A '80-as években több nagyszabású mesefilm is napvilágot látott. Az egyik volt a Legenda, mely talán a legmagasabbra tört. A rendezői székben Ridley Scott, a főszerepben Tom Cruise, a maszkokról pedig A dolog kreatúráit életre keltő Rob Bottin gondoskodott. A stáblistát nézve hihetetlen, hogy ez a film méretes bukás volt a maga idejében. A fiaskónak persze megvan az oka, ahogy az se véletlen, hogy a mai napig vegyes a film megítélése. A Legenda a nagy dobás, de kissé mellé tipikus esete, ezt viszont nem árt árnyalni. Ridley Scott ugyanis véleményem szerint alkotói pályájának csúcsán vágott bele ebbe a fantasybe, és mégha bele is tört a bicskája - a film létrejötte a beszámolók szerint legendásan nehéz szülés volt - a zseni kéznyoma határozottan ott van rajta. Ahogy a rendező sok másik alkotásának, ennek is több változata létezik. Az első, 150 perces verziót a tesztközönség gyűlölte, ezért Scott újravágta a filmet többször is, a stúdió pedig az amerikai bemutatóhoz Jerry Goldsmith zenéjét lecserélte a Tangerine Dream muzsikájával. A közel két órás rendezői változat 2002-ben vált elérhetővé DVD-n, és bár ebből se lett mestermű, ez áll a legközelebb Scott eredeti elképzeléseihez.
A forgatókönyvet William Hjortsberg írta, aki inkább regények szerzőjeként ismert. Az ő műve alapján készült az Angyalszív című horrorisztikus krimi, szóval nem az a tipikus gyerekkönyv író, aminek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Meséjében a sötétség fejedelme világuralomra tör, ehhez viszont tőrbe kell csalnia a földkerekség legtisztább lényeit, az egyszarvúakat. Céljához felhasználja a kíváncsi Lili hercegnőt (Mia Sara - Időzsaru), aki akaratán kívül segít megsebezni az egyik unikornist. Miután a lányt elrabolják, erdei barátja, Jack (Tom Cruise) útnak indul, hogy kiszabadítsa. A sötétség fejedelmének eközben megtetszik a hercegnő, és minden praktikáját beveti, hogy elcsábítsa.
Ridley Scott bármilyen gyönyörű képeket tud alkotni, ezt itt már a sztori rovására teszi. Egy sci-finél még nem feltétlenül árt némi bombasztikusság, azonban, ha egy szentimentális mese csordul túl, az könnyen giccsként csapódhat le. Különösen a film első, idillibb felében akadnak efféle problémák, amelyben a szépség és a tisztaság rendkívül sziruposan és már szinte gyermekded egyszerűséggel jelenik meg. Tetten érhető, hogy gondok voltak a forgatókönyvvel, nem kevésbé a vágásnál. A sztori döcög, az alkotók túl sokat fektetnek a történet feltupírozásába, ahelyett, hogy előre hajtanák. További problémákat okoz, hogy Tom Cruise rosszul lett kiválasztva a naiv erdei legény szerepére. A kölyök ártatlansága Cruise megformálásában debilitásként jelenik meg. Mia Sara bár nem rossz, inkább a szépsége, mint a játéka a meghatározó a filmben.
Csodák csodájára a nem sok jót sejtető kezdetek után a Legenda lassan összeszedni látszik magát. Az óvodás humor egyre inkább háttérbe szorul, ahogy a szereplők közelednek a sötét úr fészkéhez. A kezdetben irritáló mellékalakok is többé-kevésbé a helyükre kerülnek. A díszletek és maga a film vizuális megjelenése újra meg újra, ráadásul mind nagyobb szájtátásra késztet. És akkor még hátra van, hogy belépjen teljes pompájában a legerősebb szereplő, a sötétség fejedelme. Az ő személye az, ami igazán megdobja a filmet, és akivel az alkotók száz százalékos sikert értek el. Rob Bottin maszkmesteri munkáját nem lehet eleget dicsérni, aminek egyik nagy erénye, hogy bő teret enged Tim Currynek, hogy alakíthasson. A felismerhetetlen színész élő, érzelmekkel teli lénnyé varázsolja a szörnyeteget. Az író is elemében van, hisz a gonosz csábítása mindig hálás téma.
Gondolom nem árulok el vele nagy titkot, hogy a fény megint legyőzi végül a sötétséget, a rendezői változat befejezése azonban hozzátesz a megszokott sztorihoz. Azzal az érzéssel hagyott magamra, hogy több rejlik benne a jó és a rossz ősi harcának sokadszorra való felmondásánál. A sugallat, hogy a film javarészt egy álom, és, hogy úgy búcsúznak el a mese szereplői, mintha csak egyre távolodó gyermekkorunk integetne, nagyon tetszett. A nálunk is bemutatott mozis- és a még mindig nem elérhető rendezői változat között egyébiránt nincsenek olyan bődületes különbségek. A film inkább csak hosszabb lett, mint jobb. A Legenda nem tudott maradéktalanul élni a lehetőségeivel, mégis rászolgált arra, hogy inkább a szépre emlékezzünk. Ha nem haldokolna országunkban látványosan a DVD és a Blu-ray kiadás, még abban is reménykednék, hogy egy nap megjelenik.
ÉRTÉKELÉS: 70%