H.G. Wells tényszerű stílusban megírt sci-fi alapművét a földet megszálló marslakókról többször is feldolgozták 1898-as megjelenése óta. Orson Welles a ’30-as években híradós tudósításnak álcázott rádiójátékként rémítette halálra vele Amerika lakosságát, 1953-ban pedig nagysikerű filmet forgattak belőle, mely hamar kiharcolta helyét a klasszikusok között. Steven Spielberg már a ’90-es években szerette volna elkészíteni a saját változatát, ám jött A függetlenség napja, mely rengeteget kölcsönzött Wells regényéből. Spielberg, ha akarta se tehette volna meg ezek után, hogy modern speciális effektekkel felfrissítve elmondja ugyanazt a történetet, ezért teljesen más megközelítést választott.

Az E.T.–ben és a Harmadik típusú találkozásokban az idegenek békés oldalát bemutató rendező visszanyúlt ahhoz a realizmushoz, mely Wells művének sajátja. Ugyanezzel próbálkozott Shyamalan a Jelekben, ám végül feláldozta a koncepciót az ostoba fordulatok oltárán. Spielberg íróival közösen összeállított egy listát, hogy minek nem szabad szerepelnie a filmben, amiket az eltelt évek alatt a különböző sci-fik klisévé koptattak. Az egyik kitétel az volt, hogy a nézőpont egy átlagemberé legyen, ne pedig egy világmegmentő hősé. Ray Ferrier (Tom Cruise) se nem katona, se nem tudós, csak egy rakodómunkás. Ahogy Spielberg életművében az visszatérő elem, Ray afféle vasárnapi apuka, aki rég elvesztette gyerekei (Dakota Fanning és Justin Chatwin) megbecsülését. Nem ő jön rá, hogyan kell legyőzni az idegeneket, sőt még harcolni se akar, egyszerűen menteni próbálja a saját és szerettei bőrét, ahogy azt bármelyikünk tenné.

A Világok harca nem az a derűs, "hurrá Amerika-kaland", ami A függetlenség napja volt. Spielberg a háború borzalmait hozza el nekünk, melyben az emberiséget számolatlanul irtják. Az első akciójelenet mindjárt egy tömegmészárlás, mely után a főszereplőnek úgy kell levakarnia magáról a szétporladt férfiak és nők hamvait. A filmen megmutatkoznak a szeptember 11-i terrortámadás hatásai. Spielberg hibátlanul adja vissza milyen az, amikor sokk és rémület tölti meg a levegőt. A filmben akad nem egy könnyedebb, már-már kikacsintó momentum, ám az emberi reakciók terén végig megmaradnak a realizmus vonalán. A kritikus helyzet mindegyik főszereplőre másképp hat. Közülük Ray fia az, akivel a legnehezebb szimpatizálni. Robbie-t annyira magával ragadják az indulatok, a visszavágási vágy, hogy a film egy sokat vitatott jelenetében elszakítja magát apjától csak, hogy láthassa a csatát. 

Spielberg neve régóta egyet jelent a bámulatos speciális effektekkel. Ennek a hírnévnek a Jurassic Park óta leginkább a Világok harca felel meg. A rendező tudja, hogyan kell elérni, hogy a számítógép segítségével megteremtett képek természetesen hassanak. Gyakran tükröződő felületeken, fák takarásában, és a környezettel elkeveredve mutatja az idegenek hatalmas járműveit. A film úgy van fényképezve, hogy a lehető legközvetlenebb hatást keltse, ugyanakkor a támadó gépek nagyságát is kiemelje. Janusz Kaminski, Spielberg állandó operatőre brillírozik a képi megoldásokkal. A filmben van pár kameratrükk, amely még mindig ámulattal tölt el. Ezek közé tartozik, amikor Ray és családja kocsival menekülnek, a rendező pedig látszólag vágás nélkül vált ide-oda a kocsi belseje és az autópálya között. A filmben használt technikákat azóta többen átvették. Legutóbb az új Godzilla készítői merítettek belőle, méghozzá nagykanállal.

A Világok harca nem az inváziós moziktól megszokott helyszíneken játszódik. Nem látjuk híres épületek és nagyvárosok elpusztulását, de ettől még folyamatosan ott vagyunk a tűz közelében. A háború a biztonságosnak hitt külvárosokban, békésnek tűnő vidéki térségekben éri utol a szereplőket. Tom Cruise-t kötelező alapon elővették kritikusai, pedig remekül játssza a prolit, aki valamikor a suli vagánya lehetett. Az apai vonal sincs eltúlozva, megvan az íve Ray átalakulásának. A fiát alakító Justin Chatwin akaratlanul is tenyérbemászó jelenlétét ellensúlyozza a kiváló Dakota Fanning, akire még akkor se lehet haragudni, amikor hisztizik. A történet egy kulcsfontosságú pontján bukkan fel Tim Robbins. Az Oscar-díjas színész egy zavart patriótát játszik, akivel a főszereplő és lánya egy pincében rekednek. Az instabil jellemű, harsány figura könnyen maga alá temethetné a filmet, de egyrészt nagyszerű jelenetek épülnek köré, másrészt még időben és meglehetősen emlékezetes módon szabadulnak meg tőle.

A film bemutatása óta Tom Cruise többször is megmentette az idegenektől a világot, azonban a Világok harca látványvilága a legújabb produkcióihoz viszonyítva is ütős. Spielberg nem csak a speciális effektekből hozza ki a maximumot, hanem a tömegjelenetekkel és a hatásfokozással is zseniálisan bánik. Ahogy a komppal való átkelésnél az idegenek megjelenésére fokról-fokra beindul a pánik, azt aligha lehetett volna ennél dinamikusabban érzékeltetni. A Világok harca tömve van bravúrosan megalkotott pillanatokkal, és nem csak akkor, amikor grandiózus események zajlanak. Egy szűk tér is csordultig megtelik feszültséggel, ahogy a készítők a fényekkel és a hangokkal bűvészkednek. Ugyan a filmből nem hiányzik a humor, de inkább jellemzik az olyan részek, mint mikor Ray kislánya a folyón lefelé úszó hullákra lesz figyelmes, vagy mikor az emberek egymást ölik egy autóért.

Steven Spielberg egy horrorisztikus és a történet előrehaladtával egyre komorabb filmet készített Wells regényéből, mely tükrözi korát, emberi megközelítésű, és látványmozinak is perfekt. Remake mivolta és Tom Cruise megszaporodó kínos megnyilvánulásai miatt véleményem szerint a Világok harca több kritikát kapott, mint amennyit megérdemelt. Mint minden filmnek, persze ennek is vannak hibái. A keretként használt narráció például olyan, mintha egy másik feldolgozáshoz készült volna, és csak a Wells iránti tiszteletből tartották volna meg. Egészében nézve a film nem csupán műfajának egyik legkiválóbb darabja, de Spielberg legjobb munkái közé tartozik. Már rég elmúltak azok az idők, amikor egyik diadalát követte a másik, a Világok harca viszont azt mutatja, hogy képes még nagyot alkotni.

ÉRTÉKELÉS: 100%