Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Díj került a polcra!

2014. augusztus 10. - Lazók György

liebster-1.png

A minap épp csak rápillantottam a blogra, amikor a kommentek között észrevettem egy értesítést, mely szerint az én oldalmat is kitüntették a Liebster-díjjal. A blog rövid fennállása óta ez az első alkalom, hogy ilyen elismerésben részesül, köszönet a Smoking Barrelsnek érte! A díj nem egy aranyozott papírnehezék, hanem egy jelképes elismerés, melyet a bloggerek osztanak egymásnak. A díjazottnak a szabályok szerint egy posztban kell válaszolnia néhány előre megadott kérdésre, elárulni négy infómorzsát magáról, végül továbbadnia a díjat az általa érdemesnek tartott blogoknak. Ennek megfelelően következzék most egy nyúlfarknyi interjú velem, majd a nyertesek listája!

 

1.  Mi volt az a bejegyzés, amit teljesen másként írnál meg, vagy egyáltalán nem írnál meg, ha visszamehetnél az időben?

Mániákus újraíró vagyok időgép nélkül is. Inkább nem bolygatnám meg a tér-idő kontinuumot a posztjaim javításával, mert az általam keltett pillangó effektus hullámaiba hamar belerokkanna az univerzum.

 

2. Mi volt/volna a létező legnagyobb elismerés, amit egy olvasótól kaptál/kaphatnál?

A maga sajátos módján az egyik legnagyobb dicséret az volt, amikor a Világok harca kritikájára reagálva egy kommentelő azt írta, hogy bár semmivel se ért egyet, de az írás tetszett neki.

 

3. Átlagosan mennyi időt töltesz a bloggal kapcsolatos bíbelődéssel (írás, anyaggyűjtés, karbantartás, stb.) naponta?

Ha azt mondom, napi 3-4 órát, az technikailag talán fedi a valóságot, de mint egy kisded, ez a blog is állandó odafigyelést és törődést igényel. Az, hogy meglegyen a rendszeres frissítés melós egy dolog. Próbálok előre dolgozni, de a sok kis utólagos szerkesztgetés minden kritikánál legalább annyi időt vesz el, mint a megírása.

 

4. Van-e jövője úgy általában a blogolásnak, hová fog fejlődni, esetleg megölik-e a közösségi oldalak ezt a formátumot?

Ahhoz túl jó móka, hogy hatályos időn belül leáldozzon neki, de a technika fejlődésével könnyen lehet, hogy a magunkfajta túl sok szabadidővel rendelkező egyének más módot találnak majd arra, hogy megosszák gondolataikat a világhálón.

 

Totál random tények magamról:

- Gyerekkoromban szőke voltam, aztán bebarnultam.  

- Kiestem egy betelefonálós játékból, mert nem jutott eszembe elég Bond-filmcím.

- Nem tudok csettinteni.

- Végigültem egy Jackie Chan-mozit úgy, hogy a mellettem ülő egy tarantula pókot hozott magával.

 

Ahogy az oldaldoboz is mutatja, csak néhány blogot látogatok rendszeresen. Mivel ennek a díjnak elvileg a kevésbé ismertekre kellene felhívnia a figyelmet, az alábbi három, újonnan felfedezett oldalnak adnám azt tovább:

 

Szabolcska VHS blogja – Ha szeretnéd újraélni a videós korszakot, itt az alkalom!

Trashnevelés – Okosságok a kultikus B-filmek minden ágáról.

Magyar Filmörökség – Egy kis hazai. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr296591793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Razzul 2014.08.10. 14:01:40

Ki az aki tarantulával jár moziba?

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.08.10. 14:29:57

@Razzul: Jó kérdés, egy tizenéves srác házikedvence volt. Margarinos dobozban hozta magával.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.10. 15:29:05

@Lazók György: Ez baromi "jó". :D Én már azt sem tudom megérteni, amikor valaki kutyával vagy egyéb háziállattal utazik a vonaton. Amúgy milyen ember lehet, aki még a moziba is tarantulával megy? :D

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.08.10. 16:07:06

@FroG: Vicces kedvű. A film közepén azt súgta oda a haverjának, hogy "uramisten, megszökött", de szerencsére elég átlátszóan adta elő. Majdnem azt hittem, hogy csak egy rossz poén az egész, amíg meg nem láttam a dobozban azt a rohadt pókot.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2014.08.10. 19:44:41

Hálásan köszönöm a díjat, válaszoltam is a kérdésekre:

trashneveles.blog.hu/2014/08/10/a_liebster_dij

Ez a pókos sztori meg valami hihetetlen :D