A két mostanra békét kötött akcióhős, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger rivalizálása a '90-es évekbe lépve kedvezőtlen fordulatot vett a Rambo sztárjának. Míg Schwarzenegger népszerűsége egyre nőt, Stallone ázsiója rohamosan csökkent. Addig is szívesen poénkodtak rajta, de mikor a bajból őt mindig kihúzó másik fejőstehene, a Rocky-sorozat ötödik részével is befürdött, már módszeresen szétcincálták. Stallone lett a citrom-díjas buta akciósztár karikatúrája, aki nem, hogy beszélni nem tud rendesen, de ahhoz is túl hülye, hogy észrevegye, megváltoztak az idők. Persze nagyon is tisztában volt vele, hogy ideje váltani, ezért Schwarzenegger példáját követve megpróbálkozott a vígjátékokkal. Az Oscart hiába készítette a műfaj szakavatott mestere, John Landis, az amerikai közönség nem akarta elfogadni Stallonét az új szerepkörben. A kudarc egyelőre nem szegte kedvét, így mindjárt a következő évben a mozikba került az a film, amire később a legnagyobb hulladékként hivatkozott, melyhez valaha is köze volt.

Az Állj, vagy lő a mamám! készüléséről azóta is érdekes sztorik terjengenek, melyek egy részét maga Stallone szállította, akinek a hiúságán a film úgy látszik, hogy rondább szégyenfoltot ejtett még a nem kevésbé beszédes című Énekes izompacsirtánál is. A színész azzal igyekezett kimosakodni a félresikerült szerepvállalásból, hogy nem mást, mint Schwarzeneggert okolta érte. Mikor lábra kelt a pletyka, hogy az Ikrekkel és az Ovizsaruval is kasszát robbantó színészt érdekli a szerep, Stallone dobta minden folyamatban lévő projektjét és lecsapott rá. Később értesült arról, hogy a hírt Schwarzenegger terjesztette el azért, hogy beugrassa őt. Azt nem tudom, hogy ebből mennyi az igazság, azonban tekintve, hogy egy film nem két perc alatt szokott elkészülni, nekem ez sovány magyarázatnak tűnik. A vígjáték másik főszereplőjének, Estelle Gettynek a leszerződtetéséről is van egy cifra történet. Eszerint az éppen a végéhez közeledő Öreglányok című sitcom miatt akkoriban közkedveltnek számító Getty azzal a feltétellel írt alá a filmhez, hogy nem lehet benne semmilyen lőfegyver, és az egyik producer aljas módon azt hazudta neki, hogy nem is lesz. A kérdésem csak az lenne, hogy vajon mikor árulhatták el neki, hogy Állj, vagy lő a mamám! a film címe?

Aki nem látta, azelőtt a leírtakból bizonyára egy botrányosan silány vígjáték rajzolódik ki, hisz mi más lehetne, ha egyszer még a főszereplői is azt állítják, hogy egy összeesküvés részeként kerültek bele. A feltételezést alátámasztja az imdb-s pontszám is, ami kerek 4-es átlagon áll jelenleg a tízből. Ez már közelít Uwe Boll birodalmához, tehát nagyon rossz. Épelméjűségem teljes birtokában kijelenthetem, hogy a film valójában egyáltalán nem vészes, sőt azok közé a vígjátékok közé tartozik, amiket szívesen előveszek évről-évre, és csak csodálkozni tudok azon, hogy milyen rémes a híre. Rendben, amikor a hazai bemutató idején megláttam a plakátját, az első gondolatom nekem is az volt, hogy jobb lesz kihagyni, és maga a történet is úgy hangzik, mint egy gyenge szkeccs a Saturday Night Live-ból. Eszerint Joe Bomowski (Stallone) a város legkeményebb rendőreként mindent kézben tart, kivéve anyukáját (Getty), aki még mindig kölyökként bánik vele. A jószándékú, csöpp öregasszony látogatása váratlanul hosszúra nyúlik, amikor tanúja lesz egy gyilkosságnak, Joe pedig kénytelen magával hurcolni őt, ha meg akarja oldani az ügyet.

