Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

2018 legemlékezetesebb filmjei

2019. január 04. - Lazók György

2018-title1b.jpg

Egyre nehezebb leküzdenem azt a bizalmatlanságot, amit az évről-évre pocsékabb filmtermés táplál bennem. Épp ezért csak remélni tudom, kizárólag az gátolja meg, hogy idén se volt miből összeválogatnom egy a legjobbakból álló listát, hogy kihagytam 2018 legjavát. Szemétből legalább nincs hiány, de mivel az új évet kár lenne csak a rosszra emlékezve elkezdeni, ezért akárcsak tavaly, úgy döntöttem, hogy vegyes évösszesítővel jelentkezem. Óvatos duhaj voltam, így nem reszkíroztam egy filmmel sem, amivel nem volt muszáj, azonban pechemre megint újabb alkotókkal bővült azok sora, akikben már nem lehet megbízni. A megkopott varázspálcájú mozimágus, Steven Spielberg gyors egymásutánban forgatott filmjeivel duplán megszívatott. Az igényesnek megismert Denzel Washington aktuális produkcióival is nem egyszer, hanem mindjárt kétszer befürödtem. Kellemes meglepetések is előfordultak azért az évben. A hosszú ideje főképp csak mémként magáról hírt adó Nicolas Cage például újra értékelhető alkotásban vállalt szerepet. Felvállaltan szubjektív, harminc tételből álló válogatás következik rangsorolás nélkül azokból a filmalkotásokból, melyek akár pozitív, akár negatív előjellel, de emlékezetesek maradtak számomra 2018-ból.

2018-1.jpg

Apostle - Régen vártam utoljára úgy horrort, mint Gareth Edwards filmjét, ám kiderült, hogy ebben a műfajban közel se mozog oly effektíven, mint az akció területén. A Dan Stevens és Michael Sheen kiemelkedő alakítását is elpocsékoló lagymatag megváltástörténetnek nincs bátorsága ahhoz, hogy az ember teremtette pokolban a feje búbjáig elmerüljön. A zagyva miszticizmusért, amire kifut, külön járna egy kiadós kerékbetörés Edwardsnak.

A jogdoktor - Az Éjjeli féreg után azt hittem, hogy Dan Gilroyra érdemes lesz odafigyelni, de úgy látszik mégse. Hiába nyerte meg második rendezéséhez Denzel Washingtont főszereplőnek és vágták újra a nem túl lelkes első visszajelzések után, filmje valami hihetetlenül fárasztó és unalmas lett. Nagyjából fél órát szenvedtem vele, aztán a végére tekertem, és milyen jól tettem. Ezért a befejezésért kár lett volna tovább kínlódni.

A katasztrófaművész - James Franco ott folytatta, ahol Tim Burton az Ed Woddal abbahagyta, ám az ő filmjéből hiányoltam azt a pluszt, ami Burton rendezésében még megvolt. Az antitalentum Tommy Wiseau elképesztő karakterének visszaadása hálás színészi feladat volt Franconak. Kár, hogy a filmje messze nem olyan színes és eredeti, mint Wiseau.

2018-2.jpg

A Meztelen Juliet - Nick Hornby egyik erénye a sok közül, hogy milyen lazán, természetesen tud egyszerre beszélni a popkultúráról és az életről. Ez a filmadaptáció nem oly örökbecsű, mint a Pop, csajok, satöbbi, mégis legalább olyan könnyen bele lehet szeretni. Vicces, őszinte és kedves film, ami sokkal több elismerést érdemel annál, amit kapott.

A Pentagon titkai - Spielberg, Hanks, Streep. Egy ilyen triótól azt hiszem, joggal várható, hogy az év egyik legjobb filmjét szállítsa lett. Ehhez képest a szebb napokat látott Spielbergtől csak egy izzadságszagúan fontoskodó alkotásra tellett, mely vesztegeti a többre érdemes színészek idejét, sőt rosszabb pillanataiban már-már kellemetlen helyzetbe hozza őket.

