Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Kiégett rendezők: Oliver Stone

2017. június 19. - Lazók György

stone-1a.jpg

Egyes emberek kerülik a konfliktusokat, míg mások direkt keresik. Oliver Stone botrányokban gazdag élete nem hagy kétséget afelől, hogy melyik típushoz tartozik. Kevés rendező váltott ki annyi vitát, mint ő. Nem csak filmjeivel, hanem nyilatkozataival is. Szókimondás ez vagy tudatos provokáció? Nehéz eldönteni, ahogy sok mást is vele kapcsolatban. Stone nyughatatlan természete már fiatalon megmutatkozott. 18 évesen otthagyta a Yale egyetemet és elment Saigonba gyerekeket tanítani. Két évvel később, 1967-ben visszatért Vietnamba, ám ezúttal már az amerikai hadsereg katonájaként, ahová önként jelentkezett. Szolgálata során alaposan megismerkedett a háború borzalmaival. Tapasztalatai mellé súlyos drogfüggőséget szerzett, mely későbbi életét is meghatározta. Miután több kitüntetéssel leszerelt, jelentkezett egy new yorki művészeti egyetemre, ahol az oktatói között volt Martin Scorsese. '71-ben itt készítette el rövidfilmjét, a Last Year in Viet Nam-ot személyes élményeit felhasználva, mellyel egyből felhívta magára a figyelmet, azonban még távol állt attól, hogy azzá a híres alkotóvá váljon, aki műveivel felforgatja a közvéleményt.

Oliver Stone első mozifilmje meglepő módon egy alacsony költségvetésű horrorfilm volt, melyet társ-íróként és rendezőként is jegyzett. A Seizure, ami egy olyan íróról szól, akit saját fantáziájának teremtményei vesznek üldözőbe, nem keltett nagy hullámokat. Ehhez bizonyára hozzájárult, hogy mindösszesen egy new yorki moziban játszották, a film producere pedig állítólag csak azért fektetett bele, hogy pénzmosásra használja. Stone rendezői áttörése tehát továbbra is váratott magára, forgatókönyvíróként viszont következő munkájával berobbant a köztudatba. Alan Parker börtönfilmje, a megtörtént eseményeken alapuló Éjféli expressz nagy sikert aratott a mozikban, Oliver Stone számára pedig Oscar-jelölést hozott. A szobrot végül annak ellenére is megkapta, hogy az, akinek a történetét elbeszélte, Billy Hayes nyíltan kritizálta a filmet azért, hogy az ábrázoltaknak a fele se igaz. Stone persze, ahogy későbbi munkáiban, úgy most se izgatta különösebben magát, amiért némileg szabadon kezelte a valóságot, de utóbb kiadott egy nyilatkozatot, melyben bocsánatot kért Törökországtól az esetleges drámai túlzásokért, amikkel a börtönben uralkodó állapotokat bemutatta.

stone-3.jpg

Míg sikertelenül igyekezett tető alá hozni későbbi, vietnami háborúról szóló filmjeit, Stone újra megpróbálkozott a rendezéssel. Megint egy horrorfilmmel. A korábbinál jóval több pénzből és egy sztár, Michael Caine főszereplésével elkészült A kéz a kritikusokat éppúgy nem győzte meg, ahogy a nézőket. A rendezői karrierjének nem voltak szépek a kilátásai, azonban íróként továbbra is keresett volt. Olyan közismerten öntörvényű alkotókkal dolgozott együtt, mint John Milius (Conan, a barbár), Brian De Palma (A sebhelyesarcú) és Michael Cimino (A sárkány éve). 1986-ban aztán bekövetkezett az oly várt fordulópont A szakasznak köszönhetően. Az életrajzi elemeket is bőséggel tartalmazó háborúellenes film óriási sikert aratott a mozikban és tarolt az Oscar-gálán is. Stone begyűjtötte első rendezői díját és természetesen egy rakás bírálatot, amiért nem a hazafias eszmények szellemében ábrázolta a Vietnamban harcolt katonákat. Ugyanebben az évben Stone elkészített egy másik filmet is, a politikailag hasonlóképpen kényes témát feszegető Salvadort, aminek rémálomba illő forgatása szintén hatalmas igénybevételt és áldozatokat jelentett a részéről. A filmet A szakasz népszerűsége mentette meg a süllyesztőtől, ám annak ölén végül egész odáig vitte, hogy Stone saját magával versenyzett a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díjáért. Az elismerést Woody Allen halászta el előle a Hannah és nővéreivel, azonban ez a rendkívüli duplázás hozzájárult ahhoz, hogy bebetonozza a hírnevét most már nem csak íróként, de rendezőként is.

stone-4.jpg

Egy hétköznapi ember egy ekkora megterhelés után kivett volna egy kis pihenőt, de nem Stone. Már a következő évben a mozikba küldte a Tőzsdecápákat, egy újabb meghatározó filmet, melyben ismét A szakasz főszereplőjével, Charlie Sheennel dolgozott együtt. A vietnami háború helyett Stone ezúttal a Wall Street frontjaira kalauzolt el, nem kevésbé markáns véleményt megfogalmazva a kapitalizmusról és azokról a pénzemberekről, akik Amerika gazdasági életét irányítják. A történet hőse bár a Sheen alakította feltörekvő bróker volt, sztárja kétség kívül Michael Douglas emblematikussá vált címbéli tőzsdecápája, Gordon Gekko. A Filmakadémiánál úgy gondolhatták, hogy Stone már eleget nyert, ezért nem is jelölték, azonban Douglas lehengerlő alakításának nem bírtak ellenállni, ahogy a következő generációs brókerek se, akik pont olyanok akartak lenni, mint a film nagystílű gazembere. Oliver Stone néhány év leforgása alatt az ország hangja le, egy megmondóember, akinek a szótárából hiányzik az a kifejezés, hogy túl kényes téma. Ilyet választott következő alkotásául is. A Hívd a rádiót! középpontjában egy provokatív betelefonálós műsor házigazdája áll. A kamaradarab jellegű művet részben egy denveri rádiós, Alan Berg nagy nyilvánosságot kapott gyilkossági ügye inspirálta. Az utolsó munkáihoz képest jóval kisebb léptékű, és mondjuk ki, kevésbé jelentős film jó kritikákat kapott, de a mozibajárókat nemes egyszerűséggel hidegen hagyta. Stone ettől nem esett kétségbe, hisz már úton volt a következő nagy dobása.

stone-5.jpg

A Született július 4-én az író-rendező formálódó vietnami trilógiájának a második darabja volt. A címszerepet Stone Charlie Sheennek ígérte, de végül a már a Tőzsdecápák főszerepére is ácsingózó Tom Cruise-nak adta. Az általános vélekedés szerint a vitatott tehetségű Cruise élete legjobb formáját nyújtotta a tolószékbe kényszerült vietnami veterán, Ron Kovic eljátszásával. Oscar bácsi ezúttal Stone-nak kedvezett, aki második rendezői szobrát vehette kézbe. Ugyan a forgatókönyvet együtt írta Ron Kovic-kal, a tényeket helyenként ismét szabadon kezelte, azonban emiatt Kovic nem emelt kifogást. A bemutatót követő év kivételesen anélkül telt el, hogy Stone új filmmel jött volna ki, de ezt a soron következő esztendőben rögtön kettővel is pótolta. Az első darab, a The Doors nem annyira a híres zenekar, mint inkább a fiatalon elhunyt énekes és dalszerző Jim Morrison portréja, akit Val Kilmer játszik a filmben. A hitelesség érdekében a Doors tagjai is közreműködtek a készítésében, viszont beszámolóik szerint Stone magasról tett arra, amit mondtak, és saját elképzeléseit követte. A filmre kapott visszajelzések ezúttal nem őt igazolták. Kilmer lenyűgöző alakítását ugyan általános üdvrivalgás fogadta, de Stone a vélemények szerint a hatásvadászat jegyében túlságosan előtérbe helyezte Morrison kicsapongásait és távolról se olyannak mutatta be, amilyen az életben volt.

stone-6.jpg

A rendező életrajzi filmjével leginkább a Doors-rajongóknál húzta ki a gyufát, viszont ugyanabban az évben a mozikba küldött másik alkotásától, a JFK-től az egész ország leejtette az állát. A Kennedy-merényletet követő nyomozást felelevenítve nyugtalanító összeesküvés-elméletet rajzolt fel az USA elnökének megöléséről. Stone nem kevesebbet állított, mint, hogy puccs történt, amiben benne volt a kormányzat és a CIA is. Bár azon megint lehetne vitatkozni, hogy Stone a fikciót is hajlamos volt tényként közölni, de a film erejét tagadni kár volna. Akárhogy is vélekedtek az egyes emberek Oliver Stone-ról, elmenni mellette már képtelenség volt. Akkora jelenség lett, akiről más filmekben is muszáj volt beszélni. Így tűnt fel öniróniát gyakorolva a Dave c. vígjátékban, mint az egyetlen, aki észreveszi, hogy az elnök helyét egy hasonmás vette át. Hiába lett Stone-ból mindenütt jelen lévő, hangadó személyiség, hamarosan rá kellett jönnie, hogy ez nem garantálja azt, hogy meg is nézik az emberek a munkáit. Az Ég és föld pedig presztizsfilm akart lenni, vietnami-trilógiájának záródarabja, ám a vegyes kritikák mellé szerény bevételi mutatók társultak. Különösen a hármas korábbi darabjaihoz mérten fanyalogtak az ítészek. Az ugyan merész húzás volt Stone-tól, hogy a vietnami oldal, azon belül is egy nő szemszögéből vizsgálta a háborút és annak hatásait, viszont tette ezt a vélemények szerint csapongva.

