Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Játékok a moziban: Hitman (2007)

2014. július 21. - Lazók György

hit-1.jpg

A bérgyilkosok munkájának rejtelmeibe beavató, lopakodós akciójáték-sorozat, a Hitman filmadaptációja a kezdetektől fogva rossz ómen alatt született. Először is a hírhedt Uwe Boll akart mindenáron a rendezői székbe ülni, másodszor a főszerepre Vin Diesel pályázott, akinek a személye egy durr bele akciófilm képét vetítette előre szemben a játékkal, melyben a gondos tervezésen és a rafinált kivitelezésen volt a hangsúly. Szerencsére mindketten kihullottak, a produkció kapcsán pedig Luc Bessont kezdték emlegetni, aki bár akkoriban szinte csak gyorsemésztésű szemeteket firkált, de korábban mégis csinált nem is egy elismert, bérgyilkosokkal foglalkozó filmet. A Hitman rendezésére végül az EuroCorp nevű cégén keresztül producerként beszálló Luc Besson honfitársa, az ismeretlennek számító Xavier Gens lett kiválasztva, a forgatókönyv megírásával pedig a Kardhallal piros- és fekete pontokat egyaránt begyűjtő Skip Woodsot bízták meg. Már majdnem úgy tűnt, hogy okunk van bizakodni, amikor újra egy nem sok jót sejtető hír látott napvilágot. 

hit-2.jpg

A rajongók nem kis meglepetésére a kíméletlen gyilkos eljátszására a favorizált Jason Statham helyett a kölyökképű Timothy Olyphantot kérték fel, akinek kopaszra nyírt kobakja nem festett valami meggyőzően a nyilvánosságra hozott fényképeken. A filmet a kedvezőtlen előjelek ellenére moziban néztem meg, azonban rövidesen a guta kerülgetett a megvalósítástól. A párbeszédek színvonala füldugóért kiáltott, a jeleneteknek pedig egy seggleheletnyi értelmük se volt. Az egy, hogy megint tojtak a játékhoz való hűségre, ám azt nem tudom megérteni, hogy miért nem voltak képesek egy korrekt akciófilmet csinálni belőle. A műfajban nem újdonság, hogy a történet csak a lövöldözések összekötésére szolgál, viszont a Die Hard 5-ért is felelős Skip Woods a legósdibb kliséket szigszalagozta össze akkora lyukakat hagyva, amik bőven túlmennek a megengedhetőség határán. 

A bérgyilkosokat kiképző titokzatos szervezet és a homályos alteregó puccs a támpontokat ugyanúgy nélkülözi, ahogy az ésszerűséget, ám méginkább összezavarnak azok a logikai hibák, melyek tekintélyes halmaza azt sugallja, hogy a készítők retardáltnak tartják a közönséget. Nem kell hozzá sok agy, hogy észrevegyük, a 47-es ügynök és a ráküldött szupergyilkosok egy szakmabelihez nem méltó baromságokat művelnek. Arra a készítők nagyon büszkék, hogy a tar kobakra tetovált vonalkódot átvették a játékból, de magyarázatot hozzá nem mellékelnek, ezért rejtély marad, hogy egy menekülő bérgyilkos miért hagy magán egy bárhol kiszúrható azonosítójelet? Komolytalan az egész film, mintha kölkök rakták volna össze, akik az eredeti játékokból annyit fogtak fel, hogy szét lehet lőni benne az emberek fejét és minden gyilkos kopasz. 

hit-3.jpg

Hitman egy zs-kategóriás akciófilmhez áll a legközelebb, ilyetén elmaradhatatlan része a bajba jutott visítozó csaj, nomeg egy néger társ, aki jópofának szánt beszólásokkal oldja a nem létező feszültséget. Ha már a szereplőknél tartok, meg kell említenem Dougray Scottot, aki a bérgyilkost üldöző Interpol-ügynököt játssza. Az ő arcáról összetéveszthetetlenül leolvasható az a keserűség, ahogy magában azt kérdezgeti: tényleg ott tart a karrierem, hogy ebben a szarban vállaltam szerepet? Ami a tehetségét a Deadwood c. sorozatban is bizonyító Timothy Olyphantot, meg a körülötte lengő tévedés szót illeti, az ő személye az egyedüli, ami értékelhető a filmben. Ugyan neki sincs több lehetősége, minthogy néhány arckifejezést váltogasson, a szemében ott csillog a pszichopata beütés. Nagy hiba, hogy az alkotók érző embert próbálnak faragni a figurájából, ezért a színész gyakran csak néz marconán, aztán nem csinál semmit. A gonoszok, ha lehet, még nála is szánalmasabbak lettek. A Tony Montana-paródiaként feltűnő Henry Ian Cusick (Lost) tuti megbánta, hogy nem maradt inkább a szigeten, de Robert Kneppernek (A szökés) és Ulrich Thomsennek (Ádám almái) se terem itt babér.

A nyilvánvaló helyzet az, hogy a többre érdemes Hitman alkalmatlan emberek kezébe került. Ennyire talán még Uwe Boll se barmolhatta volna el, ami azért nem kis szó. A filmet rendező Xavier Gens azzal védekezhet, hogy a produkció irányítását menet közben kivették a kezéből. A stúdió a saját ízlése szerint vágta meg az alkotást, sőt újraforgatást rendelt el. A házimozis forgalmazásra kijött ugyan egy bővített verzió, mely állítólag közelebb áll Xavier Gens eredeti elképzeléseihez, de idáig nem volt lelkierőm próbát tenni vele. Túlzások nélkül állíthatom, hogy ez a legrosszabb bérgyilkosokról szóló film, amit valaha láttam. Nem tudom, mennyi idő kell még Hollywoodnak, hogy rájöjjön, egy számítógépes játék megfilmesítését is érdemes annyira komolyan venni, mint egy regényét. Egy biztos, a Hitman alapján még sokat kell várnunk az alapanyaggal egy szinten lévő játékadaptációra. 

ÉRTÉKELÉS: 30%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr306499323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.21. 11:10:33

de a metrókocsiban lévő 4es késpárbaj bitang jól nézett ki az tuti.

Timothy egyébként azt nyilatkozta csak azért vállalta, mert a gázsiból ki tudta fizetni a házát. :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.21. 13:55:00

"A rajongók nem kis meglepetésére a kíméletlen gyilkos eljátszására a favorizált Jason Statham helyett a kölyökképű Timothy Olyphantot kérték fel, akinek kopaszra nyírt kobakja nem festett valami meggyőzően a nyilvánosságra hozott fényképeken."

a rajongók nem lepődtek meg, mert Statham elég hamar lemondta az egészet, Olyphant valóban furcsa volt, de szerintem nagyon jól felnőtt a szerephez

Nem értek egyet - bár én eleve az R-rated verziót néztem meg. Szerintem a Hitman film igenis jó lett - bár természetesen lehetett volna sokkal jobb - nagyon sok helyen Gens figyelt a játékra és látszik hogy ismeri, bizonyos kameraállásokban ugyanúgy mozog a 47-es mint amikor az ember játszik vele. Én a szállodai rajtaütést láttam egy Media Marktban, aznap már töltöttem le is a filmet, később pedig beszerváltam a DVD-t. Szerintem a Hitman az egyik legjobb játékadaptáció (bár ez sajnos nem nagy erény).

"Ennyire talán még Uwe Boll se barmolhatta volna el."

ilyen hülyeséget azért még sarkítás miatt se állítanék, bármelyik elbarmolt játékfilm kategóriákkal jobb mint a legtöbb Uwe Boll játékfilm, különös tekintettel BloodRayne1 és Alone in the Dark 1-2

"A házimozis forgalmazásra kijött ugyan egy bővített verzió, mely állítólag közelebb áll Xavier Gens eredeti elképzeléseihez, de idáig nem volt lelkierőm próbát tenni vele."

hát pedig azt nézd meg, a mozis valóban sokkal szarabb lehet :D én arra nem vagyok kíváncsi ezek után

"Túlzások nélkül állíthatom, hogy ez a legrosszabb bérgyilkosokról szóló film, amit valaha láttam."

akkor ezek szerint nem láttad Sly-Banderas duó nevével jelzett Bérgyilkosokat? ejnye

Amúgy a Hitman első részével játszottál? Mert az abban található esztelen lövöldözéseket tökéletesen visszaadja.

@doggfather: hát father :D megint kiválasztottad a legfosabb részt :D ha valami nem tetszik ebből a filmből és abszolút hiteltelen, az pont a késes baromság

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.07.21. 14:39:17

@scal: A Bérgyilkosokat láttam már nem is egyszer, és ezzel a filmmel szemben még sokszor meg fogom nézni. Az se hibátlan, de ehhez képest ég és föld.

Túrós (törölt) 2014.07.21. 15:51:48

Iszonyat pocsék volt. Timó nem csak hogy nem néz ki megfelelően a szerepre, nem is viselkedik (színészkedik) úgy.
A házára kellett a pénz? Lol...

kovhege 2014.07.21. 15:59:28

Jason statham ugyanúgy pocsék lett volna erre a szerepre, az arc szerkezete teljesen más és ehhez képest még túl alacsony is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.21. 20:40:54

@scal: nincs ízlésed nah, erről senki nem tehet. :D

Tony Almeida 2014.08.08. 14:44:51

Nekem nagyon bejött, olyan igazi jó kis popcorn-múvi. Újranézős volt.
süti beállítások módosítása