Mark L. Lester alkotása nem vádolható azzal, hogy világmegváltó volna, ám egyesíti magában mindazokat az erényeket, melyekért a videós korszak akciófilmjeit szeretni lehetett. A Leszámolás Kis-Tokióban meglepően nehéz sorsú produkció volt. Az alapötlet a történethez Lester fejéből pattant ki, aki két régi barátját bízta meg, hogy dolgozzák ki azt forgatókönyvé. Bár Stephen Glantz és az érdekes nevű Caliope Brattlestreet csupán az első vázlatot írták meg, mégis kizárólag őket tüntették fel a stáblistán. Igazság szerint a forgatókönyvön még jópár egyéb író dolgozott. Volt köztük, akik komolyabb hangvételt célzott meg, ám a készítők inkább Lester korábbi sikerfilmjének, a Kommandónak a lezser varázsát szerették volna megidézni. A végső változatot névtelenül Jonathan Lemkin jegyezte, aki akkoriban csak tévésorozatok epizódjain dolgozott, ám későbbről olyan jobb-rosszabb alkotások köthetőek a nevéhez, mint Az ördög ügyvédje vagy az Orvlövész. A főszerepet néhány évvel korábban még biztosan Schwarzenegger kapta volna, ám neki annyira felvitte az Isten a dolgát, hogy be kellett érniük a diszkont változatával, Dolph Lundgrennel. Partneréül nem mást, mint a legendás Bruce Lee fiát választották. A nem sokkal később egy forgatási balesetben elhunyt Brandon Lee tragikusan rövid pályájának egyik gyöngyszeme lett a Leszámolás Kis-Tokióban. A filmben Lundgren játssza a Japánban felnőtt kőkemény zsarut, aki munkaköri kötelességből is szívesen halomra lő minden Amerikában terjeszkedni próbáló jakuzát. Mikor azonban vezérükben felfedezi a szülei gyilkosát még jobban bedurran az agya.
Brandon Leenek az a kissé hálátlan szerep jutott, hogy Lundgren segédje legyen, ám megtesz mindent, hogy rá jobban emlékezzünk a filmből. Apjától örökölt lenyűgöző mozgáskultúrájával és karizmájával nem is kell ehhez erőlködnie. Színészileg ugyan még bőven volt hová fejlődnie, ugyanakkor világosan látni, hogy, ha megéri, hatalmas akciósztár lehetett volna belőle! A két főszereplő, ahogy lenni szokott, kezdetben egymás idegeire megy, hogy aztán akkora bromance alakuljon ki köztük, amitől Tango és Cash is elmorzsolnának egy-egy könnycseppet. Lee a film egyik hírhedt pillanatában még Lundgren méretes himbilimbijét is megdicséri, de mielőtt bárki félreértené, a svéd óriásnak ott van Tia Carrere, aki sajnos egyértelműen testdublőrt használt a meztelen jelenetekben. A filmből valósággal dől a bájosan bumfordi ultramacsóság, mely néha gellert kap és akaratlanul is megmosolyogtat. Irónia nélkül dicsérhető, hogy az alkotók bevezető szinten megismertetnek a jakuza-kultúrával, ami már önmagában is a tucatfilmek fölé helyezi művüket. Egy jó akciófilmhez elengedhetetlen egy klasszis főgonosz, akinek legalább olyan csúnyán kell meghalnia, mint amilyen ocsmányságokat művel. A Mortal Kombatból ismerős, ritka elvetemült fejeket vágni tudó Cary-Hiroyuki Tagawa személyében ezt is kipipálhatjuk. A film értékeit gyalázatos módon nem ismerte fel a gyártó stúdió és egy rosszul sikerült tesztvetítés után az eleve csak másfél órás alkotást 79 percesre karcsúsította. Csalódott rendezője ott is hagyta a stúdiórendszert, pedig a film ebben a formájában letisztultabb nem is lehetne. A Leszámolás Kis-Tokióban a legtöbb országban videóra lett száműzve, nálunk viszont nem csak mozikba került, de remek szinkront is kapott! Lehet, hogy csak egy agyatlan akciófilm, viszont annak pokolian szórakoztató. Seagal és Van Damme jobb filmjei mellett nálam ott van az örökös kedvencek listáján.
ÉRTÉKELÉS: 80%