stone-7.jpg

Stone a Született gyilkosokkal nem szimplán magasabb, hanem elképzelhetetlen sebességre kapcsolt. Erőszakos médiaszatírája szerte a világban kiverte a biztosítékot. A leghevesebben talán a forgatókönyv eredeti változatát író Quentin Tarantino gyűlölte, ám az egyre népszerűbb kultfilmes kirohanásaival is csak méginkább a Született gyilkosokra irányította a figyelmet. Stone rendezése 50 millió dollárt szedett össze úgy, hogy jópár helyen betiltották. Woody Harrelson és Juliette Lewis sokat profitált abból, hogy eljátszotta a sorozatgyilkos szerelmespárt, hírhedtsége viszont kezdett Stone ellen dolgozni. Furcsa mód aztán következő filmje, a Nixon két szék között esett a padlóra. Anthony Hopkins alakítását szinte mindenki méltatta, viszont a film nem elégítette ki se Stone híveit, akik egy újabb leleplező műben reménykedtek, se az ellentábort, melynek kevés volt, hogy a rendező művében megkísérelte humanizálni a lebukott államfő karikatúrájává vált egykori elnököt.

A Született gyilkosoknál pozitívabban fogadott, de a nagyobb díjátadókon feltűnően mellőzött, lényegében tehát csalódásként elkönyvelt Nixon után Oliver Stone-nak úgy látszott kezd elege lenni a körülötte csapott felhajtásból. Egy kisebb film elvállalásával akarta kipihenni magát, melynek kedvéért a forgatókönyv megírásának a lehetőségét is átadta másnak. Neo noir beütésű krimijével, a Halálkanyarral - melyet a forrásmű szerzője, John Ridley adaptált - igazából senki nem tudott mit kezdeni. Se a botrányra éhes média, se a stúdió, mely magára hagyta, se az egyszeri néző, akinek a fejében a kísérletező kedvű Stone egy ideje már csak egy nagy kérdőjelet hagyott. Odáig a legtöbben eljutottak, hogy a színészek - Sean Penn, Nick Nolte, sőt Jennifer Lopez is - jók voltak, aztán lapoztak. Tegyünk mi is így. A '90-es éveket Oliver Stone a Minden héten háborúval zárta. Ahogy az a JFK óta általános volt, sztárok sora ugrott Stone első füttyentésére, mint Al Pacino, aki jóval korábban passzolta a Született július 4-én főszerepét. A legendás hírét azóta kevésbé őrző színész itt nyújtotta az egyik utolsó nagy alakítását. Bár a sport világát is a Stone-t jellemző kritikussággal vizsgálta a film, a kassza pedig ismét jól csengetett a mozikban, ám a konzervatív recenzorok még mindig nem bocsájtottak meg teljesen a rendezőnek, és elégedetlenségüket fejezték ki.

stone-8.jpg

Stone elmondása szerint A sebhelyesarcú írásakor legyőzte drogfüggőségét, teljesen megszabadulni azonban nem tudott tőle. 1999-ben letartoztatták és arra kötelezték, hogy vonuljon be egy rehabilitációs klinikára. Hat évvel később ismét drogot talált nála a rendőrség, ám ezúttal megúszta egy jelentéktelen pénzbüntetéssel. A köztes időben Stone forgatott egy dokumentumfilmet, a Comandante-t, melyben a kubai diktátort, Fidel Castrot interjúvolta meg, valamint egy eposzt, ami élesen elválasztotta addigi, és azt követő filmjeit. Ez volt a Nagy Sándor, a hódító, melyben a szőkére festett Colin Farrell játszotta a címszerepet. Nagy Sándort ugyan legalább annyian tartják elmebeteg mészárosnak, mint zseniális hadvezérnek, Stone a történelmi személynek azt az oldalát domborította ki, ami a legkevésbé volt érdekes benne: a homoszexualitását. Ezt is nagyon óvatosan, mintha a forgatáson maga Torrente állt volna folyamatosan mellette azt kántálva, hogy "csak semmi buzulás". A röhejesen gyenge és a rá költött 155 millió dollár dacára még csak nem is látványos filmet ízekre szedte a kritika. Mostanra az óriási anyagi veszteségen kívül leginkább arról híres, hogy Stone annyiszor vágta újra, hogy az kész komédiává vált. Három különböző rendezői változat is megjelent belőle, de a hírek szerint egyiktől se lett a film az a mestermű, amit Stone hívei előzetesen reméltek. 

