Steven Spielberg meghatározó, velem egyidős kalandfilmjéről nehéz elragadtatás nélkül írnom. Maga a film is rajongásból született: Indiana Jones az alkotók kedvenc fiktív hőseiből állt össze, így egyszerre lett kincsvadász, cowboy és a ’30-as évek James Bondja, aki minden alkalommal más nőt hódit meg, közben pedig a világot is megmenti. Akár egy kettős életet élő szuperhős, a civil napjaiban csak egy átlagember, azonban amikor felveszi a hozzánőtt kalapot és gyűrött bőrdzsekit, belőle lesz a földkerekség legnagyobb kalandora. Ezúttal a kormány megbízásából ered egy vallási ereklye nyomába, melynek akkora hatalmat tulajdonítanak, hogy a nácik is fenik rá a fogukat.

Ugyan a Magnummal menő tévésztárnak számító Tom Selleck neve is felmerült előzetesen a főszerepre, még próbafelvételt is készítettek vele, a készítők inkább Harrison Ford mellett döntöttek. A szintén George Lucas fejéből kipattant Han Solo alakjában örök kedvenccé váló színész nagy adag csibészes sármmal játssza el a tőle immáron elválaszthatatlan szerepet. A film másik szupersztárja John Williams felejthetetlen zenéje, amely a Spielberg által megteremtett ezerszer idézett ikonikus pillanatokat azonnali klasszikussá varázsolja. A főtéma hallatán ember nincs, akiben ne támadna fel azon nyomban a kalandvágy. 

Az elveszett frigyláda fosztogatói a csapdákkal teli barlangban játszódó fantasztikus nyitánnyal magába ránt, és el se enged a vége-főcím legördüléséig, amely a filmtörténet egyik legemlékezetesebb záróképével szolgál. A nagystílű akciójelenetek közé olyan spontánul ható poénok lettek beszúrva, mint mikor a náci karlendítésbe beszáll a majom, vagy, amikor a félelmetesnek tűnő kínzóeszközből vállfát hajtogatnak. Még ezek közül is kiemelkedik a rövidre zárt piactéri kardpárbaj, mely arról híres, hogy tényleg rögtönzés eredménye. A fáma szerint Harrison Ford megbetegedett a felvétel napján, ezért a rendezővel arra jutottak, hogy bonyolultan megkoreografált összecsapás helyett Indiana simán lelövi a rohadékot. 

Spielberg műve annyira egyben van, hogy még a hangeffektek is feledhetetlenek benne. A színészek közül egyedül a Ford ellenlábasát alakító Paul Freemant éreztem kissé haloványnak, pedig a történet során kap lehetőséget a kibontakozásra. Karen Allen talpraesett Marionja méltó párja a főszereplőnek, de akármilyen bájos és humoros a kettősük, nem a szerelmi szál miatt nyújt a film maradandó élményt. Denholm Elliott és John Rhys-Davies kevés jelenetükkel is hozzáadnak a film rangjához. Spielberg és csapata jó szemmel találták meg a karakteres arcokat, így Az elveszett frigyláda fosztogatóiban még a legapróbb szerepek is emlékezetessé válnak.

Bár az alapokat nem kisebb nevek ötlötték ki, mint George Lucas és Philip Kaufman, a forgatókönyvet végül A birodalom visszavágon edződött Lawrence Kasdan írta meg, akinek a keze nyomán a frigyláda olyan izgalmas kinccsé alakult, melyet egy folytatásban se sikerült felülmúlni. Érezzük a fenyegető misztikumot, amely körbeöleli még mielőtt megtalálnák. Amikor aztán kinyitják, úgy szabadul el a horror, hogy tartósan az eszünkbe véssük, mi jár annak, aki önhitten a szövetség ládáját háborgatja. A szokatlan végkifejletből Indiana Jones később is megőrzött szokásához híven egyszerre jön ki kicsit nyertesen és kicsit vesztesen, de mindig hősként. Az szinte mellékes, hogy övé lesz-e végül a kincs. A kaland, amit átéltünk vele nagyobb annál, hogy ez számítson. 

ÉRTÉKELÉS: 100%