a háttérbe szorul. Nem elég, hogy egy akkora szemüveget erőltettek a fejére, ami eltakarja az arcát, de sose kap lehetőséget, hogy megmutathassa, hogy mit tud. A két színész közti összhanggal nincs semmi baj és Downey jr. tulajdonképpen lelkesen csipegeti a neki juttatott morzsákat, ám csalódást keltő, hogy a készítők mennyire nem használták ki, hogy két ekkora egyéniség került a kezükbe. A történet is beéri az alapelvárások kielégítésével. Ha a készítőknek volt is komolyabb mondanivalójuk az elvek feladásáról, azt feláldozták, hogy főszereplőjüket könnyű megváltásban részesítsék. 

true-3.jpg

A hamiskás befejezésben, mint egy tipikus Petrocelli-epizódban, a vádlottat nem azért mentik fel, mert Eddie Dodd jó munkát végzett a tárgyalóteremben, hanem mert menet közben megtalálta a valódi tettest. Az igazság bajnoka is egy olyan film tehát, amiben a nyomozói hivatást összekeverik az ügyvédivel. Az utóbbi szakmáról csak annyit tudnak az alkotók, hogy, amikor csak lehet, akkor tiltakozni kell, a többit hatásvadász szócséplésként fogják fel. Emiatt a nem túl meggyőző előadás miatt olybá tűnik, hogy Eddie Dodd valójában egy pocsék ügyvéd, aki mikor vesztésre áll, még intenzív önsajnálatba is kezd. Ez az a pont, ahol az egyébként gördülékenyen haladó történet rövid időre talaját veszti.

A készítők ügyesebben rakják össze nekünk rejtélyüket, mint, ahogy a tárgyalási procedúrát bemutatják. A fordulatok úgy jönnek egymás után, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ezek között igaz akad néhány közhelyes, mint mikor a főszereplők végre megtalálják, aki nyomra vezethetné őket, de már holtan. A koronatanú is pont akkor kerül elő, amikor már minden elveszettnek tűnik, a főkolompos lebuktatása pedig természetesen a tanúk padján történik. Elmondhatjuk hát, hogy a készítők nem fektettek sokat a műfaj megújításába. Az igazság bajnoka így vált egy átlagos krimivé, melynek vannak jobb pillanatai, de leginkább James Woods és Robert Downey Jr. miatt érdemli meg, hogy egyáltalán beszéljünk róla. 

ÉRTÉKELÉS: 60%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr346223726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása