A játékadaptációk története eddig szinte csak dicstelen fejezetekből állt. Láthattuk, hogy még a legjobb alapanyag se garantálja a minőségi átiratot. Csekély volt rá az esély, hogy pont a Need for Speed hozza el a fordulópontot, azonban volt némi okunk a bizakodásra. A több stílusváltáson átment autós játék szélesvásznú adaptációja nem kispályás versenyző. Név nélkül ugyan, de elkészítésében Steven Spielberg is ott segédkezett, aki ugye nem tegnap kezdte a szakmát. A lóvét se sajnálták összetörhető csúcsjárgányokra, ami már akkor látszott, amikor az Electronic Arts egy shown megmutatott pár felvételt a még javában készülő filmből. Kezdetben az is roppant pozitív visszhangra talált, hogy a főszerepet arra az Aaron Paulra osztották, aki a Totál szívás c. sorozattal alapozta meg a jövőjét. A Need for Speed volt számára a nagy ugrás a mozisztárság felé, melynek sikeréért nem csak a játék, de az ő rajongói is drukkolhattak.

Tobby Marshall (Aaron Paul) a világ legjobb sofőrje. Ha ezt nem volnánk hajlandóak ránézésre elhinni, hát egész sleppje, sőt az illegális versenyzés pápája, Monarch (Michael Keaton - Beetlejuice) is áhítattal kántálja. A srác megnyer egy kisvárosi futamot, melyen feltűnik régi riválisa, Dino Brewster (Dominic Cooper - Az ismeretlen Drakula), aki munkát ajánl neki és csapatának: újítsák fel a birtokába került legendás Ford Shelby Mustangot. A sikeres üzletet követően próbára teszik, hogy melyikük a jobb a volán mögött. Küzdelmük során Dino halálos balesetet okoz, de a balhét társa nyakába varja. A börtönből kiszabadulva Tobby elhatározza, hogy Monarch hírhedt versenyén vág neki vissza, arra viszont nem számít, hogy a győzelemért bármire hajlandó Dino vérdíjat tűz ki a fejére. 

Ha az adaptálás felöl közelítem, a Need for Speed nem csupán teljesítette, de felül is múlta az elvárásaimat. A játékszéria, melyen alapszik 1994 óta egy tucatnál is több folytatással bővült, melyek közt akadt, amely az illegális versenyzést, más a zsaruk elöli menekülést tolta előtérbe. A film alkotói nem egy részből, hanem a teljes szériából merítettek, az egység mégis megmaradt. A kaszkadőrből lett rendező, Scott Waugh megragadja a sebesség, a verseny, és a hajsza élményét, vagyis mindazt, amitől a Need for Speed-játékok népszerűvé váltak. Teszi ezt úgy, hogy nem imitálni próbálja, amit csakis egy videójáték nyújthat, hanem filmet csinál. Waugh a régi iskola híve, ezért a számítógépes szakemberek helyett inkább a kaszkadőröknek adott lehetőséget, akik alaposan megdolgoztak a pénzükért. 

A film akciójelenetei csodálatosak. Látszik, hogy a rendező honnan jött és technikailag mennyire felkészült. A sorra kerülő versenyek között nincs két egyforma. Akad köztük párbaj, lövöldözéssel tarkított üldözés, és nagyszabású futam is. Nem kell tartani attól, hogy bármelyik típus kimaradt volna a játékokból, ahogy attól se, hogy túl hamar véget érnének. A versenyek hosszúak, intenzívek, és nem hiányoznak belőlük a lélegzetelállító pillanatok. A vágáson még lehetett volna finomítani, de a fényképezés eleganciát kölcsönöz a jeleneteknek. Ahányszor csak a szereplők kocsiba pattannak, a Need for Speed egy megvalósult álommá válik, amikor viszont kinyitják a szájukat, úgy esik szét, mint egy rozsdás tragacs.

Az első, akin megbukik a film éppen a körbeimádott Aaron Paul, aki csúfosan bizonyítja, hogy kevés egy főszerephez. Ide egy Ryan Gosling kellett volna, akinek van karizmája, azonban Paul nem csak kisugárzás terén mond csődöt, hanem színészileg is. A játéka annyira görcsös, mintha egyfolytában attól tartana, hogy kirúgják a filmből. Még napszemüveggel az arcán, egy észbontó járgányában ülve is olyan, mintha a szomszéd kölyök lenne, aki elkönyörögte a kocsit egy körre, hogy adhassa a menőt. A szerepe szerint nála lazább sofőrt nem hordott még hátán a föld, a színész mégis gyakran úgy néz maga elé, mint, aki retteg, hogy mindjárt fának megy. Sajnálom őt, mert mondják, hogy egyébként milyen tehetséges, meg rendes gyerek, de nincs mit szépíteni, itt kiábrándítóan rossz. 

Mielőtt teljesen elásnám ezt a Paul gyereket, hozzá kell tennem, hogy színésztársai is elég gyenge köröket futnak. A főszereplő csipet csapatától például a falnak tudtam volna menni. Scott Mesudi lenne a vicces haver, de annyira tenyérbemászó, hogy valóságos áldás volt, amikor végre befogta. A többieket is csak akkor lehet észrevenni, amikor kínossá válik a szereplésük. Ha Dominic Coopert, a cseppet se félelmetes gonoszt nem láttam volna máshol kiválóan játszani, nem hinném el, hogy képes rá. Ugyanez igaz Michael Keatonra is, aki egy ihlettelen ripacskodást vág le. Ha pedig egy filmben egy ekkora kaliberű, ösztönösen vicces egyéniség is rossz, akkor ott fejétől bűzlik a hal. Scott Waugh akciójelenetet nagyon tud rendezni, ez nem vitás, színészeket viszont úgy látszik, hogy még nem.

A film 132 perces, ami kissé sok egy cérnavékony történetnek, mely csak arra van, hogy összekösse a különböző autós mutatványokat. Ennyi idő alatt bőven van rá alkalom, hogy kijöjjenek a forgatókönyv gyengeségei: a sablonok, a butaság, a szörnyű párbeszédek, az érdektelen drámai fordulatok, valamint a karakterek jobb esetben jellegtelen, nem ritkán irritáló mivolta. Ha a színészek frontján nem állna annyira rosszul, a hibák egy részét sokkal könnyebben meg lehetne bocsájtani, így viszont már dühítőek, hisz látni, hogy a film milyen fantasztikus lehetne, ha a rá nehezedő balansz nem húzná le. Még az autóbolondok járnak a legjobban vele, feltéve, hogy nem berzenkednek a tekerés és a némító gomb használatától. Úgy áll, hogy jó filmet még mindig nem tudnak csinálni Hollywoodban a rivális médium alkotásaiból, ám a Need for Speed után nem tűnik annyira lehetetlenek, hogy a közeljövőben sor kerüljön rá. 

ÉRTÉKELÉS: 50%