Félig-meddig katasztrófaturistaként mentem el megnézni a DC-moziverzum új opuszát, melytől a Warner stúdió vezetői összekulcsolt kézzel várták a megváltást. Nem mintha Az acélemberrel elindított szuperhős-széria eddigi bevételeit számolgatva a luxusvilláik eladásába kezdtek volna, ám hosszútávú terveikre árnyat vetettek a filmjeiket kísérő heves negatív reakciók. Míg a rivális Marvelről lepattantak a kritikák, a DC és a Warner háza táján pánik lett úrrá, hogy a Watchmen óta egyre ritkábban vizionáriusnak kikiáltott Zack Snyder pejoratív értelemben is sötét felfogása a közkedvelt szuperhősökről egy csinos szakadékba vezeti őket. Az Öngyilkos osztagot is kapkodva igyekeztek az utolsó pillanatban átszabni, ám a film ugyanúgy fanyalgásokban részesült, mint másik nagy reménységük, a Batman Superman ellen. Az csak a szeretett Wonder Womannek köszönhető, hogy a Warner székházban nem vetették ki úgy magukat egymás után az ablakon az ügyvezetők, mint egy Monty Python-szkeccsben. Bármilyen rondán hangzik, az kapóra jött nekik, hogy Zack Snyder egy személyes tragédia miatt elhagyta a DC saját szuperhős-találkozójának, a majdnem kész Az Igazság Ligájának rendezői posztját. A helyére felvett Joss Whedontól, a Bosszúállókat összehozó kockaistentől azt remélték, hogy a Marvel-varázst képes beleszőni Snyder művébe. A serény újraforgatások hírét hallva a rajongók is abban bíztak, hogy Az Igazság Ligája inkább az ő filmje lesz, mint elődjéé, ám igazából egyiküké se lett.
Aminek a lehetősége kardként lógott a levegőben, hogy Snyder és a stáblistán csak társ-íróként feltüntetett Whedon alkotása olyan lesz, mint Frankenstein szörnyetege. Összevarrva ebből-abból, bután vicsorogva és a pénzünket követelve szabadul el, a nézők pedig vasvillás parasztokként rohamozzák meg a Warner székházat, hogy megint mit műveltek! Megnyugtatásul jelenthetem, hogy ennek a veszélye nem áll fenn. Az Igazság Ligájával a felsővezetés végre sikerrel magáévá tette a Marvel és a Disney közös jelszavát: Kreatív szabadság egy túrót, szórakoztatás mindenek felett! Ennek jegyében a film igyekszik kihajigálni mindent, amit Snyder koncepciózusan felépített. Az agyonbonyolított történetszövést és a búvalbélelt szuperhősöket síkegyszerűség, no meg persze móka és kacagás váltja fel. Ennek áldozataként maga a DC-moziverzum lett frankensteini teremtmény, amit előzetes átgondoltság nélkül rakosgattak össze. Nincs történeti, de még hangvételi egység sem a darabjai közt. Aki még emlékszik a Batman Superman ellen végére, az csak a fejét vakarhatja, hogy mire volt jó az a sugalmazás, hogy a sírba rakott acélember tán mégis él, ha Az Igazság Ligája úgy tesz, mintha az a pillanat meg se történt volna.
A film elején Superman (Henry Cavill) halottabb, mint valaha, a világot pedig máris egy földönkívüli invázió réme fenyegeti. Batman (Ben Affleck) csapatot szervez, hogy megállítsa Steppenwolf seregét, akinek az a mániája, hogy minden bolygót meghódít, ami az útjába akad. Ha elárulom, hogy Supermant feltámasztják és a csipetnyi csapat többi tagjával összefogva legyőzik a rosszfiút, túlzás nélkül el is meséltem a teljes filmet. Őszintén bízom benne, hogy ez csak az olvasni nem tudók számára volt spoiler! A sztorit tehát maximálisan lebutították, és mivel ki volt adva, hogy az egész hacacárénak két órába bele kell férnie, fordulatokra nem vesztegették az időt. A film első fele abból áll, hogy Wonder Woman (Gal Gadot) vagy Batman odamegy az éppen soros regrutához, aki előbb esetleg nemet mond és csak később igent. A felvételt nyertek aztán gyorsan elfoglalják előre kikalkulált helyüket a bandában. Pókember Flash (Ezra Miller) lesz a vicces gyerek, Thor Aquaman (Jason Momoa) az izomagy, Fekete Párduc Cyborg (Ray Fisher) pedig... rosszkedvű. Csóri Steppenwolfnak még ennyi szerepet se írtak, így ő csak jön, rombol, és néha fura arckifejezéssel az anyját, vagy kit emlegeti. Mivel tetőtől-talpig CGI segítségével alkották meg, nekem nagyon úgy tűnt, mintha csupán az Injustice 2 egy kiselejtezett dlc-karaktere lenne.