A védelmező 2 - Az ugyan előfordult az utóbbi időben, hogy Denzel Washington olyan filmmel jött elő, ami nemes egyszerűséggel nem érdekelt, de arra régen nem volt példa, hogy ennyire gyengével. A széteső, túlkomplikált és a végére szánalmasan nevetségessé váló folytatás következetesen mindent rosszul csinál, amit az első rész jól.

2018-3.jpg

A világ összes pénze - Ridley Scott továbbra is mutatós filmeket készít, ám, hogy közben egy történetet is elmondjon, az kezdi meghaladni a képességeit. Lehetőség pedig volt dögivel ebben az élet írta emberrablási sztoriban, azonban Scott filmje csak a Kevin Spacey-botrány, illetve a színész helyére kerülő Christopher Plummer pazar játéka miatt emlékezetes.

A víz érintése - Lehet, hogy bennem van a hiba, de sehol se látom azt a zsenialitást a filmben, amit a Filmakadémia négy Oscar-díjjal tüntetett ki. Külsőségeiben még csak-csak, amúgy a szerintem túlértékelt Guillermo Del Toro egy elkoptatott mesét böfögött fel, aminek üzenete épp olyan átlátszó, mint amilyen hamisan cseng az ő hatásvadász tálalásában.

Barátom, Róbert Gida - Nincs új a nap alatt. Azt az ötletet, hogy mi lesz egy gyerekmese hőséből, ha felnő, már évtizedekkel ezelőtt filmre vitte Spielberg. A Hook ugyan közel se lett tökéletes, mégis bármely perce többet ér annál, amit ez a jellegtelenül, unottan és sablonosan elkészített történetecske fel tud mutatni. 

2018-4.jpg

Bosszúállók: Végtelen háború - A mozikat leteríthetetlenül uraló Marvel szuperhőseinek előző nagy találkozója óriási csalódást okozott nekem. A gyeplőt átvevő Russo-testvérek az egekbe emelték a tétet, ám csodák csodájára többre mentek a kockaisten Joss Whedonnál. A film tucatnyi fontos szereplőt ráncigálva is áttekinthető és szórakoztató tud maradni az elejétől a végéig. Ennyi, amit tud. Nem több, nem kevesebb.

Büntető ököl - Bárcsak jobban tudnám respektálni ezt a filmet! Vince Vaughn kőkemény, az erőszaknak súlya van, S. Craig Zahler szikár rendezése pedig a mozi legtökösebb időszakát idézi, mégse valószínű, hogy valaha újranézem. Mintha egy Tarantino-filmből kivonnák a humor és a stílus javát. Ami marad, az túl nyers ahhoz, hogy az ember szívesen ráharapjon. 

Deadpool 2 - Ha egy vígjáték vicces, azzal el is végezte a munka dandárját, azonban, ha a poénokon kívül minden egyéb csak alibiből van benne, ott bajok lesznek. A Deadpool folytatását ugyanúgy végig lehet röhögni, ahogy az eredetit is. Kár, hogy a poénfüzér egy érdektelen és még el is nyújtott sztorira lett felfűzve, amiben a többiek - a feleslegesen iderángatott Josh Brolin is - lényegében csak asszisztálhatnak a címszereplőnek.

2018-5.jpg

Expedíció - Azon kevesekhez tartozom, akiket nem győzött meg az Ex Machina arról, hogy Alex Garland jó rendező volna, ezért új sci-fijét izgalmas témája ellenére se vártam. Az első találkozást egy idegen életformával Garland hasonló ridegséggel járja körbe, mint, amivel a mesterséges intelligenciával foglalkozott előzőleg. Felmerül ugyan egy sor többféleképp is értelmezhető gondolat, ám végtelen sterilségével a film meggátolja azt, hogy érdekeltek legyünk a megfejtésükben. Ezzel együtt tisztelendő Garland szándéka, hogy sci-fijével a szemünket és az agyunkat kölcsönösen megdolgoztassa.   

