Steven Spielberg legtehetségesebb tanítványának hiába tolta a szekerét nagybefolyású mentora, eleinte bukást-bukásra halmozott. Bemutatkozó rendezését, az I Wanna Hold Your Handet a mai napig a kutya nem ismeri. A fiatal Kurt Russellt is felvonultató vígjátékot, a Tragacsparádét ugyan imádta a tesztközönség, viszont a stúdió teljesen elbaltázta a premierét, ezért csak jóval később lett felfedezve. Ironikus módon pont Spielberg Indiana Jones-filmjeinek a népszerűségét meglovagoló A smaragd románcával vette kezdetét Zemeckis sikerszériája. Nem csak azt bizonyította vele, hogy remekül ért a különböző műfajok összekeveréséhez, de, hogy egyéni hangon tud játszani velük. Zemeckis innentől megállíthatatlan volt, egymás után szállította a klasszikusokat. A Vissza a jövőbe-trilógia és a Roger nyúl a pácban még Spielberg produceri felügyelete alatt készült, ám sztárparádés fekete komédiája, a Jól áll neki a halál már nélküle valósult meg. Bár a film anyagilag csalódást okozott és a kritikusok se voltak oda érte, azonban, ahogy múltak az évek, úgy nőtt azok száma, akik az alulértékelt jelzővel illették. Vele sajnos lezárult a bolondos korszak Zemeckis életművében és egy új vette kezdetét.
Spielberg után szabadon producerként is kipróbálta magát, viszont ebben a minőségben nem szerzett magának annyi babért, mint példaképe. Néhány kultfilm, például a Törjön ki a frász! megvalósult a segítségével, egyébiránt jobbára felejthető alkotások, néhány esetben pedig orbitális bukások írhatóak producerként a számlájára. Rendezőként a ’90-es évek még mindig a felemelkedés jegyében teltek az életében. 1994-ben elért a csúcsra. A Forrest Gump nem csak a kasszáknál, hanem az Oscar-gálán is tarolt. Az elnyert rendezői díj legalább annyira volt átok, mint áldás a számára. Következő filmjéből, a Kapcsolatból hiányzott az őt addig jellemző könnyedség és humor, sőt mondjuk ki, meglehetősen unalmas és érzelgős lett. Emellett ez a film büszkélkedhet a sci-fik történetének egyik legcikibb befejezésével. Zemeckis a kezébe nyomott aranyszobornak akart túlzottan megfelelni? Meglehet, ám az anyagilag egyébként jövedelmező mellényúlást elfeledtette 2000-ben a Temetetlen múlt és a Számkivetett. A Hitchcock előtt tisztelgő kísértetfilmje és a Forrest Gump után ismét vele dolgozó Tom Hanksnek az ötödik Oscar-jelölését hozó dráma azt mutatta, hogy a rendezőt megfertőző komolyság nem ment teljesen a tehetsége rovására. Velük ráadásul elérte azt, ami csak nagyon keveseknek sikerült: egyazon évben két kasszarobbantó filmet is a mozikban tudhatott. A rendező bebetonozta pozícióját a legnagyobbak ligájában. Az se volt kizárt, hogy túlnő Spielbergen, azonban mégse így történt.
Robert Zemeckis nem csak abban osztozik Spielberggel, hogy egyiküknek se tett jót az Oscar elnyerése, hanem, hogy mindketten a vizuális effektek úttörői voltak. A Vissza a jövőbe óta Zemeckis minden filmjében, még a drámai munkáiban is komoly szerepet játszottak a forradalmi látványelemek. Egyszer aztán eljött az a nap, amikor úgy érezte, hogy a hagyományos filmkészítés korlátozza őt. Már a Temetetlen múltat is részben azért forgatta le, mert valamivel le akarta foglalni magát, míg Tom Hanks csontsoványra fogy a Számkivetett kedvéért. A rendező olyan módszer után nézett, melyben ezt az „időpocsékolást” mellőzheti. Ehhez kapóra jött és hamar Zemeckis mániájává vált a motion capture technika, melynek lényege, hogy a színészeket mozgásérzékelő kezeslábasba bújtatják, majd erre animálnak rá. Az eljárás költséges volt, viszont erősen kiforratlan. Zemeckis rendezőként három alkalommal próbálkozott azzal, hogy a színészeiből CGI-bábokat csináljon és elkeserítő módon egyik alkalommal sem a helyes következetést vonta le.
