A DC Comics arra készült, hogy 2016 az ő évük lesz a mozikban, ám eddig csupán elhibázott döntéseik gyümölcse érett be. Christopher Nolan A sötét lovag-trilógiájának lezártával kapkodva igyekeztek a mellőlük durván elhúzott Marvelt leutánozva saját filmes univerzumot létrehozni. Az első balfogásuk az volt, hogy ennek indítására azt a Supermant választották, akivel évek óta nem tudtak mit kezdeni. A második, hogy Zack Snyderre bízták az alapozás levezénylését. A rendező egyvalamit tanult meg utolsó képregény-filmjéből, a Watchmenből: szuperhősnek lenni szívás. Az acélemberről lerítt, hogy Snyder nem érti a karaktert, ami megelőlegezte azt a katasztrófát, ami a Batman Superman ellen formájában öltött testet. A film egyszerre próbált folytatása lenni Az acélembernek; megágyazni a DC-féle Bosszúállóknak, az Igazság ligájának; bevezetni egy új Batmant és valahogy okot adni hőseinek, hogy egymásnak essenek. A túlterhelt, marhaságoktól hemzsegő forgatókönyvnek ez túl sok volt, és megint pont az élet hiányzott a filmből. Így vált a stúdió és a rajongók utolsó reménységévé a DC másik univerzumépítő kockája, a Suicide Squad - Öngyilkos osztag.

Egy méregdrága blockbuster-jelöltre normál esetben is elég nagy nyomás nehezedik, de, ahogy közeledett a bemutató napja, David Ayer rendezésének esetében ez napról-napra sokszorozódott. Már nem volt elég, ha végre kapunk egy szórakoztató képregény-filmet a DC háza tájáról. Az Öngyilkos osztagnak meg kellett mentenie a cég máris összeomlani látszó moziverzumát, sőt az egész nyarat, mely anyagi csalódások sorával igazolta, hogy az embereknek kicsit már elegük van abból, hogy olyan folytatásokkal tömik őket, amiknek az eredetije se volt túl ízes falat. Az egekig fokozott várakozásoknak Ayer műve nem képes megfelelni, de még ez se magyarázza meg teljesen azt az elképesztő kritikusi össztüzet, mely rázúdult. Volt, aki egyenesen a nyár legrosszabb filmjének kiáltotta ki. A rajongók se voltak restek. Úgy felszívták magukat, hogy petíciót indítottak egy a kritikákat összegyűjtő honlap bezárásáért. Ebben a cirkuszban már sajnálni kezdtem az Öngyilkos osztagot, melynek az a bűne, hogy nem lett olyan jó, mint az előzetesei.

Ennek a kritikának a megírásakor még alig egy napja futott a mozikban, de máris cikkek sokasága látott napvilágot, melyek írói tudni vélik, miképp siklott félre az Öngyilkos osztag. Egyesek a csak producerként közreműködő Zack Snyderre mutogatnak reflexből, mások a stúdióra, mely a Batman Superman ellen rossz fogadtatása után újraforgatást rendelt el, hogy lazábbá tegye a filmet. Az ítészek elmondták az alkotást mindennek: hogy lassú, zavaros és hiányzik belőle a beígért merészség. Attól, hogy kivételesen a rosszfiúk lesznek a középpontban, összeállva a szupergonoszok Piszkos tizenkettőjévé rendesen beindította az emberek fantáziáját, ami messzebbre vitt, mint a készítőké. David Ayer sose volt egy világmegváltó rendező. Ha valami állandó az ő munkásságában, hogy mindig megijed a saját árnyékától. Már a Kiképzés forgatókönyvével se mert igazán sötét vizekre evezni, és nincs ez másként az Öngyilkos osztaggal se. Az egyetlen különbség, hogy most nem is próbálkozik azzal, hogy felépítsen egy ígéretes történetet, szimplán szórakoztatni akar.

A filmben kőkemény pszichopatákat felesleges keresni. A Will Smith alakította Deadshot egy bérgyilkos, aki nem csak Leontól, a profitól kölcsönzött elvekkel rendelkezik, de van egy lánya is, akiért bármit megtenne. A Margot Robbie által játszott Harley Quinn is inkább lököttnek nevezhető, mint őrültnek. Az előtérbe tolt sztárok mögött se állnak balhésabb arcok, ám nem volt ez másként a mintát jelentő A piszkos tizenkettőben se, ahol az egyetlen veszélyes fickó Telly Savalas volt. Azzal önmagában nem is lenne gond, hogy a csapat inkább vicces pofákból, mint gonoszokból áll, Ayer viszont szájbarágós alkotó, aki fontosnak érzi külön kihangsúlyozni, hogy szereplői tényleg nem olyan rosszak, mint feltételezik róluk, mely szörnyen erőltetett pillanatokat eredményez. Még a csapatot megszervező és a saját munkatársait nyugodt szívvel agyonlövő Amanda Waller is megszelídül egy ponton, ami annyira hamisan jön ki, hogy megformálója, az amúgy kiváló Viola Davis is csak szenved a jelenettel. A legrosszabbul Joker járt, rá aztán nincs mentség. Belőle egy ócska gangsztát csináltak, aki a nőjét próbálja kiszabadítani az egész film alatt. Jared Letonak egy vagy két pillanata akad, amiben érdekessé tudja tenni, hogy milyen az, amikor Joker szerelmes, egyébként túljátszással kompenzálja, hogy nincs miből felépítenie a szerepét.

Ami abszolút nem igaz, hogy a film vontatott lenne. A történet jelentős része megy el a szereplők bevezetésével, de a csapat van annyira érdekes, hogy egyszer se lessük azért az óránkat, hogy mikor történik már valami. Az Öngyilkos osztagban még Jai Courtney is muris, ami felér egy csodával. Will Smith lezserségével most se téveszt célt, Margot Robbie pedig szexiségével feledteti figurája hiányosságait. A fiúk és lányok jól elvannak egyaránt, Joel Kinnaman az, aki a csapatot vezető elit katonát, Rick Flaget olyan mereven játssza el, mintha egy bazi karó lenne feltolva a hátsójába. Bár néhány oda nem illő lelkizéssel helyenként alátesz magának, az Öngyilkos osztagban megvan az a könnyedség, energia és humor, amit a magam részéről a leginkább elvártam tőle. Ezt nem kis részt a világbajnok soundtrackkel éri el, ami még A galaxis őrzőinél is ütősebb. Az akciójelenetekben sincs hiba, élvezetesek egytől-egyig. Ayernek technikai felkészültségével nem jelent nehézséget, hogy a film klasszul nézzen ki. Ahhoz, hogy az Öngyilkos osztagon jól mulassunk, nem kell mást tenni, mint azt a lécet, melyet a hype irdatlanul magasra helyezett, lerakni oda, ami az egyszerű popcornfilmeknek van fenntartva. Ezt a szintet Ayer alkotása a ballépéseivel együtt is simán megugorja. Az Öngyilkos osztag van annyira más, hogy változatosságot jelentsen a szuperhős-filmek áradatában, ezért ne hagyja senki, hogy a gyűlölethullám elbizonytalanítsa és emiatt elmulassza az idei nyár kevés jó mókájának egyikét.

ÉRTÉKELÉS: 70%