Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

A tíz legjobb horrorfilm zene

2014. június 23. - Lazók György

horror-music.jpg

Egy horror leghatásosabb eszköze lehet a zenéje. Egy borzongató főtéma nem csak megadhatja a film hangulatát, de akár egy kevésbé nívós művet is magasabb szintre emelhet. Összeválogattam azokat, melyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy rémálmaink okozói kiteljesedhessenek. Nem mintha szükségük lenne képekre, hogy elérjék a hatásukat, külön meghallgatva őket is azon kaphatjuk magunkat, hogy egyre erősebben markoljuk a székünk karfáját. Jöjjön hát tíz rémisztően jó muzsika a '60-as évektől napjainkig!    

 

10. A ház (Harry Manfredini) - 1986

Még a rendszeres mozilátogatóknak se mond sokat Harry Manfredini neve, pedig fél életét azzal töltötte, hogy horrorfilmeknek szolgáltatta az aláfestést. A jazz zenészként és dalszerzőként is dolgozó Manfredini pályáját a horrorguru Sean S. Cunninghamhez fűződő munkakapcsolata határozta meg. Az ő felkérésére alkotta meg a Péntek 13. közkedvelt zenei témáit, mely örökre beskatulyázta a zsánerbe, ám leginkább annak másodvonalbéli darabjai közé. Cunningham volt a producere A háznak (és rosszhírű folytatásainak) is, mely annak idején a kísértetfilmek kedvelt darabja volt a videósok körében. Steve Miner horrorja kis hazánkban német szinkronnal és házilag barkácsolt alámondással járt kézről-kézre egy vacak VHS kópián keresztül, de még így is megtette a hatását, és ebből kivette a részét Manfredini zenéje. A vonósokra épülő főtéma szavak nélkül fejezte ki a házban rejtőző gonoszságot és karaktert adott neki már a főcím alatt. Ugyan a filmnek vannak vígjátéki elemei, azonban mikor felcsendül Manfredini zenéje egy pillanat alatt újra baljós érzetek kerítenek a hatalmukba.   

 

9. Ómen (Jerry Goldsmith) - 1976

Az ördögűző és az Ómen volt a '70-es évek két nagy horrorfilmje, melyekben az ördög elszabadult a mozivásznon. Mindkét film emlékezetes zenével rendelkezik, ám míg Az ördögűző lényegében kizárólag Mike Oldfield Tubular Bellséből táplálkozik, az Ómennel Jerry Goldsmith pályafutása egyik legjobb munkájával rukkolt elő. Goldsmith évtizedeken keresztül dolgozott az élvonalban, bekezdéseken keresztül lehetne sorolni mindazokat a filmeket, melyek érdemeihez hozzájárult muzsikájával az Alientől a Poltergeisten át az Elemi ösztönig. Az Ómen zenéjének megvannak a maga fénypontjai (pl. a látogatás a szafari parkban), de legerősebb tétele kétségtelenül a beszédes című Ave satani, mely óda a sötétség urához. Goldsmith borongós szerzeményének kórusa vészjósló dallal ünnepli az Antikrisztus érkezését. Jerry Goldsmith-t több, mint egy tucatszor jelölték Oscar-díjra, ám a botfülű Filmakadémia egyedül az Ómenért tartotta érdemesnek aranyszoborral jutalmazni őt. Ha eddig nem volt biztos, most már fix, hogy Hollywood a gonosz birodalma. 