Ha már látvány, az többnyire a minimumát hozza annak, ami elvárható egy ekkora filmtől. Lehet, hogy csak nekem vannak túl nagy igényeim, de a filmen egyáltalán nem látszik, hogy 300 millió dollárt költöttek rá. Az elvi okokból sokat kritizált végső városrombolás Az acélemberben ezerszer epikusabb volt, mint bármi, amit Az igazság Ligája fel tud mutatni. Ami azt illeti, az effektek olykor kifejezetten cikin néznek ki. Egyes részekről, mint az amazonok és Steppenwolf összecsapásáról úgy ordít a green screen, hogy attól az arra érzékenyek szeme könnyen vérezni kezdhet. A földönkívüliek vizuális megtervezésekor se lengett ki a kreativitást jelző mérőóra, az fix. Ezeket a dögunalmas űrrovarokat bizonyára azért erőltették, mert az ő tucatjával való lemészárlásukra oda se bagózik a korhatár-bizottság. A nosztalgikus énem mindig kicsit beleborzongott abba, amikor Danny Elfman belecsempészte a jelenetekbe a Tim Burton rendezte Batman témáját. Ezt leszámítva sajnos a munkája meglehetősen jellegtelen lett. Mintha csak parancsba adták volna a zeneszerzőnek, hogy ne próbálkozzon semmi más egyénieskedéssel, mert rossz vége lesz. Ami dicsérhető a filmben, az a hősök közti laza dinamika. Sablonokra épül és többnyire a poénjai se szólnak nagyot, mégis működik. Superman visszatérése is bár nyakig megmártózik a hatásvadászatban, mikor ő és Louis Lane (Amy Adams) újra találkoznak, az valóban a film érzelmi nagyágyúja.
Az Igazság Ligája nem a rajta dolgozó két rendező, hanem leginkább a Warner cég filmje, mely annyira igyekszik utolérni mérföldekre elhúzott riválisát, hogy a kezét-lábát töri. A moziközönségnek még be se vezetett karakterekkel kiegészített csapatfilm színtiszta stúdiótermék a hátán a futószalag nyomaival. Nem lebecsülendő, azonban nem is meccsfordító eredménye, hogy van rendes eleje, közepe és vége, a köztük lévő időt pedig nagyobb bosszúságoktól és ásításoktól mentes állapotban lehet eltölteni. A veszteséglistára írható, hogy a karakteri irányváltásokat követni is képtelen Ben Affleck feltűnően a DC-moziverzumból kivezető kijárat felé kacsintgat, nem különben a Supermant alakító Henry Cavill. Neki legalább oka is van rá, bugyutára írt szövegeit ugyanis egysorosokra korlátozták. Gal Gadot az egyetlen a régiek közül, aki mintha élvezné is, hogy ott lehet. Az újak a morzsákat csipegetik arról álmodozva, hogy egy saját filmben majd kibontakozhatnak. A többre érdemes Diane Lanenek, Amy Adamsnek, J.K. Simmonsnak és Jeremy Ironsnak csak a morzsák morzsái jutnak. Az Igazság Ligájára rá lehet fogni, hogy egy lépés a megfelelő irányba, ám ez legfeljebb a DC-hősök kitartóbb rajongóit tölti el örömmel. Ha az év legnagyobb durranására vársz, menj csak tovább, nincs itt semmi látnivaló! Főképp nem 3D-ben. Aki a sima verziót napszemüvegben nézi, nagyjából ugyanazt kapja. Az Igazság Ligájából kikalapálták az előző DC-filmek hibáit és megpróbálták Marvelesre csiszolni. Olyannyira alaposak voltak, hogy az alkotás elvesztette az egyéniségét. Egy vállalható Bosszúállók-utánzat lett belőle, de minek is kéne beérni egy közepes másolattal, ha ott van az eredeti?
ÉRTÉKELÉS: 60%