stone-9.jpg

Egy ekkora taknyolás után az ember fia kétszer is meggondolja, hogy mit tesz legközelebb, és ez az óvatoskodás lett a végzete a World Trade Centernek is. Stone a politikai kérdéseket mellőzve, egy érzelgős dráma keretében elevenítette fel 9/11-et, amiben két rendőr, akiket Nicolas Cage illetve Michael Peña játszanak, a romok alatt rekednek. A filmmel többnyire elnézően bántak a kritikusok, Amerika népe pedig tisztelettudóan a mozikba vonult, hogy aztán gyorsan el is feledkezzen Stone alkotásáról. A rendező legközelebb ismét egy elnököt pécézett ki magának, ezúttal a még hivatalban lévő George W. Bush-t. A forgatókönyvet a Tőzsdecápák társírója, Stanley Weiser vetette papírra, a főszerepet pedig Josh Brolin kapta meg, akinek a játékát a kritikusok éltették, ám a W.-t amúgy nem találták különösebben figyelemre méltónak. A filmben meg-megcsillan az a bevállalós filmkészítő, aki egykor volt, de a tűz, ami égett benne, nem támadt fel vele újra. Ahogy azt a hullámvölgybe került rendezők ilyenkor gyakran megteszik, úgy ő is visszanyúlt egy régi sikeréhez. Weiser nélkül, nem túl lelkesen vágott bele a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik forgatásába. A már korántsem szupersztár Michael Douglas visszatért, Charlie Sheen is beugrott egy jelenetre két rehab között, ám a Gekko bűvkörébe kerülő védencet ezúttal Shia LaBeouf játszotta. A folytatás nem volt képes felnőni elődje ikonikus státuszához, közérthetőbben fogalmazva kegyetlenül unalmas lett. Bármilyen régóta nyaggatták, hogy csinálja meg, a közönség és a kritika egyetértett, hogy az a folytatás, amit lerakott az asztalra, senkinek se hiányzott.

stone-10.jpg

2012-ben Oliver Stone két mű kapcsán hallatott magáról. Az egyik egy többrészes dokumentumfilm, az Amerika elhallgatott történelme, amiért a legtöbb elismerést kapta hosszú ideje. A mozikban már korántsem állt annyira jól a szénája. Don Winslow regényét feldolgozó thrillerét, a Vadállatokat azzal a langyossággal fogadták, ami filmes munkásságában kezdett általánossá válni. A visszatérés reményét táplálta, hogy megint egy politikailag érzékeny, rendkívül aktuális témát választott új filmje alapjául. A Snowdenben az áttöréssel évek óta hiába próbálkozó Joseph Gordon-Levitt játssza a címszereplő NSA-alkalmazottat, aki kiszivárogtatta az ügynökség titkait többek közt a civil lakosság állandó megfigyeléséről. Ennek aranybányának kellett volna lennie Stone számára, ehelyett az esszenciáját nyújtotta mindazon problémáknak, amik a filmjeit jó ideje sújtják. A legfőbb gond, hogy már nincs bennük erő. Korábban még a gyengébb alkotásaiban is fellelhető volt a zseni szikrája. Képileg és tartalmilag is energikusak voltak. A Snowdenen a próbálkozás se látszik. Felületes, jelentéktelen munka. Stone-nak jár a szája, de a mondandójának nincs éle. Ő is olyan rendező lett, akit egykori sikerei tartanak a felszínen, ám már aligha várható, hogy valaha is olyan megkerülhetetlen filmkészítő lesz, mint a '80-as és '90-es években volt. Sajnos így fakulnak meg az élő legendák, ha elég sokáig köztünk maradnak. Az a hőfok, amin égett, nem is volt tartható. A takarékláng, amire váltott arra elég lehet, hogy dokumentumfilmesként elkaristoljon, hisz, mint A Putyin-interjúk is mutatják, tudja, hogy mik azok az aktualitások, amik érdeklik az embereket. Épp csak ő szűnt meg releváns elbeszélő lenni.

A bejegyzés trackback címe:

http://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1212603243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

exterminador 2017.06.19. 18:24:58

Stone egy összeesküvés-elméletekkel házaló futóbolond, aki minimum vitatható alakokat istenít (mint ugye Castro, vagy pedig most még a nála is sokkal rosszabb Putyin. Ki vagy mi jön legközelebb? Egy dicsőítő életrajzi film Pol Potról? Esetleg egy megértő, érzelmes interjú Kim Dzsong-Un-nal?). Borzasztóan ellenszenves figura. Most innen megtudtam, hogy erősen drogozott is, talán az égette ki az agyát.