A ’80-as évek neonfényben és diszkózenében úszó krimisorozatának mozis adaptációjához elképesztő mennyiségű pénzt bocsátottak az akkor még körülrajongott rendező, Michael Mann rendelkezésére. A filmes, aki részt vett az eredeti Miami Vice megalkotásában is, a szinte határtalan lehetőségektől megrészegülve új magasságba kívánta emelni kifejezésmódját, ám közben pont a lényeg veszett el. Többek közt a komplex szereplők, a hitelesség, valamint a tartalom – röviden mindaz, amit a Szemtől szemben alkotójától látni szerettünk volna. Az alapul szolgáló TV-sorozat persze kevesebbel is beérte. Habár ránézésre felismerhetetlenül ki lett forgatva önmagából, szelleme megőrződött, visszaköszönnek ismerős fordulatai. Két macsó detektív, Crockett (Colin Farrell) és Tubbs (Jamie Foxx) beépülnek egy droghálózatba, melynek brutális és csillogó oldalát egyaránt megismerik. A célt nem tévesztik szem elől, ám egyikükre mégis csábítóan hat a csempészést irányító Isabella (Gong Li), akihez közel kerülni akkor is életveszélyes volna, ha nem a lebuktatni készült bűnöző szeretője lenne.

Mann a történet egyszerűségét azzal igyekszik leplezni, hogy megnehezíti nézőjének, hogy követni tudja. Minden bevezető nélkül beránt az események közepébe és nem mondhatni, hogy fogná a kezünket a cselekmény labirintusában. Azt, hogy mitől olyan jól értesültek a bűnözők a sok rejtélyeskedés után végül olyan szimplán zárja le, hogy, aki rosszkor pislog, az meglehet lemarad a megoldásról. Érthetetlen, hogyan képes egy igényesnek megismert rendező szinte az összes klisét felhasználni, amit a műfaj kitermelt, az viszont üdítő, hogy valaki a prűd Amerikában nem retten meg attól, hogy szexet rakjon egy nagyköltségvetésű filmbe. Maguk a szóban forgó részek sajnos már kevésbé meggyőzőek, sőt ennél még az ukrán pornósok is magasabbra teszik a lécet. A filmben van pár egyéb jelenet, ami meglepően kontár módon van összerakva, főleg azok, amikben a kőkeménynek gondolt beszólásokon van a hangsúly. Mann sokkal jobban törődik a képekkel, mint a tartalommal. A hangulattal igaz nincs gond, a rendezőnek van stílusa, egyedi és merészen nyers látványvilágot teremt, amit viszont annyira túlhajt, hogy felüti a fejét az öncélúság. 

Itt már nem egy történet elmondása a fontos. Mann úgy belefeledkezett a digitális kamerákkal való játszadozásba, hogy képes volt elherdálni egy vagyont, hogy filléresnek nézzen ki alkotása, ami leginkább az éjszakai jelenetekre igaz. Bár az ötlet a Miami Vice-moziról Jamie Foxx fejéből pattant ki, a készítése közben a Rayért neki ítélt Oscar-díj alaposan felhizlalta az egóját és hirtelen extra igényei támadtak. A büdzsé amúgy is ijesztően emelkedett Mann állandó változtatásai mellett a hurrikán-szezonra időzített forgatás és a nehezen biztosítható egzotikus helyszínek miatt. A színészek joggal érezték magukat veszélyben. Egy lövöldözésig fajult incidens után Foxx lelépett és többé nem volt hajlandó külföldre utazni a kikövetelt magángéppel se, ami a befejezés átírásához vezetett. A forgatás nehézségeit masszív piálással enyhítő Colin Farrell társával ellentétben képes olykor valódinak tűnő érzelmeket kölcsönözni figurájának. A két sztár legfőbb feladata tulajdonképpen az, hogy adja a lazát, mely az adott körülmények között néhol igen mesterkélten megy csak nekik. A rosszfiúkra nem érdemes sok szót vesztegetni: a kartellfőnököt játszó Luis Tosar veszedelmes tekintetét leszámítva semmi se maradt meg belőlük.

A film szeretne nagyon autentikusnak látszódni, de mivel a rendező úgy kezeli a Miami Vice világát, mint egy naturális köntösbe bújtatott sekélyes ponyvát, nehéz komolyan venni. A néző gyönyörködhet a lenyűgöző felvételekben, a ráérősen vezetett történet üresjáratai folytán más választása nem igazán van. Akciójelenetek elvétve akadnak, melyek kivitelezése abszolút profi, az mégse látszik rajtuk, hogy az alkotók 135 millió dollárból gazdálkodhattak. A költségvetést főképp a rendesen elszállt rendező maximalizmusa vitte el, aminek kevesebb lett a látszatja, mint amekkora összeget felemésztett. Mannt többen bírálták kiszámíthatatlan viselkedése miatt, gondolt egyet például és a moziváltozatból kivágta a kezdésnek szánt motorcsónak-versenyt. A teljes film is valahogy így került feláldozásra a megalománia oltárán. Legalább a szerelmi szál Farrell és a rideg Gong Li között idővel magára talál. Újat nem hoz ugyan, de tisztességesen végigviszik. Michael Mann kísérletező kedvű, alapjaiban sérült munkája a Miami Vice. Egy kontroll nélküli rohanás az elkerülhetetlen felé, a látványos ívű és annál jogosabb bukásba, amiben mégis ott van a zseni szikrája, ez pedig még úgy is különleges élménnyé varázsolja, hogy valójában nincs rá sok okunk szeretni.

ÉRTÉKELÉS: 60%