Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Hét thriller a '90-es évekből, amit látnod kell

2018. december 12. - Lazók György

th-title_1.jpg

Azt, hogy milyen filmek uralják el a mozikat annak idején is leginkább az jelölte ki, mi aratott akkora sikert, hogy érdemes legyen meglovagolni. Az 1987-es Végzetes vonzerő, melyben Michael Douglast instabil szeretője kezdi el zaklatni, egyike volt a trendteremtő alkotásoknak. Hatására elszabadultak a pszichopaták a mozikban, akik gyanútlan átlagemberekre, kertvárosi családokra szálltak rá, felforgatva biztonságosnak hitt környezetüket, sőt azt akár ellenük is fordítva! Legyen az egy segítőkésznek tűnő rendőr vagy egy kedves bébiszitter, ezek a filmek látványosan bebizonyították, hogy nem szabad megbízni senkiben se! A '90-es évek elején néhány év leforgása alatt annyi thrillert mutattak be, melyek rendszerint Adrian Lyne alkotásának - valójában jóval korábbra visszanyúló - receptjét követték, hogy azzal már egymás esélyeit rontották a kasszáknál. Hiába készültek divatos sztárgárdával és elismert rendezők irányításával, a közönség egy idő után rájuk unt. Bármilyen gyorsan lecsengett a hullámuk, az ebben az időszakban bemutatott zaklatós thrillerek között számos darab - legalább hét - akad, melyek még mindig ugyanolyan szórakoztatóak, mint egykoron, sőt nem egy a maga jogán kisebb-nagyobb kultfilmmé vagy egyenesen klasszikussá nőtte ki magát!   

 

Halálos barátság (1990)

th-1.jpg

A Hitchcock-rajongó Curtis Hanson egy időben sorozatban szállította a thrillereket. Ekkor jött ki ezzel a filmmel is, melynek forgatókönyvét a nem sokkal később sztáríróvá vált David Koepp vetette papírra. A legtöbbünknek volt olyan barátja, aki belevitt kisebb balhékba, amiket magunktól sose vállaltunk volna be. Alex ennek a típusnak a legveszélyesebb fajtája, aki nem áll le ott, hogy ráveszi a konfliktuskerülő Michaelt, hogy élje merészebben az életét, hanem a feje tetejére állítja a világát. Koepp ugyanezt a történetet pár évvel korábban már filmre írta A nulladik lakosztály címen, ám az akkor elmaradt közönségsiker reményében ezúttal dobta a művészi vonalat és a thrillerek kézikönyvét gondosan követve, a szórakoztatásra fókuszálva dolgozta át sztoriját. A vonzó és vagány Alexről fokozatosan mállik le a máz, akit a tinibálvány imázsától szabadulni kívánó, fiatal Rob Lowe alakít meggyőző gátlástalansággal. A filmre külön ráirányította a figyelmet a színész szexvideós botránya, ami a premier körül robbant ki. Lowe volt, akivel a Halálos barátságot el akarták adni, ám a kiváló James Spader az, aki a jobb alakítást nyújtja. Főképp akkor van elemében, amikor megvillanthatja a kezdetben teszetosza Michaelben meglapuló sötétséget. Lowe és Spader kettőse, amely miatt a biztos kézzel megalkotott, de az évek során elfeledett thrillert érdemes újra elővenni.      

 

Tortúra (1990)

th-2.jpg

Rob Reiner alkotását a legjobb Stephen King-adaptációk között tartják számon. Az író történetét, akit foglyul ejt egy őrült rajongója, ízléses visszafogottsággal vitték filmre a készítők. A horrorisztikus könyv így thrillerré "szelídült", de a hatásosságát nem veszítette el. A főszereplő ugyan Paul Sheldon, ám sztárja minden kétséget kizáróan a Kathy Bates Oscart érdemlő alakításában megjelenő Annie Wilkes. Érezték ezt azok a férfiszínészek is, akiknek felajánlották Sheldon szerepét. Nem meglepő hát, hogy fél Hollywood visszautasította az eljátszását Michael Douglastől kezdve egészen a rendező jóbarátjáig, Richard Dreyfussig. A megkopott filmlegenda, James Caan elég nehéz időket élt ahhoz, hogy ne zavartassa magát amiatt, hogy a cselekmény nagyrészében egy nőnek legyen alárendelve, sőt az adaptálást végző William Goldman szerint szabályosan könyörgött azért, hogy eljátszhassa Sheldont. A film tanítani való alapossággal van felépítve. A főszereplővel együtt lélegezve jövünk rá, hogy mekkora bajban van. Bár jószerivel egyetlen szobára szűkül a cselekmény, de a készítők megtalálják a módját, hogy a Tortúra vizuálisan is érdekes maradjon. Goldman, hozzáértésével a párbeszédekhez és a karakterábrázoláshoz, gondoskodik arról, hogy a film akkor is lekösse a figyelmünket, amikor épp semmi rémisztő nem történik benne. Az i-re a pontot így is Kathy Bates teszi fel, aki olyan érzékenységgel és átéléssel formálja meg Annie Wilkest, hogy ne csak a veszedelmes őrültet, hanem a sérült embert is meglássuk benne. 

