Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

A lény (1995)

2014. június 10. - Lazók György

spec-title.jpg

H.R. Giger, a közelmúltban elhunyt szürrealista művész nevét az Alien tette világszerte ismerté. A film és az általa megálmodott teremtény népszerűsége azóta is töretlen, viszont a ’90-es évek közepén bemutattak egy másik sci-fi/horrort, mely szintén Giger sötét fantáziáját hívta segítségül szörnye életre keltéséhez. Ez volt A lény, melynek marketingjében nem győzték eleget ismételni, hogy az alien szülőatyjának közreműködésével készült. A fogás bevált, a filmhez Giger és a többi alkotó kihagyásával pedig egy sor folytatást gyártottak, melyek a harmadik résztől egyenest DVD-n jelentek meg. Az eredetihez egyik se ért fel, de az eltelt évtizedek a franchise indítódarabját se hagyták nyom nélkül. 

A film kezdetén egy üvegfalak mögé zárt kislányt (a fiatal Michelle Williams) látunk, akit őrzői sikertelenül próbálnak elgázosítani. Az ártalmatlannak tűnő gyermek játszi könnyedséggel szökik meg a fegyveresekkel körülvett létesítményből, menekülésének útját halott férfiak és nők szegélyezik. Az elfogására csapatot szerveznek, melyben található embervadász (Michael Madsen), médium (Forest Whitaker), és biológus (Marg Helgenberger - CSI) is. A kísérlet vezetője (Ben Kingsley) elmagyarázza, hogy a Sil kódnevű lány földönkívüli DNS-t hordoz magában, az üldözők pedig hamar ráeszmélnek, hogy a lény (Natasha Henstridge formás testében) felnőtt alakot öltött és feltett szándéka, hogy mielőbb szaporodjon. 

spec-5.jpg

Egy földönkívüli nő, aki párosodni akar – ezt az ötletet jónéhány, többségében másodvonalbéli alkotás feldolgozta korábban. Nagyobb mélységekig a szóban forgó film készítői se jutnak vele, ahogy Sil is megmarad szimpla ösztönlénynek. Legfőbb törekvésük, hogy nyilvánvaló veszélyessége ellenére megőrizzék a szimpátiánkat irányában. Gyilkosságaira mindig találnak valami magyarázatot, még azokra is, amik brutálisan kegyetlenek, ugyanekkor a ketyegő biológiai órájú nőstény minden egyes tettével egyre inkább elveti a sulykot. Egy diszkócicának például, akiben szexuális riválist lát, a film egy emlékezetes pillanatában kitépi a gerincét. Bármennyire is vonzó hát, nem jó kihúzni a csajnál a gyufát. 

A lény akkor tartogatja a legegyénibb és egyben a legbizarrabb pillanatokat, amikor bepillantást enged Sil álmaiba. Ezek a részek azok, amikben Giger stílusa maximálisan érvényesül, de ennek megvolt az ára. A vonatos rémálom elkészítéséért a művésznek harcolnia kellett a stúdió vezetőivel. Mikor nem tudta rávenni őket, hogy finanszírozzák, a saját pénzéből költött a létrehozására. Giger vitathatatlan elkötelezettsége ellenére maga Sil nem lett emlékezetes szörny, főképp az Alien xenomorphához viszonyítva, pedig erős szexuális töltete nagy lehetőségeket rejtett magában. Sil megjelenítésével az effektesek se voltak épp a helyzet magaslatán. Amíg keveset mutatnak belőle és hagyományos trükköket használnak, addig nincs nagy baj, ám mikor a kor enyhén szólva kezdetleges számítógépes technikáját vetik be, az eredmény kiábrándító.   

spec-3.jpg

A film szédületes tempót diktál. Sil üldözése és fejlődése gondoskodik az érdeklődésünk fenntartásáról, de az alkotók kezéből fokozatosan kicsúszik a gyeplő. Az, hogy vonzódni kezd a megölésére felfogadott embervadászhoz nem fut ki sehová. A történet a vége felé vesz pár nyakatekert és elég nehezen hihető fordulatot, hogy aztán visszatérjen a kergetőzéshez. Azért, hogy A lény nem esik szét teljesen rengeteget köszönhet a színészeinek. Michael Madsen hűvös, megnyerő, és laza. Nagy kár, hogy ez az egyetlen jelentősebb főszerepe, amiben nem pszichopatát vagy bűnözőt alakít. Az őt körülvevő elsőrangú karakterszínészek, mint Forest Whitaker és Alfred Molina nem keveset tompítanak a film B-mozis jellegén. Natasha Henstridge, aki itt mutatkozott be színésznőként, leginkább a vonzerejére támaszkodik. Az, hogy milyen meggyőző a hol elesett, máskor kíméletlen Sil szerepében a készítőket is dicséri, akik jól használták ki korlátozott tehetségét, ezért színészi hiányosságai csak későbbi filmjeiben szúrtak szemet.

spec-1.jpg

A lény rutinos alkotók műve. Roger Donaldson rendező a megbízható iparos mintapéldánya, aki ezúttal is határozott kézzel tartja szinten a filmet. A zenét a borzongatásban járatos Christopher Young szerezte. A Hellraiser komponistája most se okoz csalódást, sejtelmes dallamai megadják az alaphangulatot. A fényképezésért a ’90-es évek egyik legjobbja, Andrzej Bartkowiak (Féktelenül) felelt, nem meglepő hát, hogy a film remekül néz ki. A gyenge láncszem Dennis Feldman forgatókönyve, melynek egyetlen erőssége, a gördülékenység is megtörik az utolsó felvonásban. Azt, hogy a történetben mennyi az ostobaság, addig se nagyon volt képes palástolni, de a végén már leplezetlenül agyatlanba megy át. A rendező se próbálja menteni a menthetőt, a finálé így elúszik az olcsó hatásvadászat és a rossz CGI banánhéján. A kegyelemdöfést az értelmetlen slusszpoén adja meg, mely annyira fárasztó, hogy a folytatás is ignorálta. Egy késő esti szórakozásra A lény még a gyenge befejezéssel együtt is megteszi, de az, hogy valaha Giger másik munkája, az Alien státuszára emelkedjen, esélytelen. 

ÉRTÉKELÉS: 60%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr16273340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerberus 2014.06.13. 00:31:20

Ez még egynek elment, de a folytatások már kimerítik a ZS-kategória fogalmát.

Gyingizik 2014.06.13. 08:51:10

Meg lehetett nézni, de a cikkben is emlíett logikai buktatóktól az agyvérzés határára jutottam. Ki az a flfogyatésok filmnéző, aki elhiszi, hogy pl. (a film elején a kutatólaboratóriumban) a SEMMIBŐL, pár perc alatt növeszt magának a lény egy fizikai testet? Miközben először még csak mikroszkópos metszeten van néhány sejt belőle? Honna veszi hozzá az anyagot, miből építi fel a szöveteket? Ez annyira röhejes, hogy még egy 10 éves gyerek is kiröhögi, nem még egy felnőtt.

Globetrotter2014 2014.06.13. 09:21:50

Az első sem volt emlékezetes film. Az alapanyagok jók de minden szétesik az összeállításkor.

€ŁmĘŘEnGé$ 2014.06.13. 10:16:50

Ha jól emlékszem ebben van, hogy Madsen a Magyar Követségről jön ki :D
süti beállítások módosítása