Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Porontyok (1979)

2017. július 20. - Lazók György

por-4_1.jpg

A horrort sokan tartják alantas műfajnak, pedig a jó rémtörténet általában többről szól az olcsó sokkolásnál. Az elnyomott szexuális vágy, a düh és persze a félelem számtalan formában alakot öltött horrortörténetek segítségével az idők folyamán. A műfajt megreformáló, de az eltelt évtizedekben maga mögött hagyó David Cronenberg első jelentősebb filmjében arra törekedett, hogy fizikai mutációkkal jelenítse meg az elme torzulásait. Az 1975-ben bemutatott Parazitákban a féktelen szexualitás járvány módjára terjedt szét a hétköznapi lakóközösségben. A testhorror atyjának tartott rendező számára a zsáner ideálisnak bizonyult, hogy feltárja az emberek sötét oldalát, így arra is felhasználta, hogy életének egyik legnehezebb szakaszát egy rémtörténet keretében dolgozhassa fel.

A Porontyok főszereplője a megromlott házasságú Frank Carveth (Art Hindle), akinek a felesége, Nola (Samantha Eggar) az egyéni nézeteket valló Dr. Hal Ragan (Oliver Reed) magánklinikáján van kezelésen. Frank már nem is akarja helyrehozni kapcsolatát az instabil nővel, csupán a kislányukat, Candice-t (Cindy Hinds) szeretné megóvni. Mikor verés nyomait fedezi fel a lányon, úgy dönt, hogy többé Nola közelébe se engedi őt. Dr. Ragan terápiája során kiderül, hogy Nolát is bántalmazta az anyja gyerekkorában, akit nem sokkal később holtan találnak. Rövidesen újabb gyilkosságok történnek, Frankben pedig feléled a gyanú, hogy mögöttük a klinikán elzártan élő felesége állhat. A bűntettek helyszínén feltűnő kislány forma gnómok ugyanis mindig azt támadják meg, aki iránt Nola ellenszenvet táplál.

por-3.jpg

Cronenberg válásakor alaposan megtapasztalta, milyen az, amikor az indulatok elszabadulnak, innen csak egy lépés volt, hogy feltegye magában a kérdést: mi lenne, ha a felesége dühe ténylegesen testet öltene? Kezdetben zavaros, hogy mi miért történik a filmben, de kimondatlanul is hamar egyértelművé válik, hogy a gnómok Nola teremtményei. Arra, hogy miből ered a személyiségtorzulása kapunk egy magyarázatot, mégse válik a nő hús-vér alakká, inkább egy férfi rémálom az, amit megtestesít. Egy kezelhetetlen szörnyeteg, akit el kell pusztítani. Az, hogy ex-feleségére gondolva alkotta meg a figurát Cronenberg, az több, mint beteg. Nála az apa (tehát ő) a védelmező, míg az anya épp az ellenkezője, veszedelem a saját lányára is. Az a kép, ami kialakul Nolán keresztül a nőkről, szerencsére nem válik általánossá a filmben, viszont maga az anyaság rendkívül morbid módon jelenik meg.

David Cronenberg már ekkor határozott stílusban rendezett, habár még akadtak kiforratlanságok a munkájában. A történetvezetés különösen eleinte zagyva és döcögős. Van egy-két hiányosan kidolgozott figura, aki mintha kizárólag azért létezne, hogy a főszereplőnek legyen oka egyik helyről a másikra mennie. Emellett akadnak jelenetek, melyek az Istennek se akarnak a lényegre térni. Előfordult, hogy emberünk találkozott valakivel és kellett vagy öt perc mire kiderült, hogy ki az illető és miért van ott. A Cronenberggel még négy alkalommal együtt dolgozó Mark Irwin elegáns képeivel filmje jóval kifinomultabb benyomást kelt egy alacsony költségvetésű horrornál. A Porontyok az első összefogása volt a kissé csiszolatlan Howard Shore zeneszerzővel, aki idővel tőle elválaszthatatlan alkotótársává érett. Shore hagyományos, a korszakra jellemzően vonósokra építő horrorzenét írt a filmhez, mely megfeledkezik arról az aranyszabályról, hogy a kevesebb olykor több.

por-1_1.jpg

A Porontyok, mint horror nem különösebben félelmetes. Van egy-két erősebb pillanata, mint mikor az egyik lény előbújik az ágy alól, de csak a fináléban kapcsol rá, ami már hozza a rendezőtől elvárható, jó értelemben vett elborultságot. A gnómokkal a maszkmester nem végzett túlságosan meggyőző munkát. Nagyjából annyira hihetőek, mint az, hogy 6-7 éves gyerekekkel nem tudja senki felvenni a harcot. A film legjobb részei a terápiás beszélgetések, melyek során az Oliver Reed játszotta orvos tetszőlegesen veszi fel azoknak a szerepét, akikkel a pácienseinek problémáik vannak. Reed, aki a Nolát ijesztően jól megformáló Samantha Eggart nem számítva messze a Porontyok legjobb alakítását nyújtja, uralja ezeket a részeket, amik szándékosan egy színpadi játék hatását keltik.

A pszichológiai elemek teszik Cronenberg alkotását izgalmassá és mentik meg a túlhaladottságtól. Azt, hogy a gyerekkor mennyire meghatározó rengetegen elmondták, de a vétkes szülők iránti gyűlölet kitörését kevesen ábrázolták ennyire nyíltan és brutálisan. Cronenberg történetével a pusztító, elfojtott indulatoknak adott elborzasztó formát, melyek ott gyűlnek a nem is annyira szimbolikus padláson. Amikor a történet vége felé szembesülünk vele, hogy mennyien vannak, az önmagában is beszédes. Hiába szűnik meg a probléma forrása, már azelőtt kézenfekvő, hogy a happy endre esély sincs, hogy Cronenberg igazolná befejezésével. A zárás nem csak azt mondja ki, hogy a szülők tetteinek végül a gyerekek isszák meg a levét, hanem, hogy a gyűlölet lárváit mindannyian ott hordozzuk belül. Ne adja az ég, hogy a testünk egy nap úgy döntsön, kikelti őket!

ÉRTÉKELÉS: 70%          

A bejegyzés trackback címe:

http://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7312673649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.