 

8. Drakula (Wojciech Kilar) - 1992

Amikor híre kelt, hogy Coppola Bram Stoker klasszikus vámpírtörténetéhez nyúl, biztosra lehetett venni, hogy nem mindennapi horrorfilm van születőben. A pazar szereposztás és a káprázatos vizuális megjelenés sokak kedvencévé tette a romantikus megközelítésű feldolgozást. A rendező stilizált képeihez a tavaly decemberben elhunyt, lengyel származású komponista, Wojciech Kilar szerzett velük együtt lélegző tételeket. A film több meghatározó zenei témával dolgozik, amik közt akad lágyabb és felkavaróbb hangzású is. Az utóbbira jó példa a The Storm, mely eleinte csak játszadozik velünk, hogy aztán az első perc elteltével vadul zakatoló lidércnyomásba csapjon át. Kilar zenéjének legismertebb darabja mégse ez, hanem az alant megtalálható harcias induló, a Vampire Hunters, melynek hallgatása közben szinte látni a sötét fellegek gyülekezését a csatába vonulók felett. Nem csoda, hogy előszeretettel használták fel különböző előzetesekben. Sajnálatos módon a szerző a Drakulán kívül csak egyszer dolgozott a horror műfajban, ám Roman Polanski alulértékelt filmjének, A kilencedik kapunak a zenéjét szintúgy érdemes meghallgatni.

 

7. Frászkarika (Ramin Djawadi) - 2011

Ahogy egyre ritkábban készülnek jelentős horrorfilmek, úgy emlékezetes zenéket se tud kitermelni a műfaj. A Frászkarika egyike volt azoknak a kelletlenül érkező újrafeldolgozásoknak, melyek egy-egy '80-as évekbeli kedvencet próbáltak a mai közönség ízléséhez igazítani. A nálunk Veszélyes éj címen kiadott horror-vígjáték friss változatát teljes érdektelenség fogadta, amire kivételesen a mű nem szolgált rá. Craig Gillespie filmje meglepően jól sikerült. A kezdeti döccenőket leszámítva mind a feszültségkeltés, mind a humor terén kitesz magáért. Colin Farrell nagyon para városi ragadozó lett, viszont a film legfőbb aduja Ramin Djawadi zenéje. A Németországban született komponista Hans Zimmer protezsáltjaként került Hollywoodba, ahol egy darabig Klaus Badelt asszisztenseként dolgozott. Bár mozifilmekhez is hívják, első komolyabb elismerését A szökés című TV-sorozat mellett aratta, mostanság pedig a Trónok harcával szerez magának rajongókat. A Frászkarikához írt muzsikája az oldschool hangzást keveri a modern jegyekkel. Az alábbi tételt kismilliószor meghallgattam már, de mindig felpörget a ritmusa és az energiája.     

 

6. Psycho (Bernard Herrmann) - 1960

Ha nem is olyan sokkoló erővel, mint a maga idejében, de a Psycho még ennyi év elteltével is működik. Anthony Perkins kifogástalan játékán és Alfred Hitchcock mesteri rendezésén túl ez a zeneszerzőnek köszönhető. Bernard Herrmann a maga részéről ugyanúgy a feszültségkeltés királyának számít, mint Hitchcock, akivel a legtöbbször együtt dolgozott. Herrman az Aranypolgár óta írt filmzenéket, de széleskörű ismertségre a Hitchcock alkotásaihoz komponált muzsikáival tett szert. Hírhedt volt maximalizmusáról és mivel úgy tartotta, hogy a legtöbb rendezőnek lövése sincs a zenéről, ezért gyakran fittyet hányt instrukcióikra és a maga feje után ment. Ez megnehezítette a kapcsolatát Hitchcockkal is, akivel összeveszett a Szakadt függöny készítése alatt, mely a tízedik közös filmjük lehetett volna. A Psycho se volt mentes a konfliktusoktól, ám a rendező annyira elégedett lett Hermann zenéjével, hogy megduplázta a szerződésben rögzített gázsiját. A zaklatott hangvételű főtéma örökre beivódott azok fülébe, akik egyszer hallották. Herrmann munkájának rengeteg csodálója akadt a szakmán belül is, csak a Filmakadémia nem értékelte szokás szerint. 1985-ben Richard Band a maga pimasz módján tisztelgett előtte a Re-Animátorhoz írt zenéjével, mely a Psycho főtémájának egyfajta paródiája.       

