Bácskai Lauró István médiaszatírájának elkészítése óta ugyan történt többek közt egy rendszerváltás is, filmje mégse veszített az aktualitásából. Koncz Gábor tökéletes a sörgyári munkásból tévésztárrá váló Prohászka Feri és a filmhez kitalált sorozat kalandhőseként egyaránt. Ahogy a színészeket, úgy Polgár András forgatókönyvét se lehet eleget dicsérni. Amellett, hogy hibátlanul ragadta meg a korszellemet, több ezen túlmutató réteget volt képes ráhúzni a történetre. Megvan benne, hogyan képes lázba hozni egy szimpla tévésorozat egy egész országot, és nem hagyja ki azt se, miként szól bele a politika azon nyomban a készítők munkájába mielőtt egy kockát is leforgattak volna belőle. Már itt megpendül az örök celebkultusz, és az, hogy miképp képesek egyes emberek egy fiktív történetet valóságként kezelni. Prohászka Feritől barátai számon kérik, amit a sorozatban tesz, és mikor szerepe szerint elárulja a királyt, utóbb a közönség rehabilitációt követel. 

Őze Lajost és Kállai Ferencet A tanú után újra együtt látni önmagában szívdobogtató élmény, de rajtuk kívül a korszak valós tévés személyiségei is megjelennek önmagukat alakítva. Többek közt Vitray Tamás mutatja meg egy fergeteges részben, hogyan lehet egy kis szinkronnal és vágással manipulálni a valóságot. Bár a film komoly témákat is érint, mint a cenzúra, de annyira könnyedén és szellemesen kezeli őket, hogy valószínűleg ennek is köszönheti, hogy átment annak idején a rostán. Egyebek mellett a hungarizmus, vagy, ha úgy tetszik magyarkodás is kap egy ironikus sallert, de a legjobban talán az tetszett, amilyen jellemzően a főnökség először az erotikát veszi ki a sorozatból, csak utána az erőszakot. Bár szívem szerint külön is elnézegetném Gyula vitéz kalandjait, de néha már kissé sok a bejátszás. A vége felé Bácskai Lauró alkotása túlzottan riportfilmbe megy át, azonban a befejezés zseniális. Szegény Prohászka Feri a saját bőrén tapasztalja meg, hogy, ha egyszer utolért a hírnév és a közönség szeretete, az elől még a kórházi ágyban sincs menekvés.

ÉRTÉKELÉS: 90%