Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

A parazita (1994)

2017. december 29. - Lazók György

pup-6.jpg

Robert A. Heinleint hiába sorolják a sci-fi irodalom nagyjai közé, a nevét jóval kevésbé ismeri a közönség, mint például Philip K. Dickét. Ennek részben az az oka, hogy Heinleinnek nem volt akkora szerencséje a filmesekkel, mint neki. A Csillagközi invázió volt a legnagyobb volumenű adaptáció gazdag munkásságából, amit viszont Paul Verhoeven a maga képére formált. A sokáig félreértett sci-fi csak idővel tett szert kultuszra, de ennél a sors gonoszabb tréfákat is űzött a szerzővel. A militaristának is bélyegzett Heinlein 1951-ben írta meg egyik legfontosabb könyvét, az Élősdieket, melyben a bolygónkat megtámadó idegen lények bábként irányítják a megszállt emberek testét. Mivel Don Siegel a pár évvel később megjelent, igen hasonló Jack Finney-regényt költöztette a mozivászonra és alkotott meg A testrablók támadásával egy igazi filmklasszikust, kialakult az a téves közhiedelem, hogy Finney alapozta meg a paranoid inváziós sci-fiket, nem pedig Heinlein. Ezen volt hivatott változtatni A parazitára keresztelt film, ám elkészültének bizarr históriája rávilágít arra, hogy a legjobb szándékot is fel tudják őrölni a hollywoodi gépezet fogaskerekei.

Terry Rossio, aki később A Karib-tenger kalózai révén a Disney egyik sztárírójává vált, a stúdió parkolójában vetette fel az ötletet Michael Engelberg producernek, hogy Heinlein könyvéből milyen remek filmet lehetne csinálni. Rossio és állandó írótársa, Ted Elliott akkoriban fejezték be Edgar Rice Burroughs regénye alapján "A Mars hercegnője" forgatókönyvét, amiből tucatnyi író- és rendezőcsere után a filmtörténet egyik legnagyobb bukása, a John Carter lett. Az ő változatukat a parkolóbéli beszélgetés lezajlásakor még mindenki szerette, szóval a stúdió kész volt egy új projektről tárgyalni velük. Rossio ösztönzésére a Disney meg is vette az Élősdiek filmjogait, csakhogy a Heinleinhez való hűség jegyében fogant forgatókönyvük teljes közutálatban részesült. Gyengének találták a párbeszédeket, a karaktereket és a történetet is. A páros nem értette, hogy miért egész addig, míg rá nem jöttek, a stúdiótól senki nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa azt a könyvet, aminek a jogait megvásárolták. Ricardo Mestrest, a Disneyhez tartozó Hollywood Pictures elnökét végül sikerült rábeszélni, hogy rágja át magát a regényen, ami után egy komplett listával állt elő arról, hogy mi az, ami a filmbe nem kerülhet bele.

pup-3.jpg

Heinlein könyve az ő idejében még a távoli jövőnek számító, futurisztikusra írt 2007-ben játszódott. A középpontban három szereplő, Sam, Mary és a nemzetbiztonsági hivatal vezetője állt, akit csak úgy neveznek, hogy az Öreg. A két ügynök egy lezuhant UFO-t megvizsgálva ráébred, hogy a vele a Földre érkezett lények máris megszállták a helyi lakosságot és ijesztő mértékben terjeszkednek tovább. A történet egy globális invázió megakadályozásáról szólt, Ricardo Mestres viszont az szerette volna, ha a helyszín egy jelenbéli kisváros volna, ahová spórákon keresztül jutnak el az űrből jövő támadók. Ez volt az a pont, amikor Rossio és Elliott közbeszóltak, hogy, amit nekik a stúdiófőnök felvázolt az A testrablók támadása. Mivel abban a páros nem akart részt venni, hogy Heinlein könyvét Finney alkotásának utánzataként készítsék el, inkább belevetették magukat egy másik problémás produkció, az Aladdin újraírásába. Elliott csak annyi javaslatot tett, válasszanak egy kevésbé elhasznált helyszínt a történetnek. Lehetne mondjuk egy katonai bázis.