Robert Zemeckis első animációs filmjét, a Polar Expresszt még megmentette az újdonság varázsa, Tom Hanks népszerűsége és nem utolsó sorban a karácsonyi szezon. A befolyó dollárhalmok felbátorították, meglehet túlságosan is. Következő animációs kísérlete, a jóval szűkebb közönségréteget megcélzó Beowulf már lényegesen kedvezőtlenebb fogadtatásra talált. A felnőtteknek szóló fantasy kis filmnek indult, azonban a megalománia jeleit mutató Zemeckis kezei között 150 milliós szuperprodukcióvá duzzadt. A kritikák langyosak voltak. A bevételek a kiadásokhoz képest aggasztóan alacsonyak, és ott lógott a levegőben a kérdés: nem lett volna jobb élőszereplős moziként elkészíteni? Ahogy a nézők, a jelentős pénzt veszítő Paramount stúdió se látott többé jövőt a motion capture-ben, ezért a rendező átment a Disneyhez. Ezúttal megpróbált biztosra menni és ismét egy karácsonyi mesét vett elő, hogy igazolja a motion capture technika létjogosultságát. Ez volt a Dickens klasszikusát sokadjára feldolgozó Karácsonyi ének, melynek kedvéért Jim Carrey bújt mozgásérzékelő hacukába. A film 200 millió dollárt emésztett fel és csak 137-et hozott vissza az amerikai mozikban. Azt hinné az ember, hogy ez egy elrettentő bukás volt, ám kismiska volt ahhoz képest, amennyit az Anyát a Marsra! miatt veszített az egeres cég. Bár Zemeckis csak producerként jegyezte, a világszerte kevesebb, mint 40 millió dollárt összeszedő, ugyanakkor ennek többszörösébe kerülő film mégis hatalmas presztízsveszteséget jelentett neki. A leginkább általa propagált motion capture technika végképp a csőd szinonimájaként lett elkönyvelve.
Mire a rendező visszatért a valóságba a Kényszerleszállással már nem tudott úgy mesélni, ahogy egykor. Munkái sterillé váltak és megcsapta őket a giccs szele. A Denzel Washington főszereplésével készült dráma is akkor él igazán, amikor Zemeckis a technikai tudását csillogtatja meg a repülőgép-katasztrófa képsoraiban, amúgy hajlamos túlcsordulni. A többség ezzel együtt szerette, még pénzt is hozott, így a rendező ismét nyeregben érezhette magát, amit arra használt, hogy elmondja miképp ment át valami francia pali egy kötéldróton a World Trade Center két tornya között 1974-ben. A Kötéltánc mintha csak azért készült volna el, hogy Zemeckis a 3D-technikával szórakozzon, ám ebben a közönség már nem volt a partnere. Az 1980-as Tragacsparádé óta nem kerülték ennyire a filmjeit. A térhatású elemektől állítólag többen rosszul is lettek, ezek nélkül viszont a Kötéltánc a lehető legkedvezőtlenebb reakciót váltotta ki az emberekből: a nagy semmit. Zemeckis elveszett a technika útvesztőjében. A humorával együtt a hangja is a múlté lett, a 2016-os Szövetségesekkel pedig bekövetkezett a mélypont. Hiába játszott benne Brad Pitt és Marion Cotillard, a film elképesztően élettelen lett. Mű érzet árad minden egyes képkockájából. Zemeckis beállt azok közé a rendezők közé, akik nem veszik a fáradtságot a mozivarázs megteremtésére. Talán azt hiszi, hogy számítógéppel ezt is pótolni lehet.
Robert Zemeckis jobb napjaiban a stúdiófőnököknek garanciát jelentett a hatalmas bevételre, a nézőknek pedig a hatalmas szórakozásra. Ez ma már távolról sincs így. A Disney az Anyát a Marsra! totális kudarca után gyorsan lefújta Zemeckis dédelgetett projektjét, a Sárga tengeralattjáró motion capture-technikával készülő újrafeldolgozását. A Roger nyúl a pácban folytatásának esélye, mely többször napirendre került az évek folyamán, vele együtt tűnt el a süllyesztőben. Attól azért nem kell tartania emberünknek, hogy számkivetett lesz Hollywoodban. Még mindig elég sokan szívesen dolgoznak együtt vele. Nemrég jelentették be, hogy Zemeckist felkérték a The Flash c. képregény-adaptáció megrendezésére. A DC-moziverzumot kísérő áldatlanságot ismerve még korai pezsgőt bontani, ráadásul ez egy bérmeló, ami Zemeckis lelkesedésén nem valószínű, hogy javít. Egy fokkal több reményt lehet fűzni következő munkájához, mely a Kötéltánchoz hasonlóan egy dokumentumfilm alapján készül. A történet középpontjában egy kómából visszatérő, traumával küszködő férfi áll, aki egy II. világháborús modellváros felépítésével próbálja összerakni a saját életét. Steve Carell már be is jelentkezett az egyelőre cím nélküli produkció főszerepére. Ebből a sajátos, habár szintén nem feltétlenül mozira kívánkozó sztoriból akár valami izgalmas is lehet, viszont, ha Zemeckis megint a speciális effektekkel próbál mesélni, akkor ebből nem lesz több, mint egy újabb emlékeztető, hogy rég elfelejtette azt, mitől is voltak egykor annyira jók a filmjei.