 

Csendes terror (1990)

th-4.jpg

Az otthonába az ember nem enged be akárkit, ám vannak helyzetek, amikor kénytelen megosztani azt idegenekkel. Ilyenbe kerül a filmbéli párocska (Melanie Griffith és Matthew Modine) is mikor a kölcsönből vett házuk két lakását kiadják albérletbe. Pechjükre az egyik beköltöző egy svindler, aki módszeres aknamunkába kezd, hogy megszerezze magának az értékes ingatlant. Az már kiderült, hogy egy jó thriller kulcsa nem kis részt a szereposztásban rejlik, főképp azt illetően, hogy ki játssza a főszereplőket fenyegető pszichopatát. Az alkotók választása már szinte perverz módon arra a Michael Keatonra esett, aki előző filmjében a világ talán legismertebb szuperhősét alakította. A Batman jelenséggé duzzadt sikere valamelyest ártott is a Csendes terrornak, a nagyközönség közvetlenül utána nem szívesen látta Keatont elvetemült gazemberként, bármennyire jól is adja. A filmnek pedig nem Keaton volt az egyedüli ütőkártyája. A kellő feszültség megteremtéséből oroszlánrészt vállal az ekkor még feltörekvőben lévő zeneszerző, Hans Zimmer is. Az Oscar-díjas John Schlesingernek nem ez volt az első kirándulása a thriller műfajban, mégis elismerésre méltó az a rátermettség és frissesség, amivel levezényelte a filmet. A Csendes terrorban Keaton akaratlan szövetségesévé válik a jogrendszer, aminek elvileg meg kellene a főszereplőket védenie. Az egy idő után kiszámíthatóvá váló szívássorozatot az utolsó felvonás frissíti fel, melyben a macska-egér játék megfordul. Ehhez nem mellesleg az kell, hogy az agresszív megoldásaival csődöt mondó férfi helyett egy okos nő vegye a kezébe az irányítást.       

 

A rettegés foka (1991)

th-3c.jpg

J. Lee Thompson '60-as évekbeli, klasszikusnak számító thrilleréből Steven Spielberg szeretett volna új verziót készíteni, ám végül csak producere lett és ösztönzésére Martin Scorsese vette át a projektet. Habár Scorsese minden, csak nem zsánerfilmes, bérmunka helyett úgy tekintett A rettegés foka újrafeldolgozására, mint kihívásra. Az eredeti verzióban az ideális amerikai család válik egy erőszaktevő célpontjává, Scorsese viszont úgy tette a családtagokat gyarlóvá, ugyanakkor valóssá, hogy közben a börtönből szabadult Max Cady alakjában maga az abszolút gonosz megalkotására törekedett. A színészkaméleon hírnevét ekkor még nem aprópénzre váltó Robert De Niro a szerep kedvéért újfent lenyűgöző átalakuláson esett át, kőkemény sittessé gyúrta ki magát. Cady sokféle gonosztevőt egyesít magában. Egy kiművelt vadállat, aki mind fizikálisan, mind intellektuálisan veszedelmet jelent. A forgatókönyvet író Wesley Stricknek ki kellett tennie magáért, hogy munkája a rendező többrétegűséget célzó igényeinek megfeleljen. Scorsese kétségtelenül túlrendezte a filmet, ám, ha ezt egy ilyen kaliberű alkotó teszi a tehetsége csúcsán, ennyi szenvedéllyel és képi bravúrral, akkor a hibákkal együtt is felejthetetlen mű születik. De Niro nagy árnyékot vet, ám Nick Nolte, Jessica Lange és Juliette Lewis a fenyegetett család tagjaiként szintén annyira jók, hogy ki tudnak tűnni mellőle. A rendező igaz a maga képére formálta az alapfilmet, Bernard Herrmann végítéletszerű főtémáját belőle egy az egyben megtartotta, sőt az eredeti színészgárdát is - kiforgatva őket korábbi szerepükből - a filmbe csempészte. A rettegés foka újrafeldolgozása a '90-es évek egyik legjobb, ha nem a legjobb pszicho-thrillere. Scorsese csúcsra járatta a műfajt nem megfeledkezve arról, amiről sok hasonló film hajlamos: ha tényleg betör valaki életébe egy olyan pszichopata, mint Cady, az többé sose lesz a régi.

