A sokaknak csalódást okozott Godzilla rebootról szóló vita kapcsán merült fel bennem, hogy ideje lenne újranézni Guillermo Del Toro szintén problémás szörnyfilmjét. A Tűzgyűrű egy olyan jövőben játszódik, amelyben a földet megtámadó lények nem az űrből, hanem egy a tenger mélyén megnyílt portálon keresztül érkeznek. A pusztító monstrumokkal, a Kaijukkal csak a Jaegereknek nevezett gépszörnyekkel tudja az emberiség felvenni a harcot. Az óriási robotok mozgatásához két pilótára van szükség, akik tökéletes összhangban vannak. Egyikük az önfejű Raleigh Becket (Charlie Hunnam), aki a bátyját már elvesztette az egyre reménytelenebbnek tűnő küzdelemben. Amikor visszahívják a szolgálatba, egy zárkózott lányban megtalálja azt, akivel újra képes lenne harcba szállni, ám parancsnoka (Idris Elba) személyes okokból nem támogatja választását.   

A rendező a szárnyaló kreativitásáról híres, ám az a Tűzgyűrűben mintha meghalna, amikor az emberi oldalra kell koncentrálnia. Ha a szereplőkről van szó, filmje az eredetiség látszatát is kerüli. A Top Gunból konkrétan át lett kopizva a Maverick-Iceman ellentét, A függetlenség napjából pedig a személyesen harcba szálló vezető nagybeszéde. A felcserélhető Charlie Hunnam hiába villogtatja a kockahasát, nem lesz tőle kedvelhetőbb főhős. A nála karizmatikusabb Idris Elba javíthatna az összképen, de a film végéig nincs más dolga, mint, hogy kiossza az embereit, akik minden adandó alkalmat megragadnak, hogy megtagadják a parancsait. Van egy Stan és Pan típusú tudóspárosunk is, akik feleannyira se viccesek, mint amennyire szeretnének azok lenni. Maga Hellboy kell, hogy megmentse a filmet. Amikor Ron Perlman a feketepiac császáraként feltűnik a második felében, a Tűzgyűrűben végre más is érdekes kezd lenni az akciójeleneteken kívül.

Guillermo Del Torot enyhén túlértékelt rendezőnek tartom, de az tény, hogy a látvány megteremtéséhez nagyon ért. A direktor karrierje legnagyobb költségvetéséből szép kis játszóteret rendezett be magának, hogy aztán ripityára verhesse. Övé a pont, hogy nem húzogatja előttünk a mézesmadzagot, mint Gareth Edwards, a Godzillla direktora, viszont elköveti lényegében ugyanazt a hibát, és felesleges töltelékanyagokkal hígítja fel egyszerűségében ütős koncepcióját. A legósdibb közhelyekből nagykanállal merítő sekélyes drámai jelenetek egymás után hajigálják az öles sziklákat a film gördülékenységének az útjába. A társpilóta kiválasztása úgy megakasztja a cselekményt, hogy emiatt duplán utálni lehet a traumás ázsiai csajt játszó Rinko Kikuchi-t. Nála csak Hunnam idegbajos riválisa irritálóbb, aki az év seggfeje díjra hajt teljes erőbedobással. 

Amikor végre elhárulnak az akadályok, a Tűzgyűrű zúz. Bár Del Toro mindent elkövet, hogy minél kevesebbet lássunk az összecsapásokból, azok olyan klasszak és hatalmasak, hogy a bennünk lakó kisgyerek tapsikol a gyönyörtől. A film egyre nagyobb és brutkóbb szörnyeket vet be a lenyűgözésünkre, és mondhatom, teljes sikerrel. Amilyen ocsmányak ezek a lények, a Jaegerek épp annyira fenségesek. Élvezet nézni őket akkor is, amikor nem egymást szedik darabokra. Számítógépes trükköktől már ritkán dobom el az agyam, de a Tűzgyűrű pompásan kidolgozott effektjei megérdemlik az elismerést. A hatást Ramin Djawadi robosztus zenéje teszi teljessé, aki a különleges teremtményekben szintén nem szűkölködő A titánok harcában is remek munkát végzett.

Del Toro alkotása olykor akármilyen buta és nehézkes, viszont a szappanoperákat idéző pillanataiban se éri el azt a kínosságot, amit Michael Bay bugyuta pusztításpornói hajlamosak. A film legfőbb erénye, amiért az összes hibáját hajlamos vagyok megbocsájtani, hogy van stílusa. Igaz ennek jelentős részét a japán kultúrából kölcsönözte, melynek alkotásaiban régóta ott rohangálnak a kaijuk és az óriásrobotok. A rendező filmjével végső soron méltóképp tisztelgett előttük, miközben a világukat teljesen a magáévá tette. A Tűzgyűrű Amerikában csak módjával termelte a bevételt, de a jóval kedvezőbb nemzetközi visszajelzések miatt a folytatás egyike Del Toro megannyi ígéretének, amely akár meg is valósulhat. Azt azért bölcsen tette, hogy a befejezést a Hellboy 2-vel ellentétben nem hagyta nyitva. A stáblista ugyan tartogat egy pluszjelenetet, ám ezt a széles mosolyra ingerlő slusszpoént a Marvelnél is megirigyelhetnék.

ÉRTÉKELÉS: 70%