Mióta Terrence Malick újra aktív, sorra jön ki olyan filmekkel, melyeket a szűkebb közönség is egyre kevésbé tud befogadni. Az 1998-as Az őrület határán még ünnepelt visszatérés volt húszévnyi önkéntes száműzetése után, de az utána elkészített Az új világot már annál kevesebben tudták értékelni. Malickot még a vele együtt dolgozó Christopher Plummer és Sean Penn is kritizálták. Plummer utóbb azt nyilatkozta, hogy az író-rendezőnek nagy szüksége volna egy forgatókönyvíróra. Malick a bírálatokra fittyet hányva ment tovább a maga útján, melynek következő állomása Az élet fája volt. A filmet bár azzal az ígérettel mutatták be, hogy ez lehet a főműve, végül Terrence Malick csodálóit is megosztotta.
A történet fókuszában egy kertvárosi család áll az ’50-es években, melyet a három közül a legidősebb testvér, Jack szemén keresztül ismerünk meg. A film kicsi korától nyomon követi, milyen hatások formálják a személyiségét. A szüleihez való viszonya egész életét meghatározza, mi több már fiatalon konfliktusokba sodorják. Az anyja (Jessica Chastain) szeretetre és az élet csodáira neveli, ám apjától (Brad Pitt) szigorú leckéket kap arról, hogy a világ kegyetlen és erősnek kell lennie, ha meg akar állni a saját lábán. A szülők ellentmondásos nevelésének következményeként a fiú meggyűlöli saját apját és felnőttként se találja helyét. Belső utazásra indul, melyben összekeverednek a múlt eseményei, a világ kezdete és vége.
Ugyan elvileg a Sean Penn alakította Jack visszaemlékezésében járjuk be az eseményeket, ám a színész tényleges szerepe minimálisra redukálódik. Malick híres arról, hogy rengeteget forgat és állandóan rögtönöz. Az élet fáját 2008-ban kezdték el filmre venni, de a rendező annyit szöszölt vele, hogy csak három évvel később jöhetett el a premier napja, a végeredmény pedig köszönőviszonyban sincs azzal, aminek az alkotás indult. Malicknál menet közben teljes szerepek tűnnek el vagy válnak egy gyors cameóvá, ami sok színész önérzetét sérti. Penn szerepének a jelentős része is áldozatul esett a rendező munkamódszerének, ami a hírek szerint nem kevés anyag. Akár egy teljesen más, önálló művet is össze lehetne vágni belőle.
Az élet fájának nincs tiszta narratív szerkezete, érzések és gondolatok mentén halad. Ha a nézése közben értelmezni próbáljuk a látottakat, az biztos módja, hogy rövid úton elveszítsük a fonalat. A film elvont, meditatív módon nyit és alig-alig ad fogódzót, hogy mi az, amit látunk, illetve kik azok, akiknek a legbensőbb érzéseibe betekintést enged. Egyszer csak értesülünk az egyik testvér haláláról, az anya gyászából pedig eljutunk mindennek a kezdetéig. Látjuk, hogyan alakult ki a világ az első élőlényektől a dinoszauruszokig, és csak ezután kezdődik el a családtörténet. Malick lazán összefüggő epizódokon keresztül, az időben ide-oda ugrálva meséli el Jack saját kis univerzumának históriáját, melynek fő helyszíne az a kertesház, ahol élnek. Ehhez jön apró szemelvényekben a felnőttkori szál, melyben úgy tűnik, hogy Jack boldogtalan, de erre is csak utalnak. A film végén aztán egy víziószerű tengerparti jelenetben újra találkozik múltja szereplőivel és eljut a megbocsátásig.
Mindezekből úgy tűnhet, hogy Az élet fája egyike az öncélú, köldöknézegetős művészfilmeknek, ám ennél jóval több. Terrence Malick alkotása maga a vászonra álmodott költészet. A filmben megnyilvánuló zsenialitást nehéz lenne tagadni. Malick olyannyira ért ahhoz, hogy mély érzéseket közvetítsen, mint senki más. A hétköznapok csodáit és a természet világát Emmanuel Lubezki operatőrrel fantasztikus képekben eleveníti meg. Úgy időz el formákon és ragad meg pillanatokat, hogy az már nem filmezés, hanem műalkotás. Vizuális szemszögből Az élet fájától a mestermű jelzőt se lehet megvonni. Aki képes ráhangolódni, annak örök élményben lesz része.
Abban, hogy felvegyük a film ritmusát és létrejöjjön a szereplőkkel való azonosulás, Malick nem könnyíti meg a dolgunkat. A felnőtt Jack jeleneteiben például rengeteg az elidegenítő elem. Nincs jól halható dialóg, a kamera pedig rideg és nyugtalan perspektívákkal jelzi, hogy a férfi életéből hiányzik a harmónia. A húzónév, Brad Pitt lényegében mellékszereplő, az apának pedig, akit játszik van néhány igen megvetendő tulajdonsága. A színész ettől függetlenül kimagasló alakítást nyújt. Az a tekintet, amikor értesül fia haláláról feledhetetlen. A gyerekszínészek is elsőrangúak, de, aki számomra a fénypontot jelentette az Jessica Chastain. A nő annyira természetes és úgy sugárzik belőle a figuráját meghatározó feltétlen anyai szeretet, hogy akármeddig el tudnám nézni.
Az élet fája tele van jobbnál-jobb gondolatokkal, melyek felfedezésre várnak. Ha kizárólag a gyereknevelés kérdését nézzük, a filmből kiderül, hogy a legjobb szándék mellett is ezerféleképpen el lehet szúrni. Az apa fián vezeti le frusztrációit, túlzott keménységével pedig ellöki magától. Az anya ezzel szemben rengeteg szeretetet ad neki, azonban büntetni képtelen őt, pedig van, amikor rászolgál. A szülők által ütközik a spirituális és a racionális gondolkodás. Mindketten másképp keresik a boldogságot és a lelki egyensúlyt, melyet fiuk felnőttként nem talál. Az élet fája legerősebb részei a gyerekkor képei. Üzenetét kódolni olykor szinte lehetetlennek tűnik, ám határozottan kijelentő róla, hogy nehezen befogadható mivoltával együtt is értékes alkotás, mely különlegesebb annál, hogy bárki kihagyja.
ÉRTÉKELÉS: 80%