 

Visszakézből (1991)

th-5.jpg

A thrillerek egyre nagyobbra csapó hullámából Denzel Washington se maradhatott ki. A színésznek ugyan a kezébe nyomtak egy Oscar-szobrot Az 54. hadtest mellékszerepéért, de azt a filmvilág (és az ügynöke) még nem döntötte el, hogy mit is kezd vele. Változatos, vagy inkább csapongó szerepvállalásainak egyike volt a Visszakézből, mellyel a sztárság felé kacsingatott. A történet szerint megszökik a börtönből az a közveszélyes bűnöző, akit a filmbéli ügyész még rendőrként lecsukatott és mindent elkövet azért, hogy tönkretegye őt. Mivel a producer a Halálos fegyver-sorozat felett bábáskodott Joel Silver volt, a mű izomból ledobja magáról a kifinomultságnak a látszatát is és amennyire csak teheti, akciófilmbe hajlik. Silver szellemiségét magán viselve a Visszakézből lubickol a harsány túlzásokban és a brutális erőszakban, amit akár negatívumként is fel lehetne fogni, ha nem éppen ettől lenne annyira szórakoztató. A forgatókönyvet író Steven E. de Souza, aki olyan filmeken dolgozott Silverrel, mint a 48 óra és a Kommandó, a számára új műfajban se mondott le arról, ami korábban bevált, így a változatos káromkodásokkal előadott beszólásokról. Ez a jó szokása az eredeti magyar szinkronban külön meghálálja magát! Denzel Washington ugyan igazolja karizmatikusságát és sokoldalú színészi tehetségét, ám ezt a filmet is a pszichopatája emeli csúcsra köszönhetően John Lithgow féktelen előadásának. A színész olyan fejeket tud vágni, hogy azok külön esszét érdemelnének. A rendező Russell Mulchay se fogta vissza magát, eképp az egyik jelenetben megidézi egy korábbi filmjét, a Hegylakót egy kardpárbajra. A Visszakézből alkotóinak tutira elgurult a gyógyszerük, amit aztán egy marék szteroiddal pótoltak. A végeredmény távolról se klasszikus, mégis a maga nemében kihagyhatatlan!

 

Őrjítő vágy (1992)

th-6.jpg

Johathan Kaplan filmjében is két férfi mérkőzik meg egymással, ám ő a Visszakézből alkotóival ellentétben igyekszik megmaradni a realitás talaján. Jómódú házaspárjához egy betörő hatol be egy éjjel. A segítségükre kiérkező rendőrök egyikével összebarátkoznak, azonban mikor a férj rájön, hogy a fickó kinézte magának a feleségét, megkezdődik a játszma köztük. Az Őrjítő vágy is nagyszerű színészeket sorakoztat fel. Madeleine Stowe olyan elragadóan gyönyörű a filmben, hogy az lenne a csoda, ha a férfiak nem mennének ölre érte. A szemben álló felek közül Kurt Russell kapta a kevésbé hálás feladatot: a megnyerő, de végső soron hétköznapi férj megformálását. A szorító másik sarkában az idegileg túlfűtött figurák terén otthonosan mozgó Ray Liotta foglal helyet, akinek az összetettebb szerep jutott. A rendőr, akit játszik nem feltétlenül rossz ember, csak egy olyan mocskos világból jön, ami őt is durvává és erőszakossá tette. Teljesen természetesen dobja hát oda a férjnek, hogy verje szarrá az elfogott betörőt, mint egy ajándékot. Már szinte vele vagyunk, amikor a férj kidobja őt a buliból, ahová betolakszik, de, ahogy az egy thrillerben törvényszerű, emberünk idővel átlép egy határt, ahol már nem lehet szimpatizálni vele. A filmet író Lewis Colick és a becsületes bérmunkásként dolgozó rendező, Jonathan Kaplan kitaposott ösvényen járnak, ezért nagy csavarokra nem számíthatunk tőlük, ugyanakkor jól megírt, árnyalt figuráival az Őrjítő vágy az igényesen kidolgozott thrillerek táborához gond nélkül csatlakozik.  

