Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Történetek a sötét oldalról (1990)

2018. október 08. - Lazók György

dark-title.jpg

Stephen King megannyi írása több horrorantológiának is alapot adott. Közülük a legnépszerűbb az 1982-es Creepshow volt, amiből tévésorozat is készült. Ezt aztán jogi okokból átnevezték a Történetek a sötét oldalról címre, ám így is elég nagy népszerűséggel futott, hogy idővel alkotói moziváltozatban kezdjenek gondolkodni. Furcsa helyzet állt emiatt elő: egy mozifilmből készült tévésorozat szült egy másik filmet. Annak, hogy miért nem a Creepshow folytatásaként akarták eladni a portékájukat meglehetősen egyszerű az oka. A Creepshow 2-t nem túl jól fogadta eredetileg a közönség, ám, ahogy az idő megszépítette az emlékét, a rajongók is úgy kezdtek tekinteni a Történetek a sötét oldalról egészestés verziójára, mint a Creepshow nem hivatalos harmadik részére. A film az amerikai mozikban megsokszorozta a bevételét, viszont nálunk a hírhedt Vico kezébe került és belesuvadt a videóforgalmazó másodvonalbeli katalóguscímeinek áradatába. Valami csoda folytán a cég kivételesen egész tűrhető szinkronnal látta el, ami csak egy újabb ok amellett, hogy a hazai kultúrába is lassan beépülő halloweenre vele hangolódjunk rá.  

A filmet John Harrison rendezte, aki otthonosabban mozgott a tévében, mint a mozikban. Neve a Dűne mini-sorozat verziójának alkotójaként lehet leginkább ismerős. Harrison már a Creepshow elkészítésében is közreműködött többek közt zeneszerzőként, a rendezést pedig a Történetek a sötét oldalról epizódjaiban kezdte el gyakorolni, ezért mondhatni ideális személy volt arra, hogy a moziverziót levezényelje. A film három rémtörténetet mesél el, melyet egy negyedik foglal keretbe. Lehetőségeihez képest az adaptáció kész sztárparádéval rendelkezik, sorra tűnnek fel az ismerős arcok benne. Mindjárt a keretsztoriban nem más, mint Debbie Harry, a Blondie énekese bukkan fel hétköznapi háziasszonyként, aki aggódva lát neki az esti partira szánt vacsora előkészítésének. Ezért aztán kinyitja a kamrát, ahol láncra verve tartja azt a kisfiút, akit a főfogásnak szán. A groteszk fordulat remekül megalapozza az egész film hangulatát, melyben a borzalom és a beteg humor kéz a kézben jár.

dark-1.jpg

A foglyul ejtett, élelmes Timmy, hogy időt nyerjen, elkezd történeteket mesélni a háziasszony kedvenc könyvéből, melynek címét azt hiszem nem kell leírnom. Az első a 249-es, melyben egy szegény egyetemista véres bosszút áll gazdag ismerősein, akik összeesküdtek ellene. Ehhez mi mást is választana, mint egy feltámasztott múmiát, amit nemrég vásárolt. A sztori Arthur Conan Doyle egy novelláján alapszik, aki két Sherlock Holmes-történet között úgy látszik szívesen kiélte a természetfölöttihez való vonzódását. Ahogy a sorozat epizódjaiban is gyakran előfordult, a történetben nincsenek igazán pozitív szereplők. Jellemgyenge alakok és pszichopaták különböző árnyalatai népesítik be a cselekményt, akik általában pont azt kapják végül, amit megérdemelnek. A móka része tulajdonképpen, hogy egyáltalán nem kell sajnálnunk egyiküket sem, amikor eléri őket a kreativitás jegyében kiötölt brutális végzetük. A 249-esben ez egy sor a mumifikáláshoz köthető halálnemet takar, melyeket illetően a készítők nem fogták vissza magukat. A résznek külön ízt ad, hogy a főbb szerepeket olyan később befutott színészek alkotják, mint Christian Slater, Steve Buscemi és Julianne Moore. A csattanósnak hitt befejezésen még lehetett volna dolgozni, azonban az már biztos, hogy az Oscar-díjas színésznőt úgy még senki nem látta, mint itt fogja.