 

 

5. Sóhajok (Goblin) - 1977

Dario Argento az olaszok saját, perverz kiadású Hitchcockja. Magyarországon nincs túl sok rajongója, igaz ebben közrejátszik, hogy a legtöbb filmje alig, vagy egyáltalán nem lelhető fel a hazai kínálatban. Argento a '70-es - '80-as években élte fénykorát. Ekkor jött ki A három anya-trilógiájának első, és egyben legjobb részével, a Sóhajokkal, mely nálunk is megjelent DVD-n, azonban a csonkolt kép szabályosan gyilkolta a rendező aprólékosan megtervezett kompozícióit. Argento a film zenéjének elkészítésére egy progresszív rockbandát, a Goblint kérte fel, mely egyes vélemények szerint minden idők egyik legjobb soundtrackjét szállította le. A Sóhajokat a rendező egyfajta horrorisztikus tündérmesének szánta, ami a főtémában is megjelenik, mely a többé-kevésbé ártalmatlan, gyerekdal szerű kezdés után egyre vadabb és lüktetőbb stílust vesz fel. Mindeközben mintha egy elmebeteg gyilkos dúdolgatná a dallamokat, kivehetetlen, lázas suttogásával hozva ránk a frászt. A Goblin együttes nagy sikert aratott a film zenéjével, a '80-as évekre mégis kezdtek széthullani. A csapat többször nevet változtatott, tagjai cserélődtek. 2000-ben újra összeálltak Argento kedvéért, aki ekkor készítette el utolsó vállalható filmjét, az Álmatlanult.          

 

4. Cápa (John Williams) - 1975

Steven Spielberg filmje, mely elindította a blockbusterek szezonját, nem szorul hosszas bemutatásra, ahogy a zenéjét komponáló John Williams se. A filmtörténet talán legismertebb rendező-zeneszerző párosát alkotja a két férfi, akiknek ez volt a második közös munkája a keveseket érdekelt Sugarlandi hajtóvadászatot követően. Spielberget úgy lenyűgözte Williams zenéje, hogy beajánlotta őt George Lucasnak is, aki épp valami sci-fi/fantasy-n ügyködött. A Cápa főtémája egy sunyi szörnyeteg, mely lassan, pár figyelmeztető hanggal kezd, de egyből a hatása alá von, hogy aztán vérszomjasan meginduljon, mint egy megállíthatatlan ragadozó. A zene ekkor már epikus magasságokba tör és nem csupán a rémületkeltésben jeleskedik, hanem egy veszélyekkel teli kaland varázsát is magában hordozza. John Williams mesterműve ez - pontosabban az egyik a sok közül. A Cápa összetéveszthetetlen taktusait annyiszor felhasználták és megidézték, hogy az már ellene dolgozik. Leginkább ez az oka, hogy lecsúszott a dobogóról.

 

3. Hellraiser (Christopher Young) - 1987

A több részt megélt film az elsősorban a könyveiről ismert Clive Barker elborult elméjének szüleménye, aki saját novelláját adaptálta vászonra. A Hellraiserben összekapcsolódik a kín és a gyönyör, amit Christopher Young csodálatosan fordított le zenére. Young eredetileg jazzdobos volt, majd éppen a korábban említett Bernard Herrmann munkáinak hatására kezdte érdekelni, hogy filmekkel foglalkozzon. Pályája során többször kérték fel jobb-rosszabb horrorfilmekhez, de más műfajokban is sikerrel próbálta ki magát. Tehetségét mutatja, hogy még egy tökéletesen középszerű filmhez is képes remek zenét írni, amit többen kihasználtak. A Hellraiserhez írt szerzeményét majd szétvetik a pokoli vágyak. Úgy csábítanak, hogy az már szinte fáj. Abban, hogy a film kultikus státuszba emelkedett, véleményem szerint Young fenséges zenéjének jelentős szerepe volt.   