 

A kéz, amely a bölcsőt ringatja (1992)

th-7.jpg

Ha a Végzetes vonzerő volt az a film, amitől minden férfi majd összeszarta magát félelmében, akkor ugyanez volt a nőknek a Halálos barátság okán egyszer már említett Curtis Hanson rendezése. Sokféle gyilkos és elmeroggyant került előtérbe ebben az összeállításban, de bizonyos tekintetben egyikük se olyan gonosz, mint A kéz, amely a bölcsőt ringatja jéghideg, bosszúálló bébiszitterre. Félelmetes belegondolni, hogy a nők mennyivel kreatívabbak tudnak lenni a férfiaknál, ha manipulációról van szó. Az anyaságtól megfosztott Peyton is különleges érzéket tanúsít, hová kell szúrni, hogy a legjobban fájjon. Eszébe sem jut véres ámokfutást rendezni, lelkileg akarja összetiporni Claire-t, aki feljelentette a férjét szexuális zaklatásért. Ha ehhez az kell, hogy az anyja ellen fordítsa a saját kislányát vagy pedofilnak állítson be egy szellemileg sérültet, hát annyi baj legyen! Az a kétszínűség és aljasság, amivel apránként végrehajtja tervét és az első sorból, ártatlan arccal nézi végig a nő lassú összeomlását, teszi őt a filmtörténet egyik legnagyobb szemétládájává. Hanson rutinosan játszik az idegeinkkel, de a legfőbb dicséret a forgatókönyvet író Amanda Silvert illeti, aki bármely feleség és anya tökéletes rémálmát alkotta meg Peyton személyében. Rebecca De Mornayre mintha csak ráöntötték volna ezt a szerepet, olyan zsigerien hozza, hogy a levegő is megfagy körülötte. Amikor a feleség (a kissé halovány Annabella Sciorra) a film végén bemos neki egyet, lefogadható, hogy a mozikban egy emberként tapsolta meg a teljes közönség!           

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6814469296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2018.12.12. 19:11:56

Legbelső Félelem? Szerintem az a csavar a mai napig odaver. Bár te csak a 90-es évek legelejéről válogattál.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.12.12. 19:59:50

@joeperry: Az a film inkább krimi szerintem. Amúgy pont a hetekben néztem újra. Ha nem is vert oda, de még mindig élveztem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.12.13. 07:57:19

És A bárányok hallgatnak? (1991)

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.12.13. 08:09:49

@Csokis: Ahogy a bevezetőben is írtam, az összeállítás adott típusú thrillereket céloz meg. Ezek a mondjuk úgy "zaklatós thrillerek" avagy pszicho-thrillerek.

David Sumner 2018.12.15. 09:09:18

Kár, hogy az ilyen jellegű home invasion thrillerek mára szinte teljesen kivesztek a mozikból, és olyan független midcultokként tűnnek fel nagyon ritkán, mint pl. Az ajándék, egyébként vagy fantasztikummal karöltve készülnek (Cloverfield Lane 10, Hang nélkül), esetleg európai művészfilmekként (Rejtély, Elle).

Csaba Turbucz 2018.12.31. 13:18:00

Nem rossz lista de hol az Elemi ösztön??.a Rettegés foka nálam is all time ketegória.én a Dermesztő szenvedélyekkel is elvoltam.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.12.31. 16:51:07

@Csaba Turbucz: Az Elemi ösztönről korábban volt kritika, de egyébként se illett volna bele ebbe a válogatásba.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2018.12.31. 19:08:33

@Csaba Turbucz: Mert mint azt egy másik hozzászólásban és a bevezetőben is írtam, egy adott típusú thrillerekből válogattam.

Csaba Turbucz 2019.01.01. 11:02:05

@Lazók György: oksi.neharagudj.

Dermesztő szenvedélyeket hova sorolnád be?

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.01.01. 11:09:50

@Csaba Turbucz: Rég láttam és őszintén szólva nem sok maradt meg belőle. Amennyire emlékszem leginkább modern film noir próbált lenni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
süti beállítások módosítása