Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Az operaház fantomja (2004)

2014. augusztus 09. - Lazók György

opera-title.jpg

Andrew Lloyd Webber musicalje hosszabb ideje van műsoron a Broadwayen, mint bármely más darab, de a világon mindenütt, így hazánkban is régóta sikerrel játsszák. A filmváltozat ötlete már a ’80-as évek végén tervbe volt véve és csupán egy hajszál választotta el a megvalósulástól. Maga Webber fújta le a produkciót, mivel megromlott a házassága, majd el is vált attól a Sarah Brightmantól, akinek a női főszerepet szánta már a darab megírásakor. A totális kontrollhoz ragaszkodó szerzőt csak sok évvel később kezdte újra foglalkoztatni az adaptálás gondolata. Érdeklődésének feltámadását elősegítette, hogy a filmmusicalek kezdtek újra divatba jönni, azonban szemben az olyan alkotásokkal, mint a Moulin Rouge és az Oscar-gálán is taroló Chicago, Az operaház fantomja moziváltozata nem akarta modernizálni a műfajt, hanem annak régimódi hagyományait követte.

opera-1.jpg

Gaston Leroux eredetileg 1910-ben megjelent rémtörténete többféle feldolgozást megélt színházban és a vásznon egyaránt. Alapjául szolgált híres, valamint kevésbé nívós horrorfilmeknek is, melyek hol hozzáadtak, hol elvettek szereplőket, továbbá kedvük szerint változtattak a befejezésen. Andrew Lloyd Webber a szerelmi háromszöget helyezte a középpontba, és a fantom karakterét is jóval romantikusabban közelítette meg elődjeinél. A szerző a rendezői posztra megtartotta a korábban kiszemelt Joel Schumachert (Az elveszett fiúk), akivel a forgatókönyvet még ’89-ben írták meg.

A történet szerint a szerény kóristalány, Christine Daaé (Emmy RossumPoseidon) őrangyala segítségével a párizsi operaház csillaga lesz. Mestere valójában persze nem túlvilági lény, ahogy azt hiszi, hanem az épület alatti csatornában élő eltorzult arcú férfi, aki régóta figyeli őt a színfalak mögül. A fantom (Gerard Butler) azt akarja, hogy társa legyen a művészetben és az életben egyaránt. A lány különös vonzódást érez iránta, ám feltűnik a színen régi szerelme, Raoul (Patrick Wilson), aki elhódítja a szívét. A fantom úgy érzi, hogy elárulták, szenvedélye pedig a téboly szélére sodorja.

opera-4.jpg

Webber feldolgozásában a zene nem csupán a szereplők érzelmeit fejezi ki, hanem a fantom és Christine estében egész személyiségüket és kapcsolatukat is meghatározza. Christine ahányszor csak meghallja a fantom hangját, teljesen a hatása alá kerül. A köztük lévő vibrálás olyan erős, hogy duettjeikben rövid időre megfeledkeznek a külvilágról is. Csak ők maradnak, és a zenéjük. A fantom messze nem az szörnyszerű alak, aki a horrorfilmes átiratokban volt, inkább egy magányos, lelkileg sérült ember. Az a vágya, hogy birtokolja Chritine-t se gonoszságból, mint inkább az elhagyástól való félelméből fakad. A fantom ettől a sebezhető, szeretetre éhes oldalától válik minden borzalmas tette ellenére a történet romantikus antihősévé, akitől nem félünk, hanem együttérzünk vele. Azért, hogy biztosan így legyen Webber a vérszomjas természetéből alaposan visszavett. A filmben a fantom összesen három embert öl meg, azok közül is kettő valamiképp rászolgál a sorsára. 

opera-3.jpg

A szerelmi háromszög erőtlenebb sarkában Raoul áll, aki nem nevezhető komplex figurának, mindössze a herceg a fehér lovon. Az őt alakító Patrick Wilson fellépését dicséri, hogy tompítani tudja, hogy az ifjú nemes egy nyálas ficsúr benyomását hagyja maga után. Raoul a történet során többszörösen méltóvá válik arra, hogy Christine őt válassza, mégse lehet igazán drukkolni neki. Ennek oka, hogy az, ami köztük van csak egy lányregénybe illő szerelem, míg a fantomot nem csupán a veszélyessége teszi izgalmasabbá, hanem a Christine-nel való kapcsolatának az összetettebb mivolta. A szexuális feszültség is tapinthatóbb köztük, emellett pedig még múzsái is egymásnak. Az nem kétséges, hogy a lány szereti mindkettejüket, de a fantommal művészi énjét is választaná, miközben Raoullal maximum a feleség szerepet.  