Az ötlet annyira megtetszett a döntéshozóknak, hogy ragaszkodtak ahhoz, az írópáros dolgozza ki egy teljesen új forgatókönyvként. Ez a B-verzió egyre biztatóbban haladt a megvalósulás felé, éppen csak az elsőszámú producer, Michael Engelberg nem volt boldog tőle, aki Heinlein könyvének hatalmas rajongója volt a gyerekkora óta. Engelberg tehát mindenkit igyekezett meggyőzni, hogy az írópáros eredeti, regényhű forgatókönyvét valósítsák meg, ne a B-verziót. Rá is állította őket, hogy javítsák fel addigi munkájukat. Így alakult ki az az egészen faramuci helyzet, hogy egyazon stúdión belül két rivális adaptáció versenyzett egymással, melyek ugyanazt a könyvet akarták feldolgozni másképp. A B-verziónak időközben lett rendezője Daniel Petrie Jr. (A terror iskolája) személyében. Úgy tűnt hát, hogy az írópáros terveinek sírját épp a maguk teremtette konkurencia fogja megásni, csakhogy történt valami, amire senki nem számított: bejelentették A testrablók támadásának legújabb feldolgozását, aminek fő helyszíne - dobpergés - egy katonai bázis. A stúdió ügyvezetői hirtelen megváltoztatták álláspontjukat és jobban szerették volna, ha a készülő film hűségesebb lenne Heinlein könyvéhez. A B-verziónak ezzel befellegzett. 

pup-2.jpg

A megváltozott helyzetben a stúdiófőnök Ricardo Mestres is áldását adta az Élősdiek regényhű feldolgozására. A scripten egy másik író, David S. Goyer (Penge) végzett pár változtatást, amik nem csak a producerek, de még Elliott és Rossio tetszését is elnyerték. Volt hát egy kész forgatókönyv, a projekt pedig zöld utat kapott. Már csupán egy rendező kellett, és ez volt az a rész, amikor a végre szépen alakuló történet ismét cudar fordulatot vett. A brit Stuart Orme, aki addig leginkább videóklipeken és tévéfilmeken dolgozott, ugyanazt tette, amit a legtöbb rendező szokott, ha felveszik. Megmutatta, hogy ez már az ő filmje, így kukázta, amit az írók addig összehoztak és előrukkolt a maga elképzeléseivel. Az egy hangyányit se zavarta, hogy a forgatás megkezdéséig már csak hetek voltak hátra. Felvett új írókat - a Bond-filmekkel majdan nevet szerző Robert Wade-et valamint Neal Purvist - és elkezdte A parazitát egész mássá formálni, mint, amit eredetileg Heinlein, vagy bárki akart, aki a produkción addig dolgozott. Az egyik ötlete az volt, hogy az idegeneknek lehetne egy királynőjük, mint az Aliensben. Engelberg nem értett egyet a változtatásokkal. Rossio elmondása szerint a producer nem csupán dühös volt amiatt, ahogy a film alakul, hanem egyenesen depresszióssá vált. És a forgatás megkezdéséig már csak napok voltak hátra.

pup-4.jpg

Ekkor lépett közbe a Disney főmuftija, Jeffrey Katzenberg, akinek a kezébe került a forgatókönyv új változata, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszését. Meghozta azt a döntést, amire ebben a helyzetben igen kevesen lettek volna hajlandóak: elhalasztotta a forgatást és utasította a rendezőt, hogy azt a scriptet forgassa le, amire ő zöld utat adott. A felvételek megkezdéséig a forgatókönyvet ennek ellenére megint átírták David S. Goyer felügyelete mellett, aki kiharcolt magának ezért egy tekintélyes fizetésemelést. Mikor Terry Rossio meglátogatta a forgatást, Engelberg vezette körbe, aki megmutatta neki az idegenek űrhajójának díszletét. Amit Rossio látott, az egyáltalán nem hasonlított űrhajóra, és Engelberg is csak egy szóváltás után ismerte be, hogy az űrhajóból a rendező utasítására egy Aliens ihlette fészek lett. Stuart Orme úgy tűnik, nagy rajongója annak a filmnek. Hiába volt meg tehát az egyértelmű utasítás, ismét eltértek az eredeti tervtől, ami az összeredményen is meglátszott. Rossio visszatekintésében végigvette mindazokat a kulcsjeleneteket a regényből, melyek nem kerültek be a filmbe gyaníthatóan költségvetési okokból illetve kreatív nézetkülönbségekből adódóan. Hetet nevez meg, amikből jóindulattal, ha három megtalálható a filmváltozatban, és ezekért is meg kellett küzdeni, hogy ne írják ki őket. Érthető, hogy a mai napig igen keserűen gondol vissza a film készítésére. Csakúgy, mint Engelberg, aki több produkcióhoz nem is adta a nevét. A parazita csúfosan elbukott a mozikban és a kritikusok is elverték a port felette. Valóban teljes kudarc volna a film? Azért nem egészen.

