Dario Argento giallo-trilógiájának záródarabjához olyan színészt választott, akitől mi sem áll távolabb ennél a műfajnál. Bevallom, hogy nem a rendező iránti rajongás vezetett ahhoz, hogy előkeressem ezt a kevésbé ismert munkáját, hanem, hogy szerepel benne a nemrégiben elhunyt Bud Spencer. Mindannyiunk kedvencét a könnyed, pofozós vígjátékokkal szoktuk azonosítani, ennél fogva az, hogy részt vett egy horrorban, önmagában is akkora kuriózumot jelent, aminek érdemes utánajárni. Igazság szerint Spencer csupán néhány percre tűnik fel a filmben, habár a cselekmény szempontjából a jelenléte igen fontos. Hozzá fordul tanácsért a főszereplő zenész, Roberto (Michael Brandon), akit lefotózott egy álarcos alak, ahogy véletlenül megölt valakit. A zsarolásból hamar beteges játszma lesz a rendező hírnevéhez méltóan brutális gyilkosságokkal. A 4 légy a szürke bársonyon minden kétséget kizáróan messze a legerőszakosabb film, amihez Bud Spencernek valaha köze volt, de azért nem tagadja meg magát és a véres jelenetekben nem vesz részt. Ő Argento szócsöve a filmben. Egy szakadt, morcos mindenható, akit nem csak, hogy ténylegesen Istennek hívnak, de a befejezésben még egy deus ex machinát is végrehajt. 

A hangzatos cím és a gyilkosságok előbb voltak meg Argento fejében, mint a történet. A köréjük írt forgatókönyvet így randomnak ható események kavarják meg, például egy komikus mellékzönge, melyben a főszereplő elveri a zsarolónak hitt postást, aki ezentúl ahányszor csak meglátja, hanyatt-homlok menekül előle. A tettes motivációját Argento igyekszik pszichológiailag megalapozni, mégis a film végi válasz a miértekre roppant erőltetettnek hat. A fantasztikumba átcsapó lelepleződés szintén próbára teszi a történet komolyan vehetőségét, viszont a gyilkos kilétére fényt derítő kép, melyre a film címe is utal, önmagában nagy ötlet. Argento a színészeit most is magukra hagyta, aminek velejárójaként néhányan túljátsszák a szerepüket. A Dampsey és Makepeace c. krimisorozaból ismerős, nagyon fiatal Michael Brandon felejthető és még kissé ellenszenves is a gyilkos játékának áldozataként. Ezért annál sajnálatosabb Bud Spencer szerepének aprósága, aki lényegében most is ugyanazt játssza, mint máskor, mintha csak egy másik filmből ugrott volna át szívességből. A felbukkanásain túl a fénypontot természetesen a gyilkosságok jelentik. Argento brillírozik a kamerával és akár egy nyüzsgő, békés helyszínt másodpercek alatt rémálomba illővé tud varázsolni. Gialloként tehát a rendezése hangulatos és helyenként kifejezetten feszült darab, Bud Spencer filmográfiájában viszont csak egy furcsa és nem túl jelentős színfolt. 

ÉRTÉKELÉS: 60%