Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Elemi ösztön (1992)

2017. augusztus 11. - Lazók György

elemi-1.jpg

25 év nagy idő egy botrányfilm életében. Ha az Elemi ösztön egyedül a hírhedtségének köszönhetné sikerét, ennyi bőségesen elegendő lett volna, hogy az elcsitult indulatokkal együtt feledésbe merüljön. Paul Verhoeven erotikus thrillere azonban köszöni szépen, jól van! Bár kapott egy szörnyű folytatást, amit igazából senki se kért. Sztárjai se a régiek, az írójáról nem is beszélve, mégse csak azért emlékszünk rá, mert Sharon Stone sunát villantott benne. Ma már az Elemi ösztönnek pont a szexuális töltete a legkevésbé érdekes része. Pedig attól, hogy nem egy férfi kaszabol nőket, hanem fordítva, egyesek úgy a szívükhöz kaptak egykor, mintha ez a gyilkosságnál is nagyobb bűn lenne. Leginkább a feministák és a leszbikusok verték a tamtamot, akik képesek voltak hordában az amerikai mozikhoz vonulni, hogy a (vélt) tettes nevét ordibálva tegyék tönkre mások szórakozását. A vicc az, hogy észre se vették, az Elemi ösztön épp azt mutatja be, hogy a nők nem csak erősebbek, de okosabbak is tudnak lenni a férfiaknál. A nemek között az idők kezdete óta folynak a hatalmi játszmák. Paul Verhoeven és a filmet író Joe Eszterhas ezekben merült el, így lett az Elemi ösztön nem csak egy még újranézve is izgalmas "ki a tettes?-krimi", hanem annál sokkal több.

A magyar származású Joe Eszterhas keresett forgatókönyvíró volt, azonban majdnem idő előtt kinyírta magát Hollywoodban azzal, hogy nekiment a város egyik legnagyobb hatalmú emberének, a CAA-t vezető Mike Ovitznak, mely a sztárok javát képviselte akkoriban. Ahhoz, hogy valaha munkát kapjon még, élete legjobb scriptjét kellett megírnia, és pontosan így tett. Az Elemi ösztönben a tökélyre vitte azokat az írói fogásait, melyekkel korábban is élt, például a Kicsorbult tőrben. Eszterhast annyira elkapta az ihlet, hogy ezt a teljesítményt ő maga se tudta megismételni többé. Önéletrajzi könyvéből kiderül, hogy a legkevésbé se magát okolja azért, hogy a Sliver és a Jade nem értek az Elemi ösztön nyomába. Hol a stúdiót, hol a rendezőt hibáztatja, ám a kegyetlen igazság az, hogy ezzel a filmmel kiírta, ami benne volt. A történet pedig a felszínen nem ígér semmi újat. Egy nyomozó, Nick Curran (Michael Douglas) összeszűri a levet egy gyilkosság legfőbb gyanúsítottjával, a gazdag és titokzatos Catherine Tramell-lel (Sharon Stone). A Szerelem tengeréből is ismerős sztorit idáig legfeljebb az elkövetés extrém módja - az áldozatot hancúr közben döfte halálra partnere egy jégvágóval - emeli ki. Csavarossá az eset akkor válik, amikor kiderül, Catherine a gyilkosságot jó előre megírta egy regényben. A Nickkel való találkozásakor be is jelenti, hogy már dolgozik az új könyvén, melyben egy detektív beleszeret egy rossz nőbe, aki végül megöli.

elemi-2a.jpg

Eszterhas briliánsan használja a krimik legősibb trükkjeit, rakja elénk az újabb gyanúsítottakat valamint a csalóka nyomokat, melyek hol az egyik, hol a másik bűnösségére utalnak. Már a Kicsorbult tőrt is leginkább egy kérdés hajtotta előre: a milliomos, akihez az ügyét elvállaló nő vonzódni kezd, vajon megölte-e a feleségét vagy sem? A múltból előbukkanó, mozaikként összeálló titkokkal aztán Eszterhas egyszerre dagasztotta tovább a központi rejtélyt és hozott be olyan szálakat, amik elhintették, hogy talán nem az a tettes, akire addig gyanakodtunk. Az Elemi ösztönben ennek a kitalálós játéknak az alapjait egy direkt erre alkotott szereplővel rakja le. Egy kriminálpszichológussal, akit többé nem is látunk. Összefoglalója egyrészt kiváló hatásfokozás. Eszterhas kihangsúlyozza vele, hogy se az ügy, se az elkövető nem átlagos, miközben felrajzolja előttünk a két lehetséges megoldást is: vagy a könyv írója a hunyó vagy az egyik olvasója. Mikor az utóbbi kerül szóba, a kép egy pillanatra Beth Garnerre (Jeanne Tripplehorn - Waterworld) vált. Megvan hát a kettes számú gyanúsítottunk. A nő amellett, hogy Nick szeretője és pszichológusa, a későbbiekben napvilágra kerültek szerint Catherine-nel is viszonya volt, mitöbb további rejtegetnivalója is akad.