Sylvester Stallone annyi következtetést levont az Oscar bukásából, hogy nem szabad teljesen elszakadni akcióhősi imázsától. Az Ikrek rendezője, Ivan Reitman is eszerint manőverezett, amikor Schwarzeneggerrel együtt dolgozott, ezért Stallone is joggal bízott benne, hogy filmje Reitman produceri irányítása alatt jó kezekben van. Blake Snyder forgatókönyvéért komoly licitháború folyt és, hogy biztosra menjenek még az Ikrek társ-íróit is felkérték, hogy dolgozzanak rajta. A rendezéssel a megbízható iparosként számon tartott Roger Spottiswoode-ot bízták meg, akinek volt tapasztalata az akciófilmek és a vígjátékok terén egyaránt. Az Állj, vagy lő a mamám!-nak nincsenek magasztos céljai, de nem is kell, hogy a humora Oscar Wilde magasságaiba törjön. A fő, hogy nevetni lehessen rajta, és ezzel nem marad adós. A film szépen csokorba gyűjti mindazt, amivel a túlzottan gondoskodó anyukák az őrületbe szokták kergetni fiacskáikat. A takarítási mánia, az étellel való tömés, és a felejteni kívánt gyerekkori emlékek megosztása idegenekkel csak néhány a sorból, melyek révén többen ráismerhetnek Joe mamájában saját édesanyjuk komikus mására.

Az anyuka könnyen lehetett volna nem csak a fia számára irritáló, de egyrészt az végig teljesen egyértelmű, hogy akármilyen kínos helyzetbe is hozza őt, azt szeretetből teszi, másrészt Estelle Getty egy tündéri jelenség. A poénok jó része csak azért nem megy félre, mert olyan bájosan adja elő azokat, hogy figurájára egyszerűen nem lehet haragudni. De, hogy is lehetne mérges az ember egy olyan anyára, aki gépfegyvert vesz ajándékba? Még Schwarzenegger visszatérek-beszólását is elsüti az öreglány, amit fia természetesen nem hagy szó nélkül. Stallone reakciói rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni, főleg mikor alulmarad filmbéli anyukájával szemben. A kezdeti macsó keménykedés után annál viccesebb, hogy pont egy kis öregasszony az, aki seperc alatt képes tehetetlen idegronccsá változtatni. Stallone mintha direkt élvezné, hogy kiparodizálhatja magát. Nagy kár, hogy ez a kettős bukás tartósan elvette a kedvét a komédiázástól, mert van hozzá érzéke. Abból, hogy a film működjön a magyar szinkron is kiveszi a részét. Elsősorban Tábori Nórára gondolok ezalatt, aki fantasztikusan ráérzett az öntudatos mama szerepére, de akárcsak az Oscarban, úgy Gáti Oszkár ezúttal is jelentősen feljavítja Stallone játékát.

Azt nem állíthatom, hogy a filmnek nincsenek bugyuta pillanatai. Az egyetlen, ami tényleg ordít a vágóollóért az a rémálom, melyben Stallone pelenkában lövöldözik. Majdnem olyan sokkoló látvány, mint a Schwarzenegger-baba a Juniorban. Csak azért maradhatott benne a filmben, mert akkor az utána következő kedves kis résznek is repülnie kellett volna. Az iszonytató álomjelenetet leszámítva semmi nincs, ami igazolhatná azt a megsemmisítő ítéletet, mely az Állj, vagy lő a mamám!-at minden idők legrosszabb vígjátékai közé sorolta. Stallone-t annyit ütötték ezért a filmért, hogy végül, mint egy családon belüli erőszak áldozata, elhitte, hogy jogos a verés, pedig szerény 83 perce alatt alkalom se támad a totális félresiklásra. Egyik humoros szituációból sodródunk a másikba, amit egy-egy kisebb akciójelenet szakít csak meg. Igaz van egy sematikus szerelmi szálunk is, de azt se viszik túlzásba. Jók a mellékszereplők, akik között olyan méltatlanul elhanyagolt színészeket is találhatunk, mint JoBeth Williams az eredeti Poltergeistből és az arrogáns rosszfiúként mindig szórakoztató Roger Rees. Az Állj, vagy lő a mamám! nem éri el az Arany Málna-jelölésekkel szintén megszórt Oscar szintjét, ami mára legalábbis hazánk táján egyfajta klasszikussá vált, de egy több, mint vállalható, ártalmatlan vígjáték, melyet bárki élvezhet, akinek van anyja.

ÉRTÉKELÉS: 70%