dark-3.png

Visszatérve a gyökerekhez Timmy második meséjét maga a horrormágus Stephen King találta ki. A Macska a pokolból már a címével elárulja, hogy miféle élvezetek várnak ránk. Egy milliomos (Wlliam Hickey) felbérel egy bérgyilkost (David Johansen), hogy öljön meg egy közönségesnek látszó cicát, aki állítása szerint már három emberrel végzett a házban. A gyilkos azt hiszi, hogy az öregúrnak elment az esze és könnyelműen veszi a feladatot, de, ahogy hajszolni kezdi a cicust a házban, rá kell jönnie, hogy megbízója nem is mondott hülyeséget. A második rész következetesen eltér stílusban az előzőtől, ám megmarad az a félkomoly megközelítés, melyet néhány szándékosan, és pár akaratlanul is vicces pillanat húz alá. A figyelmesek egy másik King-antológiafilmmel, a Macskaszemmel is megtalálhatják a párhuzamot. Harrison nagyon igyekszik macsekjából félelmetes ragadozót faragni. Még az Alienből is kölcsönöz inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az epizódot a színészek dobják fel - elsősorban William Hickey - valamint a lenyűgözően gusztustalan finálé, melyben megint csak olyasminek lehetünk tanúi, aminek nem túl gyakran. Legalábbis macskával.

dark-4.jpg

Timmy-t már nagyon meg akarja főzni vendéglátója, de egy utolsó történetre még ad neki időt. Ez a Szerelmesek esküje, mely az általános vélekedés szerint a legerősebb epizód a három közül. Ebben egy nincstelen művész, Preston (James Remar) tanúja lesz annak, hogy egy szörnyeteg megöli a barátját, őt viszont életben hagyja azzal a feltétellel, hogy senkinek nem mondhatja el, amit látott. Nem sokkal később Prestonnak szerencsésebbre fordul a sorsa. Megismerkedik egy vonzó lánnyal, Karolával (Rae Dawn Chong - Kommandó), akinek oldalán mind a művészi karrierje, mind a magánélete a helyére kerül. Házasságuk tizedik évfordulóján rátör a lelkiismeretfurdalás, hogy megossza élete párjával szörnyű titkát, aminek meglesz az ára. Michael McDowell forgatókönyvének ugyan pusztán egy japán népmese az alapja, mégis messze ez a történet a legkidolgozottabb a három közül. Még egy viszonylag szimpatikus főhőssel is rendelkezik és nem mellesleg az érzelmi töltetre legalább akkora figyelmet fordít, mint a horrorra, ha nem nagyobbat. Az egyetlen hiba, amit elkövetnek vele, hogy túlságosan is előkészítik azt a csavart, melyre a történet kifut, ezért már az első perctől kitalálhatóvá válik. Az, hogy mégis ütni tud, abban vastagon benne van az effektesek munkája, akik a szörny visszatérését fantasztikus hatásossággal prezentálják. 

A Történetek a sötét oldalról le se próbálja tagadni B-kategóriás mivoltát, sőt kikacsintó jelleggel még rá is kontráz. Timmy, a mesélő is egyenesen hozzánk kiszólva búcsúzik el. Az nem valószínű, hogy erről a filmről valaha is ódákat fognak zengeni, ám az a fajta, mely a műfaj iránt fogékony barátokkal együtt nézve jó muri tud lenni. A rendező John Harrison tehetségének a korlátait kitágítja az a nyilvánvaló szeretet, amit a horror műfaj iránt táplál. A filmben akadnak kimondottan ügyes és találékony képi megoldások. A feszültség nem hág a tetőfokra, azt a laza szórakoztatás jegyében maguk a készítők oldják fel rendszerint. Ha erős idegzet nem is kell hozzá, jó gyomor feltétlenül! A film ritkán úszik a vérben, de mikor igen, akkor lubickol benne. Tudom ajánlani a Mesék a kriptából mellé, vagy akár helyette is.

ÉRTÉKELÉS: 60%  

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3314288231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.