Míg a moziban a technológia fejlődése a világvégéhez szokott vezetni, addig az életben rendszerint egy új termékhez a boltok polcain. Brett Leonard (SID 6.7) a végre megvalósulni látszó VR-forradalom filmes előfutára volt. A rendező a neki áttörést jelentő A fűnyíró emberben is a virtuális valóságra építette történetét, ám hiába izgatták a benne rejlő lehetőségek, korántsem volt akkora tehetség, hogy ezeket maradéktalanul kiaknázza. Mindössze jókor volt jó helyen, hogy az exponenciálisan növekvő számítógépes társadalom fantáziáját beindítsa. Alkotásának több játékadaptációja is készült, de nem ez az egyetlen, amivel híressé vált. Komoly publicitást nyert, hogy a film bár Stephen King egy írásán alapszik, olyan minimális köze van a novellához, hogy a szerző a neve eltávolítását követelte. A stúdió ezt megtagadta és csak a harmadik, pénzbüntetéssel fenyegető bírósági ítéletet követően tett eleget King óhajának. Annak, hogy a film és a novella szinte csak a címében egyezik, megvan a maga oka: a készítők valójában egy saját, korábbi forgatókönyvükből dolgoztak, melyet a hangzatos Cyber Istenre kereszteltek. A sztorija ennek is kölcsönzött, a Frankenstein és a Virágot Algernonnak keverékéből áll össze. Adva van a szellemileg visszamaradott Jobe (Jeff Fahey), akinek egy tudós (Pierce Brosnan) megnöveli az agyi teljesítményét a virtuális technika segítségével. A bajok ott kezdődnek, mikor Jobe gondolatolvasással és telekinézissel bővülő hatalmától kezd megrészegülni.

A fűnyíró ember mintha két film lenne: egy az intelligencia látszatára törekvő sci-fi és egy Stephen King történeteire emlékeztető buta horror. A két oldal megküzd egymással és a harcot sajnos az értelem adja fel. Onnantól, hogy Jobe kezd megkattanni a baromságok növekvő tornya úgy dől rá a történetre, hogy minden komolyan vehetőség elpárolog belőle. A szedett-vetett összeesküvési szál, mely szerint Jobe-ot katonai célokra akarják felhasználni, jobban jártunk volna, ha kimarad. Leonard elidőz azon, hogy megalapozza karaktereit, csakhogy teszi ezt nem ritkán komikusan béna jelenetek keretében. Jeff Fahey próbálkozik, a 007-es státuszt még nem megkapó Pierce Brosnan viszont kínlódik a szájába adott szövegekkel és a mellszőrzetéből többet villant, mint a színészi tudásából. A filmnek van egy rendezői változata és egy folytatása is. Az egyikből kiderül, mi lett Brosnan hirtelen felszívódó feleségével, a másikból, hogy mindig van lejjebb. A virtuális teret megjelenítő számítógépes effektek azt véve alapul, hogy mikor és milyen alacsony összegből készültek, nem is rosszak. Megalkotói később olyan sikerjátékok készítésében működtek közre, mint a Red Dead Redemption. Amit Leonárdék még egész klasszul megcsináltak, az a világító ruha, melyet a film második felében Jobe le se vesz magáról. Soha. A rémület helyett sírva röhögést kiváltó gyilkosságok már más lapra tartoznak. A nem csak mai szemmel silány technikai kivitelezés itt aztán keményen visszaüt. A fűnyíró ember a B-kategória határán táncol az első pillanattól kezdve, hogy aztán rövid úton fejest ugorjon bele. A maga idejében a VR-témával és Stephen King nevével jól eladta magát, de most már csak egy kínos relikvia.

ÉRTÉKELÉS: 30%