Az operaház fantomja sötét tónusokkal dolgozik, az első felében mégis többször enged a komédiának. A két színházigazgató (Simon Callow & Ciarán Hinds), de az öntelt perszóna, Carlotta (Minnie Driver) is azért vannak, hogy humort csempésszenek a történetbe. A fantom eleinte nem több egy elsuhanó alaknál, ám mikor teljes formájában megjelenik, onnantól övé a film. A címszerepre évekig készült Antonio Banderas, de hiába. A másik fő jelölt, Hugh Jackman a Van Helsing miatt nem tudta vállalni, és hangot is adott egy interjúban, hogy ezt mennyire bánja. Ironikus módon az a Gerard Butler lett a befutó, aki Van Helsing ősellensége, Dracula eljátszásával hívta fel magára a rendező figyelmét. Még korábban énekelt egy rockbandában, tehát a híresztelésekkel ellentétben nem zenei tapasztalatok nélkül szerződött a filmhez. Butler eszményi választásnak bizonyult. Ugyanazzal az érzelmi átéléssel énekel, amellyel játszik. Egyszerre tud durva és romantikus lenni. Veszélyes gyilkos és megbántott szerelmes. Méltán hozta el neki a szerep a nemzetközi hírnevet.

opera-2.jpg

A női főszereppel Anne Hathawayt célozták meg, de őt a Neveletlen hercegnő 2-höz kötötte a szerződése. Rengeteg jelölt közül végül az ismeretlen Emmy Rossumot választották ki, aki ekkor még csupán 16 éves volt. Az az ártatlanság, és a mögötte megbúvó érzékiség, ami a hangját és az alakítását egyaránt áthatja teszi Christine-t annyira elbűvölő jelenséggé. Joel Schumachernek korábban is remek szeme volt a fiatal tehetségekhez, ez pedig a jelek szerint nem változott. A mai napig Az operaház fantomja az utolsó jelentős rendezése, melyhez csodálatos képi világot teremtett, amit a pompás jelmezek és a grandiózus díszletek tesznek teljessé. Még azt se tudom Schumacher szemére vetni, hogy középtájt hagyta leülni a történetet, hisz Webberrel a sarkában aligha volt lehetősége, hogy komolyabban eltérjen a darabtól. Az időbeli ugrások az öreg Raoulra eleinte mintha kizárólag a vizuális játékoknak nyújtanának teret, de a befejezésre elnyerik értelmüket.

Az operaház fantomja lényege természetesen a zene, ami talán mondanom se kell, szenzációs. Webber majdnem belerokkant a megalkotásába, azonban meglett az eredménye. Ahogy felhangzik a címszereplő gótikus témája, és újra életre kell az operaház, abba minden egyes alkalommal bele lehet borzongani. A dal később modernizált változatban is felcsendül, ami remekül illik ahhoz a felfokozott, absztrakt jelenéshez, melynek formájában a lány megéli a fantommal való találkozást. Még fel se ocsúdunk, máris csábít a The Music of the Night. Webber csúcsformában van, megállás nélkül ontja a fülbemászó szerzeményeket. A könnyed hangzású Prima Donna után érkezik az All I Ask of You, mely előbb szerelmes, majd a fantom előadásában elkeseredett formát nyer. Ezután egy darabig sajnos úgy tűnik, hogy Webber idejekorán előtte az össze puskaporát. Túl sok az ismétlés, a korábban már elhangzott dalokkal való játszadozás.

opera-5.jpg

Mivel Az operaház fantomja elsősorban a zenéből nyeri dinamikáját, csak a Masquerade című gyors és lendületes számmal nyeri azt vissza, ám ezután is bekövetkezik egy újabb törés. A temetőben előadott Wishing You Were Somehow Here Againnek bár megvan a maga szomorkás szépsége, mégis inkább lassítja a filmet, mint a javára váll. Ezt a részt még Raoul és a fantom közt lezajló kardpárbaj se dobja fel. A Don Juan előadásával lendül túl a film a hullámvölgyeken. A szereplők a végzetük felé sodródnak, amit nagyszerűen fejez ki a baljós és fenyegető The Point of No Return. Mialatt Raoul és a többiek azt hiszik, hogy ők állítottak csapdát a fantomnak, igazából kiszemeltjük irányít, aki úgy írta meg darabját, hogy azzal kelepcébe csalhassa Christine-t, és ezt a nyílt színen a szemébe is mondhassa. Csak azt sajnálom, hogy a kifejezetten a moziváltozathoz írt dal, a magával ragadóan érzelmes Learn to Be Lonely eredeti változatát kivágták. Kárpótlásul szolgál, hogy Minnie Driver, aki a filmben nem énekelhetett, a vége-főcím alatt előadja, méghozzá gyönyörűen. Az operaház fantomja a zenével kifejezett szenvedély története. Lehetséges, hogy színpadon ez erőteljesebben átjön, de Joel Schumachernek ragyogó színészeivel sikerült belőle annyit megőriznie, hogy ne lehessen neki ellenállni.    

ÉRTÉKELÉS: 80%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr166575267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FilmBaráth 2014.08.09. 15:41:43

Szia!
Díjazzuk, hogy ilyen jó a blog, nézz el hozzánk, ha érdekel, mennyire:-)
smokingbarrels.blog.hu/2014/08/08/kaptunk_dijat_vagy_valami_ilyesmi