Egy klasszikusnak számító alkotáshoz, mint amilyen az 1972-es Poszeidon katasztrófa, csak jó okkal és vastag bőrrel szabad hozzányúlni. Az utóbbival az új verzió készítőinek nem volt problémájuk, az előbbivel viszont annál inkább, filmjük így nem úszta meg szárazon. Az egyszerűen Poseidonnak nevezett műre csak úgy repkedtek a változatos szidalmak, melyek egészen odáig terjedtek, hogy minden idők egyik legrosszabb újrafeldolgozásának titulálják. A filmet rendező Wolfgang Petersen egyébként is sokak bögyében volt már Az elnök különgépe óta. Ugyan a Viharzónával valamint a Trójával megpróbálta összeegyeztetni magában a szolgalelkű stúdiófilmest az igényes művésszel, de valahogy mindig a stúdiófilmes lett a domináns. A mozikban kegyetlenül elvérzett Poseidon az ő karrierjét is magával rántotta a mélybe, ám hozzá kell tennem, hogy nem teljesen megérdemelten.

A film nem tartott meg egy szereplőt se a Gene Hackman és Ernest Borgnine nevével fémjelzett Poszeidon katasztrófából, pedig mindkettő Paul Gallico regényén alapszik. Azért az új gárdából se hiányoznak a nagy öregek, már amennyiben ide sorolható Kurt Russell és Richard Dreyfuss. A csapat többi részét olyan sztárreménységek töltik ki, mint Josh Lucas (Lopakodó), Emmy Rossum (Az operaház fantomja) és Mike Vogel (Cloverfield). Szerepük szerint mind ugyanazon a luxushajón utaznak, amit egy nem várt óriáshullám a feje tetejére állít. Miután a kapitány közli az utasokkal, hogy minden rendben, csak meg kell várni az előbb-utóbb megérkező segítséget, a főszereplők azonnal rájönnek, hogy ideje lelépni, ha életben akarnak maradni. A vegyes társaság egységbe verődve küzdi át magát a hajón, melynek minden egyes szintje újabb csapdákat tartogat a számukra.  

A Poseidon a kissé elragadtatott véleményekkel ellentétben nem az újrafeldolgozások Antikrisztusa, mely azért jött el, hogy nyomorba és szenvedésbe taszítson, csak egy sima katasztrófafilm, amire ráköltöttek egy kisebb vagyont, hogy tudjon mitől tágulni a pupillánk. Alig telik bele tizenöt perc és beindul az akció, amit csak apróbb közjátékok szakítanak meg, melyek arra hivatottak, hogy a gyorsan felvázolt szereplőket megkülönböztethessük egymástól. Wolfgang Petersen legjobb húzása az volt, hogy nem vette túl komolyan magát, ezt több humoros kiszólás és Mázlis Larry (Kevin Dillon – Törtetők) távozása az élők sorából egyértelműen jelzi. Azt szintén jó látni, hogy az alacsony korhatár ellenére a rendező volt oly ügyes, hogy kész hullahegyekkel tömje tele a jeleneteket, így némi valódi sokk is bejátszik a számítógépes- és pirotechnikai szakemberek uralta jelenetekbe. 

A vízszint emelkedésével az ötletek fogyatkozni kezdenek, ezért az utolsó fél órában előkerülnek a műfaj azon kliséi, amik még a toleránsabb nézők idegeit is fel képesek borzolni. Szereposztási bakiként könyvelhető el Josh Lucas, aki inkább egy film közepi váratlan áldozatnak alkalmas, mint főhősnek. Az eltűnt színészek listájáról előkerült Richard Dreyfuss feje sem az, amit mutogatni kellene. Az ekkor késői ötvenes Dreyfuss fiatalkorában annyira masszívan kokszolt, hogy saját bevallása szerint van olyan forgatás, amiről nincsenek emlékei. Ez az igénybevétel nyomot hagyott a fizimiskáján, így a Cápa és a Zsarulesen egykori sztárja úgy néz ki, mint a saját haldokló nagyapja. A játéka ehhez illően öreges. Kurt Russell se lesz már fiatalabb, viszont ő még úgy is a film legjobb arca tud lenni, hogy láthatóan csak a fizetési csekk miatt jelent meg a forgatáson.

A Poseidonra mondták, hogy a Titanic babérjaira hajt, pedig mi se áll távolabb tőle. Éppen csak a táblát nem mutatják föl az elején, hogy a játékidő alatt kéretik az agyunkat kikapcsolni. Ez tipikusan az a nyári mozi, aminél csak hátra kell dőlni és hagyni, hogy magával ragadjon a tempó. Biztos rákerül nem egy rangos lap félresikerült újrafeldolgozásokról szóló szégyenlistájára, pedig semmivel se gyengébb az alapműként tisztelt Pokoli toronynál vagy akár az eredeti Poszeidon katasztrófánál, sőt hiányzik belőle ezeknek a filmeknek az egyik legidegesítőbb tulajdonsága, az elnyújtottság. A Poseidon egy laza másfél órás akcióbomba, mely véget ér mielőtt a hibái elronthatnák azt a gyors lefolyású szórakozást, melyet nyújt.   

ÉRTÉKELÉS: 70%