 

2. Halloween (John Carpenter) - 1978

Alig hiszem, hogy lenne horrorrajongó, aki ne ismerné a Halloween zenéjét. Még azok is hallották, akik magát a filmet nem látták. John Carpenter akkor is jól megélt volna, ha forgatókönyvírás és rendezés helyett kizárólag zeneszerzőként dolgozik, azonban ebben a ritkaságszámba menő kombinációban a '70-es és a '80-as évek jónéhány kult-klasszik zsánerfilmjét forgatta le sorozatban. A Halloween stábja a film szerény költségvetésével nem engedhette meg magának, hogy felkérjen egy szimfonikus zenekart, ezért Carpenter egy személyben megírta és előadta szintetizátorán a mára ikonikussá vált főtémát. Az ismétlődő dallamokra épülő, letisztult, minimalista hangzás a szerző egész zenei munkásságát következetesen jellemzi, de talán a Halloweenben működött a leginkább. A filmnek ma már közel se akkora a hatása, mint annak idején, amikor tódult rá a közönség, ám a zenéje továbbra is a legjobbak közé tartozik.

 

1. Rémálom az Elm utcában (Charles Bernstein) - 1984

Wes Craven horrorfilmje egy teljes generációt fosztott meg hosszú időre a nyugodt alvástól. Régen én is többször együtt álmodtam gyilkos humorú mumusával, Freddy Kruegerrel. Abban, hogy a film így a fejembe tudott férkőzni nem csak az elmésen kiagyalt sztorinak, valamint a taszító küllemű Kruegert parádésan eljátszó Robert Englundnak, hanem a film zenéjét elkövető Charles Bernsteinnek is komoly része volt. Az egészben az a furcsa, hogy Bernstein egyéb munkássága nem különösebben figyelemreméltó, itt viszont mintha megtáltosodott volna. Akárcsak Carpenter a Halloweennél, szinte a semmiből kalapálta össze a Rémálom az Elm utcában muzsikáját, amely bár leginkább a film alatt működik, de magában hallgatva is olyan nyugtalanság kezdett elönteni, hogy kimondottan örültem neki, hogy még világos van. A folytatásokban több igen tehetséges zeneszerző elkészítette a maga Rémálom-témáját (pl. a korábban dicsért Christopher Young), de egyikük se ért Bernstein gerincig hatoló, egyszerre játékos, kísérletező és rémisztő taktusainak nyomába. Ő valahogy ösztönösen ráérzett a film és a benne rejlő elemi borzalom lényegére, kiérdemelve ezzel a lista élpozícióját.        

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr986315141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petrelli_ 2014.06.23. 16:39:13

... és ne felejtsük el az 1982 -es John Carpenter féle The Thing (A Dolog)-nek a zenéjét sem, melynek zeneszerzője nem más, mint a nagyszerű Ennio Moriccone. itt:
www.youtube.com/watch?v=EnFc7D0ZoCc

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.06.23. 16:53:04

@petrelli_: Persze az is klasszik, viszont erősen érződik rajta Carpenter hatása, tőle pedig inkább a Halloweent választottam.

Ruszin Zsolt 2014.06.23. 17:02:52

Az Exorcist? Nemá, hogy az Ördögűzőről elfeledkeztetek...

www.youtube.com/watch?v=NbAokOk6mMY

Egy életre szóló hátborzongatás...

Void Bunkoid 2014.06.23. 20:22:19

@petrelli_: pirospont. Az egyik legfosatósabb, nyomasztóbb horrorzene amit hallottam, a Thingé.

Igaz, ezt a híres szintis intrótémát Carpenter tolta fel a szintijén, és pont jól illeszkedik is a film kezdéséhez. Az utána jövő monumentális szimfonikus zenekarral hozott hasonló téma még borzongatóbbá teszi.

Kár, hogy nem tolta el Morricone bácsi, amikor nem is olyan rég itt vezényelt a sportarénában.