Az Elemi ösztön olyan mesterien játszadozik a nézőjével, hogy az még a vége-főcím lepergése után se lehessen biztos a dolgában. A történet összeáll úgy is, hogy Catherine a gyilkos és úgy is, hogy Beth az. Még a film audiokommentárjainak közreműködői sincsenek egy állásponton a tettes személyét illetően. A krimiket persze eleve úgy szokás megírni, hogy a bűnös lényegében bárki lehessen, Eszterhas viszont ebből a maximumot hozta ki. Tökéletesen időzített csavarjaival jól kiszámított teret hagyott a többféle értelmezhetőségnek, mindezt pedig egy olyan látszólag nyitva hagyott befejezéssel fejelte meg, mely rávesz minket, hogy helyette töltsük ki a történet réseit. Azon, hogy ezek a lyukak mekkorák és, hogy Eszterhas a homályban hagyással nem azt fedte-e el sumákul, hogy ő maga se ismeri a válaszokat, lehet vitatkozni. Azt, hogy a tettest egy DNS-teszttel rövid úton azonosítani lehetett volna, utóbb az író is beismerte. A film szövevényessége ennél a bakinál azért érdekesebb kérdéseket vet fel. Rá is térek ennek részleteire, ehhez viszont spoilereznem kell!

elemi-3.jpg

Az egyik lehetséges megoldás ugye az, hogy Beth követte el az összes gyilkosságot. Ő az igazi manipulátor a két nő közül, akinek beteges megszállottsága még az egyetemen alakult ki, amikor lefeküdt Catherine-nel. Megölte a saját férjét, utána Catherine rocksztár szeretőjét, majd a belső ügyosztályos Nilsent is, aki feltehetően már régóta zsarolta, végül Nick társát, Gust (George Dzundza), aki túl közel került ahhoz, hogy lebuktassa. A film slusszpoénja, a jégvágó az ágynál, eszerint nem jelent többet annál, hogy Catherine-ben is megvan a gyilkos ösztön. A felszínen ez úgy, ahogy össze is áll. Sok krimi elégedett meg ennél jóval gyatrább válaszokkal, csakhogy az Elemi ösztön a végkifejlet előtt a kezünkbe adja a valódi megoldáshoz vezető kulcsot: azt, hogy Catherine frissen kinyomtatott könyvvázlatában megírta Gus megölését a liftben, amit Beth bajosan ismerhetett. Ha ez nem volna elég, a rendező elárulta, hogy a film eleji gyilkossági jelenetben Sharon Stone látható. Az általa játszott pszichotikus Catherine volt hát az, akihez Nilsen eljutott, amikor Beth régi ügyében nyomozott. Eképpen kerülhetett a látóterébe Nick is, akiről a korrupt Nilsentől információkat szerzett. Akárhogy történt, Beth karaktere az Elemi ösztön legnagyobb kérdőjelét viseli magán, úgyhogy csak spekulálhatunk, hogy talán valamilyen formában szintén sáros volt. A viselkedése túl ellentmondásos. A film végén, mintha direkt arra pályázna, hogy Nick lelője. Kényelmes megoldás ez az írónak, aki így kikerüli a válaszadást. Azért, hogy ne maradjon időnk gondolkozni se a bizonytalan pontokon máris továbblöki a sztorit egy újabb fordulattal.

Azt szeretem az Elemi ösztönben, hogy akárhányadik alkalommal nézem meg, mindig felfedezek benne valamit, amitől másmilyennek látom, mint legutóbb. Fiatalon csupán egy csavaros erotikus thriller volt, aztán rájöttem, hogy a tettes személyének kibogozásánál sokkal fontosabb Nick és Catherine játszmája. Ez adja hozzá azt a bizonyos pluszt, ami az utánzataiból annyira hiányzott. A filmet rendező Paul Verhoeven legjobb alkotásainak egyik közös jellemzőjük, hogy mögöttes jelentésréteggel rendelkeznek. Az Elemi ösztönnel Verhoeven több tekintetben is Hitchcock nyomába eredt. A Szédülés hatása érződik rajta mindjárt a csapdába csalt férfi motívumával, aki nem képes megakadályozni, hogy ne történjen meg vele ugyanaz a tragédia, ami korábban. Egyéb, külsődleges hasonlóságok is akadnak. Azon túl, hogy mindkét történet San Franciscoban játszódik és a várost egyformán, erős vonásokkal jelenítik meg, ott van maga Sharon Stone, aki a Szédülés femme fatale-jának, Kim Novaknak a külsejét ölti magára. A leskelődés, a tökéletes gyilkosság végrehajtása csak azért, hogy a tettes lássa, képes rá, Hitchcocknál szintén visszatérő elemek voltak. Verhoeven a legendás rendezőhöz méltóan használja az ellesett fogásokat. A Robotzsaru és Az emlékmás után az már gyerekjáték neki, hogy az akciójeleneteket, például a film egyik csúcspontjául szolgáló autósüldözést, kirobbanó feszültséggel töltse meg.

