Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Elhanyagolt filmek: Megérint a halál (1995)

2014. április 10. - Lazók György

kiss-6.jpg

Barbet Schroeder krimijét ma már leginkább arról ismerik, hogy David Caruso ezzel próbált betörni a mozisztárok közé, de annál kevesebben látták. Pechjére még remake is, ezért a sznobok nem sokra becsülik, pedig nem kispályások munkája. A rendezőt A szerencse forgandóért jelölték Oscarra akkor, amikor ez a díj még ért is valamit. Richard Price, a Szerelem tengere és a Nepperek írójának karrierje bukdácsolásoktól nem mentes, de a magam részéről a legjobbak közé sorolom, ha bűnügyi témáról van szó. A karakterei autentikusak, a szövegei valószerűek. Röviden érzi ezt a világot, akár a zsaruk, akár a bűnözők szemszögéből mesél. Ezúttal egy besúgó történetét mondja el, akinek olyan emberek bizalmát kell elnyernie, akiket legszívesebben messzire elkerülne, miközben az őt markában tartó ügyész bármikor kész feláldozni céljai érdekében.

kiss-3.jpg

Ami már messziről szembeötlő, az a Megérint a halál nem mindennapi szereposztása. Aki a jó útra tért autótolvajból az események láncolatában besúgóvá váló Jimmyt játszó David Carusot csak a CSI: Miamiból ismeri, meg fog lepődni, hogy mennyivel többre képes. Jellegzetes attitűdje még nélkülözi a rutinból előadott manírokat, szerepformálása sokkal átélhetőbb, természetesebb. Mellette egy sor kiválóság tűnik fel hosszabb-rövidebb időre. A film nem egy színésze épp az áttörés küszöbén állt. Samuel L. Jackson és Ving Rhames a Ponyvaregény révén váltak hirtelen felkapottá, Nicolas Cage pedig a Las Vegas, végállomással. Rajtuk kívül még több olyan karakterszínész bukkan fel, akiket mindig öröm látni, mint például Stanley Tucci, Philip Baker Hall vagy A bárányok hallgatnak Chilton doktoraként ismert Anthony Heald.

A legjobb gárda is mehet a levesbe, ha nincs mivel dolgozniuk, de a Megérint a halálban nagyon is van. Schroeder és Price adnak a jellemábrázolásra, így a szereplők sokat elárulnak magukról a puszta fellépésükkel. Helen Huntnak Jimmy feleségeként alig pár jelenet jutott, ám figyelemreméltóan sokat kihoz korlátozott idejéből. Az alkoholizmusba való visszasüllyedése nagyon érintőlegesen, mégis érzékletesen van bemutatva. Először eltolja magától a felkínált italt, majd egy feszült helyzet végén maga is meglepődik, amikor ott találja az üres üveget a kezében. Legközelebb Jimmy sunyi unokaöccse (Michael Rapaport) egy vodkásüveget a melléhez szorítva simul egyre közelebb hozzá, míg Hunt könyörgően tartja a poharát. 

kiss-1.jpg

A Megérint a halál története nem csak remake mivoltából adódóan lehet ismerős, de sokat dob rajta, hogy milyen jól van elmesélve. Jimmyvel annak ellenére könnyű azonosulni, hogy rendre hagyja, hogy kihasználják. Egy olyan embert látunk, aki normálisan szeretne élni, de, ha kell, visszacsap azoknak, akik kiszúrnak vele, méghozzá rafináltan. Aljadék unokaöccsét például úgy intézi el a börtön falai mögül, hogy kizárólag az eszét használja. Ha nem ugyanígy tenne odakint besúgóként, egy perc alatt befellegzene neki. A történet szerint a Nicolas Cage alakította gengszterivadékot, Little Juniort kell lebuktatnia, akibe szorult egy jó adag paranoia. Caruso és Cage közös jelenetei a Megérint a halál legerősebb részei. Tapintható bennük a címben jelzett halálközeliség.

Cage elemében van a kiszámíthatatlan ösztönlény szerepében. A jelenléte önmagában feszültséget gerjeszt. Sose lehet tudni, hogy legközelebb megöleli vagy agyonveri emberünket. Kár, hogy az alkotók nem tartanak ki ezen a vonalon. A történet utolsó harmadában egymást követik a vad fordulatok. A lezárás is el lett kapkodva, habár az izgalom nem hiányzik belőle. A főszereplő mindent egy lapra tesz fel. Valahogy úgy, mint mikor Caruso a valóságban kilépett a neki biztos sikert jelentő zsarusorozatból, a New York rendőreiből. Az életben nem jött be, de egy filmben azért jobbak az esélyek. Már, ha a készítők is úgy akarják.

ÉRTÉKELÉS: 80%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr725988081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2014.04.11. 10:22:05

Nála tehetségtelenebb ripacs kevés van.(szerintem)

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.04.11. 11:12:51

@méhészborz: Nekem meggyőződésem, hogy, ha szerencsésebben választ szerepeket, most egész másképp vélekedne róla a világ.