A sztárság kötelez. Hiába akart A mexikói kis film lenni, azt nehezen lehet, ha a két főszereplő Brad Pitt és Julia Roberts, akik ekkor élték az aranyéveiket. Pitt a kultikus Harcosok klubja és a Blöff révén végérvényesen kitört a szépfiúi imázsból, Julia Roberts pedig egy Oscar-díjjal gazdagodott az Erin Brockovich révén. A történet nagyobbik részében külön utakon járnak, a stúdió mégis a kettősükre épülő romantikus vígjátékként próbálta eladni a filmet. A félrevezető taktika rövid távon bevált, ám tartósan ártott a produkciónak. Ugyan a közönséget sikerült becsalogatni, jó része érhető módon csalódott, hogy nem azt kapta, amit eladtak neki. A mexikói azóta se került a két sztár népszerű filmjei közé, pedig Gore Verbinski (A Karib-tenger kalózai) alkotásában éppen, hogy több rejlik egy tucat romkomnál.
A filmen jó adag western hatás és Quentin Tarantino szellemisége is tetten érhető. A szövevényes történet szerint a balszerencsés Jerry (Pitt) egy nem várt utolsó utáni megbízással törleszti adósságát egy bandafőnöknek, amivel kivívja öntudatos barátnője haragját, aki Las Vegasban akart letelepedni vele. Sam (Roberts) útnak indul hát nélküle, míg Jerry egy legendás hírű pisztolyért megy Mexikóba, melyhez egy tragikus szerelem meséje kötődik. Amint megszerzi, azzal a lendülettel el is veszíti az antik fegyvert, ezért ráküldenek Samre egy bérgyilkost (James Gandolfini - Maffiózók), aki addig ügyel rá, míg Jerry vissza nem szerzi az értékes stukkert.
A mexikói két külön szála akár két önálló film is lehetne. Brad Pitt szivatúrája tartogatja a legjobb poénokat, több a fordulat, és az emlékezetes figura. Julia Roberts kálváriájának ezzel szemben csak egy erős lapja van, az viszont egy ász, név szerint James Gandolfini. Kapcsolatuk alakulása, melynek során egymás lelkét ápoló barátokká válnak, jutalomjáték mindkét színésznek. A Roberts által alakított Sam életében először kerül olyan helyzetbe, ahol se a szépségével, se a határozottságával nem megy semmire, kényszerű útitársa ugyanis meleg és nem lehet csak úgy ledumálni a lábáról. Ahogy mégis egyre közelebb kerülnek, azt a nem mellékes tényt is hamar félreteszik, hogy a pali azért van ott, hogy adott esetben megölje. Ironikus módon ő lesz az, aki helyreteszi Sam agyát és akarva-akaratlanul segít jó irányba terelni a nő és Jerry zűrös kapcsolatát.
James Gandolfini fantasztikusan vált szerepének két arca között. Az egyik pillanatban még egy szeretnivaló mackó, a másikban kíméletlen gyilkos. A kettő között látszólag nagy a szakadék, azonban Gandolfini játékában ennek nyoma sincs. Amikor a kezébe kerül az, aki megölte a barátját, eltűnik a szeméből az érzékenység, hogy helyette a szadizmus öröme csillogjon benne. A gyilkos, akit alakít, a film legértelmesebb és legösszetettebb figurája, ezért okoz is némi törést, amikor a vége felé kikerül a történetből. Pedig okosan kigondolt az, ahogy megszabadulnak tőle, és még egy helyre kis csavar is tartozik hozzá, de akárcsak a való életben, Gandolfinit nem lehet pótolni.
Gore Verbinski még azelőtt készítette el A mexikóit, hogy sztárrendező vált volna belőle. A cselekmény túlkomplikálásra való hajlama már felsejlik, ennél viszont jelentőségteljesebben mutatkozik meg egyéni stílusa. A filmnek mind a képi világán, mind a humorán fel lehet ismerni alkotói kézjegyét. Verbinski olyan lezserül zsonglőrködik a különböző hangulatokkal és műfajokkal, amit későbbi, ennél jóval ismertebb munkáiban se tudott megismételni. A játékos, abszurd pillanatok, melyekkel a film tömve van, mutatják leginkább, hogy milyen tehetséges rendező. A mexikói másik nagy erőssége Alan Silvestri spagetti western beütésű zenéje, melyre a nyilvánvaló ihletforrásként szolgáló Ennio Morricone is büszke lenne.
J.H Wyman bár ekkor még kezdő írónak számított, szellemes párbeszédei és színes karakterei kiforrott tehetségről árulkodnak. Annak, hogy a film kevésbé jól muzsikált, elsősorban ő itta meg a levét. Több, mint egy évtizedig nem is jelentkezett újabb mozifilmmel. Brad Pitt és Julia Roberts elemükben vannak akár együtt, akár külön láthatóak. Egyaránt érvényesül színészi tehetségük és vonzerejük, így a lehető legjobban jöttek ki a filmből. Gore Verbinski szerencsésebben járt volna, ha megmarad ezen a vonalon és nem erőlteti tartósan a megaprodukciókat. A magányos lovas gigantikus bukása remélhetőleg leszoktatta a megalomániáról és újra egy olyan alkotással hallat magáról, mint A mexikói, melyet a jó forgatókönyv, a felszabadult színészi játék, és a kimagasló rendezői munka határoz meg.
ÉRTÉKELÉS: 80%