elemi-4.jpg

Verhoeven legfőbb támasza Eszterhas forgatókönyve után Jerry Goldsmith világbajnok zenéje. Goldsmith saját bevallása szerint megszenvedett vele, de megérte a fáradtságot. Olyan sötét csáberő árad belőle, amit rajta kívül senki nem tudott volna megteremteni. Kéjjel teli halálba hívogat, ahogy Catherine teszi Nickkel. A kettejük perverz kapcsolatában benne van a rosszra csábító nő film noiri sablonja, ám a konzervatív szemléletet leveti magáról. Catherine egyfolytában provokálja Nicket, vörös posztót dobva elé csókolja meg előtte a szeretőjét, hogy megmutassa elérhetetlenségét. A híressé vált kihallgatási jelenetben is a felsőbbségét demonstrálja, csak épp egyszerre fél tucat férfit küld padlóra egyetlen mozdulattal. A hatalom kezdettől a nő kezében van, Nick ezt próbálja végig visszaszerezni, azonban Catherine manipulatív tehetsége mellett erre esélye sincs. Hiába van meg Nicknek a magához való esze és nem dől be egyből neki, már akkor veszít, amikor úgy dönt, hogy beszáll a játékába. A kiöregedés határán lévő Michael Douglasra szabott szerep ez a javából, aki olyan erős karizmatikussággal bír, hogy karaktere összes gyengesége mellett egy potens, szimpatikus hős marad. Nick vágya, hogy a halálban egyesüljön Catherine-nel többször is megnyilvánul. A film végén, ha alaposan megnézzük az arcát, láthatjuk rajta, hogy nem csak tudja, Catherine a gyilkos, de egyenesen várja, hogy a nő belé döfje a jégvágót.

Sharon Stone-nak Catherine Tramell élete szerepét jelentette. Többé nem is volt ilyen jó, legfeljebb a Casinoban. Stone-nak egy bárkit az ujja köré csavaró, intelligenciában magasan a többi szereplő felett álló pszichopatát kellett hitelessé tennie, aki maga is állandóan színészkedik. Megjátssza az oltalomra vágyó nőt, ha arra van szüksége, ugyanakkor azt is, hogy Nick semmit se jelent neki, amiről saját magát is igyekszik meggyőzni. A Douglas és Stone mellett általában keveset emlegetett, mackós George Dzundza imádnivaló lazasággal adja Gust, a főszereplő társát és barátját. Ő Nick jobbik énje, aki még akkor is mosolyt csal az arcára, amikor padlón van. Természetes, hogy meg kell halnia, ahogy Bethnek is. A magára maradt Nicknek, így nem marad más, csak Catherine. Eszterhas nagy húzása, hogy ezt visszafelé is érvényesíti, hisz a nő nem képes megölni Nicket a kritikus pillanatban, ezért a történet azt a befejezést kapja, amit a férfi akart. Ilyen a nemek csatája. Nincsenek igazi győztesek, csak két ember, akik, ha nem ölik meg egymást, akár boldogok is lehetnek együtt. A kitűnő magyar szinkront rendező Csörögi István is ekképp gondolhatta, mert az isteni Básti Julival még egy szeretleket is Sharon Stone szájába adott az utolsó jelenetben. Egy beteg szerelmi történet volna az Elemi ösztön? Ha igen, akkor happy enddel zárult.

ÉRTÉKELÉS: 100%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1112732210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-creeper- 2017.08.15. 08:13:08

Fangoria Gábor úgy 2007. környékén megkérdezte tőlünk, vajon tudjuk-e, melyik az egyetlen amerikai giallo. Szerintem még mindig nem jöttem volna rá, ha nem árulja el azonnal. :)
Örülök, hogy Te is olvastad a Hollywoodi fenevadat, állati szórakoztató bennfentes iromány.

Morpheus. 2017.10.01. 00:17:29

Nagyon jól kitalált film, óriási rendezéssel és forgatókönyvvel.
süti beállítások módosítása