pup-7.jpg

Ami azt illeti, gyerekként odáig voltam A parazitáért. Felnőtt fejjel már nehéz nem észrevenni a hibáit, főképp kisebb-nagyobb bugyutaságait, de azt állítom, hogy még mindig egy kifejezetten szórakoztató inváziós sci-fi. A tévébe visszamenekült Stuart Orme messze nem annyira kutyaütő rendező, mint amilyennek a korábban írtak lefestik. A film erősen kezd és a lendületét szinte végig megőrzi. Az első negyed óra, melynek során a főszereplők felfedezik az idegenek jelenlétét, majd megpróbálnak elmenekülni a megfertőzött kisvárosból, sokadik újranézésre is magával ragadó. A szélsebes tempó mellett azért fel-feltűnik, hogy az apró rájákra emlékeztető parazitáknak hiába agyszövet a testük hatvan százaléka, ők maguk mégse túl agyasak. A készítők nehezen leplezik el, hogy miközben végighajszolják szereplőiket a történeten, a dinamika megőrzésének oltárán beáldozzák a következetességet. Ahhoz például, hogy a paraziták eltávolítása súlyos elvonási tüneteket okoz, csak addig tartják magukat, míg a mellékalakokról van szó. A főszereplők viszonylag könnyen túllépnek azon, hogy a filmet idézve hirtelen elvesztettek egy hatalmas agyat.

Annak a kitalálása mindig egy remek játék, hogy vajon ki fertőzött, erre pedig A parazita többnyire kreatívan építkezik. Hol egy ügyes vágás tereli el a figyelmünket, máskor egy szerelmi jelenetből lesz horror egyetlen nézőpontváltással. A feszültségkeltés sikerességéhez hozzájárul a zenét szerző Colin Towns is, akinek a munkája hiába éri el olyan nagyágyúk színvonalát, mint James Newton Howard vagy James Horner, ő maga sose lépett közéjük. Donald Sutherland kivételével a színészek közt is csupa pórul járt reménység fedezhető fel. A Samet alakító Eric Thal villámgyorsan tűnt el süllyesztőben, nem is ok nélkül. Nem rossz főhős, de nincs meg benne az a bizonyos plusz. Leginkább Ethan Hawke diszkont változatának a benyomását kelti. A női főszerepet játszó Julie Warnerről (Doc Hollywood) is hasonló értékelés mondható el. Aranyos, de feledhető. A mellékszereplők között találhatunk több kedvelt karakterszínészt is, ám jelentős részük el lett vesztegetve. Mindannyiunk kedvenc Alonzo Mosely-jának, az Alienből is ismerős Yaphet Kottonak jó, ha két mondat jut. A Keith David (A dolog) erősítette, kiváló gárdát Orme mintha a kedvenc filmjeiből válogatta volna össze, ami szimpatikus húzás volt tőle. Az már kevésbé, hogy használni már nem tudta őket.

pup-5.jpg

A regény politikai állásfoglalást jelentett Heinlein részéről és cenzúrázatlan változatában a szexualitás is fontos elemét képezte. A filmbe ebből csak a szex szivárgott át, az is csupán utalásszerűen: a történet elején a fertőzöttek aszexuális viselkedésükkel lepleződnek le. Azt az amerikai hadsereg szószólója roppant büszkén hangoztatta a bemutató idején, hogy A parazita a katonaság aktív közreműködésével készült, reális képet nyújtva, mit is tennének ebben a helyzetben. Hát, a film látva, ha rajtuk múlna, az emberiség garantáltan kihalna. Fél perc alatt kicsúszik a kezükből az irányítás. A lecsupaszított cselekmény őrült vágtájába önmagában bele lehet szédülni, hát még azokba az éles váltásokba, amikkel az írók olykor élnek. A szereplők az egyik pillanatban még az idegeneket vizsgálják, a másikban már egy az USA elnöke elleni merényletet gátolnak meg. Kész csoda, hogy ebben a felfokozott hajszában jut arra egy lélegzetvételnyi idő, hogy megkedveltessék őket. A klisékre épülő, mégis működő érzelmi dinamika segít egyben tartani a sztorit a középpontban álló trión túlnövő események alatt is. Az Eric Thal és Donald Sutherland közti apa-fiú kapcsolat akár nagyobb fókuszt is elviselt volna. Érdekesebb, mint a szerelmi szál. A mindig nagyszerű Sutherland újfent kamatoztatja, hogy egy látszólag szívtelen gazembert is elbűvölővé tud tenni, ám, ahogy a film vége felé az akció kerül előtérbe, úgy lesz a szerepe egyre szimplább és funkcionálisabb. 

