Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Villámkritika: A katona (1998)

2018. május 31. - Lazók György

soldier-title.jpg

David Webb Peoples még 1982-ben kezdte el írni forgatókönyvét a kiselejtezett szuperkatonáról, aki egy kietlen bolygón egy szintén magára hagyott közösség megmentője lesz. Ugyanebben az évben került a mozikba egy másik írása alapján a Szárnyas fejvadász, minden idők egyik legjobb sci-fije. A katona hasonló babérokra tört, mitöbb Peoples utólag visszaigazolta azt a rajongói elméletet, hogy a két film valójában egy univerzumban játszódik. A forgatókönyv annak ellenére is nagy figyelmet váltott ki, hogy a Szárnyas fejvadász igen komoly bukásként lett elkönyvelve eredetileg. Clint Eastwood és Sylvester Stallone is érdeklődést mutatott iránta, ám Eastwood inkább egy másik közös munka mellett döntött az íróval, aminek gyümölcse Oscar-díjas westernje, a Nincs bocsánat lett. Időközben a Szárnyas fejvadász kult-státusza is igencsak megerősödött, eljött hát az ideje, hogy Peoples sokat hánykolódott forgatókönyve újra terítékre kerüljön. A rendezésre az akkor ifjú titánnak számító Paul Andersont kérték fel, aki véghezvitte azt a csodát, hogy sikeres filmet készített egy videójátékból, a Mortal Kombatból. A párbeszédben és mimikában szegény címszereplő eljátszását arra a Kurt Russellre bízták, aki enyhén szólva túlképzett volt a megformálására. A színész persze nem sokat hezitált azon, hogy mennyire illik hozzá a faarcú Todd őrmester karaktere, mikor hozzávágtak egy húsz millió dolláros csekket. A film végül akkora bukás lett, hogy részben miatta kellett törölni Tim Burton Superman-produkcióját, ugyanakkor szebb napokat idéz, amikor a nagyköltségvetésű akciófilmek töke még a helyén volt.

A katonát az írója nyilvánvalóan többnek szánta egy bugyuta lövöldözős mozinál, ám egy olyan rendező mellett, mint Paul Anderson a sorsa nem is lehetett más. A maga primitív módján Anderson is megpróbálkozik azzal, hogy feltárja a születésétől kíméletlen harcosnak nevelt férfi meggyötört lelkét, ám lerí, hogy sokkal jobban érdekelt az akciójelenetekben. Inkább megmosolyogtató hát az, ahogy a szociálisan visszamaradott főhős kertészkedik vagy, hogy folyton uramnak szólítja a dögös anyukát (Connie Nielsen - Gladiátor), aki családjával befogadja. Megpendülnek azért érdekes húrok, mint az, hogyan is dolgozza fel a gyöngédség megtapasztalását, de ezeket a szálakat maga alá temeti a sietség, hogy minél előbb rátérhessünk a vérontásra. Russell túl karizmatikus ahhoz, hogy ő is a film áldozatává váljon, viszont gúzsba kötöttsége folytán Todd őrmester megmarad szimpla bádogkatonának, akihez képest még Rambo is akadémikusnak tűnik. A mondvacsinált okkal feltűnő militáns gonoszok nem is emberek, egyszerű rajzfilm-figurák, akik ekképp is távoznak a másvilágra. A Szárnyas fejvadászra történik egy-két utalás, azonban, hogy a szuperkatonák replikánsok volnának kimondatlan marad. A két film között megközelítésben egyébként is akkora szakadék húzódik, hogy jobb is így. A katona szellemiségében sokkal közelebb áll egy Chuck Norris opuszhoz, ennél fogva akkor a legélvezetesebb, amikor hirigre kerül a sor. Mivel az utolsó harmada egyetlen ultrabrutális csetepaté, az akciófilmek kedvelőinek a szája garantáltan széles vigyorra fog húzódni. Erre mostanság nem sűrűn nyílik lehetőségük, ezért, ha nem is úgy, ahogy nagytestvére, de A katona rászolgál egy aprócska kult-státuszra.

ÉRTÉKELÉS: 60%            

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2414014220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HARP3R 2018.05.31. 21:21:28

Sokkal jobb is lehetett volna, ha jobban kidolgozzák a karaktereket és egy kicsit hitelesebb, életszerűbb sztoriba ágyazzák azokat. A téma megérdemelte volna, mert a sztori alapjaiban nagyon jó.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.05.31. 22:22:46

Rémesen gyenge film, egyáltalán nem érződik a komoly költségvetés.Valahogy érdemes lenne éreztetni, hogy ez a film 98-as, egy évvel a starship troopers után jött ki, utóbbi pedig remek film, rendesen feldolgozza az úrkatona témát (amikor a főszereplő jelentkezik toborzásra az minden megmutat "a gyalogság tett azzá aki ma vagyok"), kitűnő rendezés, és mégis anyagi bukta lett...

vacsnem (törölt) 2018.06.01. 01:16:40

A katona egy pocsék fércmű,Russell karrierjének mélypontja.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.06.01. 05:31:42

@vacsnem: A mélypont szerintem inkább a Milliókért a pokolba volt.

Ursus Arctus 2018.06.01. 06:58:44

Szegényes a látványvilág, leegyszerűsítettek a karakterek és lineáris a történetvezetés. Túl szimpla az egész. A sikerhez kellett volna egy kis egyediség is a Halálhajó rendezőjétől, Paul Andersontól.

kommentes nikk 2018.06.01. 13:13:14

Én el nem hiszem, hogy 20 millás gázsit kapott Russel ezért, nem téves adat ez? Az meg kicsit botladozó párhuzam, hogy a forgatókönyvíró másik könyve (a Szárnyas fejvadász) mennyivel jobb, merthogy az a valaha dolgozó egyik legjobb sci-fi író egyik novellájának adaptálása volt, ez meg saját kútfő, hát látszik is a különbség.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.06.01. 13:28:18

@kommentes nikk: Pedig így van. Ha a szűkös párbeszéd mennyiségre vonatkoztatunk akkor minden egyes elhangzó szava a filmben egyenként nagyjából 289 ezer dollárba került.

Na mi újság, Wagner úr? 2018.11.05. 09:25:59

Annó pénzt adtam érte, és megnéztem moziban. Nagy ballépés volt, elég nagy trágya volt
süti beállítások módosítása