pup-9.jpg

Az utolsó felvonás az, amin A parazita elcsúszik. Az amúgy is sietős tempó kapkodóssá válik, ahogy a főszereplők eljutnak a megszállott városba, ahonnan egyszerre mentik ki elrabolt társukat és találják meg az idegenek legyőzésének a kulcsát. A bajok már ott elkezdődnek, hogy az űrhajót helyettesítő kaptár elég szegényes fantáziával lett kialakítva. A logikai bakik is halmozódni kezdenek és olybá tűnik, hogy a készítőknek nem maradt elegendő pénzük egy látványos fináléra. Mikor aztán nevetséges könnyűséggel végrehajtják az akciót, egy cseppet se örvendeztet meg, hogy a film egy dupla fináléval lep meg, melyből a gyenge speciális effektek kiölik azt a kevés izgalmat is, egyúttal aláhúzzák A parazita B-kategóriás jellegét. A totális happy endbe forduló befejezés ezt megfejeli egy annyira sablonos zárójelenettel, hogy az ember szinte sajnálja, hogy nem az idegenek nyertek. A testrablók támadásának még a gyengébb feldolgozásai is kiszuszakoltak magukból valami mondanivalót, de erre filmünk készítői nem voltak képesek. A parazita bár nagyon szeretne hű lenni Heinleinhez, mégis mindössze agyatlan szórakozásként állja meg a helyét. Nem épp a legméltóbb adaptáció a filmtörténetben, ám attól függetlenül is, hogy mennyi akadályt kellett legyűrni, hogy ennyi összejöjjön, érdemel némi elismerést a kikapcsolódásért, amit nyújt.

ÉRTÉKELÉS: 60%      

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3013529129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.12.29. 08:35:30

Moziban láttam, és akkor tetszett. Semmi különös, csak egy szórakoztató B-film, de az ilyesmi akkor se volt túl gyakori, mostanság meg az A-filmek se mindig szórakoztatóak. Mondjuk volt benne egy számomra vicces jelenet, amikor a csaj úgy szerez bizonyosságot arról, hogy a srácok fertőzöttek, hogy kigombolja a dekoltázsát, de a fiúknak a szemük se rebben. Hát ez szerintem semmire nem bizonyíték, mert engem se hozott lázba ez a teljesen átlagos külsejű csaj, pedig nem vagyok parazitával fertőzött. :)

P. S.: Paul Verhoeven! Ő Dick-műből meg Heinlein-regényből is tudott jó filmet csinálni: Az emlékmás és a Csillagközi invázió. Mindkettőről a közeljövőben megemlékezem majd a Filmbookon!

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2017.12.29. 08:54:35

@Field64: A társíró Terry Rossio a cikkében, ami alapján dolgoztam, egyenesen szörnyűnek nevezi a filmet, ami szerintem erős túlzás. Én csak videón tudtam először megnézni, de régen nekem is bejött. Mondjuk engem ezzel a témával kilóra meg lehet venni. A Nicole Kidmanes Inváziót asszem a földön egyedül én nem utáltam.

Paul Verhoeven szerintem egy Romana-füzetből is tudna jó filmet csinálni. Az emlékmásnál azért furdal a kíváncsiság, hogy milyen lett volna, ha Cronenberg rendezi. Pár koncepciós rajzot láttam belőle, hát érdekesek voltak. Ami a posztígéreteket illet, azokat újévi fogadalomnak veszem! :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.12.29. 16:27:21

@Lazók György:

Terry Russio egy műmájer. :)

Nem, három ember is van a földön, aki nem utálta az Inváziót: rajtad kívül a haverom meg én is kedvelem. Nekem az Abel Ferrara-féle változat is tetszett.

Ha Cronenberg rendezi az Emlékmást, biztosan nem akciófilm lett volna belőle. :)

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2017.12.29. 16:51:06

@Field64: A Ferrara-verzió szerintem is kissé alulértékelt. Ezer éve nem láttam, de a hidegrázós befejezőmondatok még mindig a fülemben csengenek.

A Cronenberg-féle Emlékmást én nagyjából úgy képzelem el, hogy Videodrome a Marson. :)

Jerryco 2017.12.30. 03:39:02

Kifejezetten kedvelem ezt a filmet. De amit írtál róla a cikkben, azzal egyetértek. Tényleg olyan 60%-ra tudnám belőni.
Engem a Total Recall érdekelt volna Dustin Hoffman-nal, aki állítólag meg lett keresve, de nem vállalta, mert "nem értette a figurát".
Pedig milyen film lett volna egy akcióorgia a mélynövésű kis-nagy emberrel!

Vándorköltő 2017.12.30. 13:47:35

Nekem mindig tetszett ez a film, számomra legkevésbé sem bukás. Jó a forgatókönyv, eredeti a sztori és látványos a kivitelezés.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.01.01. 10:05:59

Nagyon jó kis cikk! A filmet még nem láttam, de most kedvet kaptam hozzá!
Szegény Terry Rossio... :(