Éjszakai játék - Aggasztó, hogy milyen kevés a jó vígjáték! Ez a műfaj is annyi siralmas próbálkozást termelt ki tavaly, hogy egy a közepesnél kicsivel jobb film, mint amilyen ez is, már kiemelkedőnek számított. Az ember, aki túl keveset tudottból ismerős, de jól használható alapötletén és kedvelhető szereplőgárdáján kívül sokat nem tud a film felmutatni, ugyanakkor nincs is miért haragudni rá. Pár kisebb ballépést elkövet, ez igaz, de még ezek közben is jól el lehet lenni vele. Erre mondják, hogy soha rosszabbat!     

Én, Tonya - Craig Gillespie-től vártam a legkevésbé, hogy Martin Scorsese nyomába ered, pláne nem egy jégkorcsolyás filmmel. Szép próbálkozás volt, ám a két rendező tehetsége közti szakadék miatt eleve kudarcra volt ítéltetett. Stílusosan használt zenék, a humornak is adó játékok a több szemszögű elbeszéléssel, és nem utolsó sorban pompás alakítások jellemzik a filmet, de valahogy mégse áll össze ezekből a nagy egész.

2018-6.jpg

Felhőkarcoló - A matek nem Hollywood erőssége. Még mindig azt hiszik ott, hogy, ha összeadnak két sikerfilmet, abból egy még nagyobb sikerfilm lesz. A Felhőrkarcoló ennek a tételnek egy újabb cáfolata, amiből mindaz hiányzik, ami a mintául szolgáló Pokoli tornyot és a Die Hardot klasszikussá avatta. Ha már a többre hivatott Dwayne Johnson ennyire elkötelezte magát a biztos középszer mellett, legalább máskor ne vegye véresen komolyan magát!

Hang nélkül - A komikus szerepeiről ismert John Krasinski meglepetésszerű sikert aratott horrorjának sajnos jóval nagyobb a füstje, mint a lángja. A hatásosságát tagadni kár lenne, de azon kívül, hogy a szokottnál kevesebbet pofáznak benne, nehezen tudnék bármi különlegességet megnevezni. Néhol izgalmas, máskor a halmozottan előforduló logikátlanságok miatt kifejezetten idegesítő a film, azonban a leginkább átlagos.    

Három óriásplakát Ebbing határában - Nem vitatom egy percig se a film érdemeit, de én elsőre nem tudtam megszeretni. Talán az tett be, hogy amilyen vicces, épp annyira lehangoló is tud lenni. Ebben a furcsa vetélkedésben egy ponton túl az utóbbi oldal áll nyerésre, ám az író-rendező Martin McDonagh még a legmélyebb pontról is képes visszarántani olykor rémes dolgokat művelő szereplőit. Frances McDormand a Fargo óta nem volt ennyire jó, a filmben pedig van pár akkora szöveg, amiket szívem szerint kinyomtatva a falra akasztanék, mégis leginkább az ambivalens érzések maradtak meg belőle, melyeket maga után hagyott.  

2018-7.jpg

Húzós éjszaka az El Royale-ban - Felértékelődik az, amiből hiány van. Ugyan Drew Goddard misztikus filmjének vannak hibái, de pont abban a legjobb, amiben újabban mindenki más hajlamos elvérezni. Az erős atmoszférájú film ereje nem a rejtélyében van, hanem, hogy az embert tényleg érdekli, mi lesz a kérdőjeles hátterű szereplők sorsa az egyre húzósabbá váló éjszakában. A néhol a Lostot idéző alkotás jutalomjáték a színészeknek, köztük a pszichopataként tündöklő Chris Hemsworthnek.

Mandy - A bosszú kultusza - Erre a filmre nehéz szavakat találni. Már akkor se egészen normális, amikor még semmi nem történik benne. A rendező Panos Cosmatos félúton búcsút int a szelídségében is nyugtalanító, bíborszínű tripnek, hogy acidba mártott rémálomba váltson. Ehhez megtalálta a tökéletes főszereplőt Nicolas Cage személyében, aki a filmmel szinkronban tolja 120 százalékra az elmebajt. Démonmotorosok a pokolból, láncfűrészes párbaj. A Mandyt képtelenség komolyan venni, ugyanakkor a hatása alól is nehéz szabadulni.

Meg - Az őscápa - Mégis, hogy a fenébe lehet elszúrni egy filmet, amiben Jason Statham egy óriáscápával harcol? Kezdetnek megteszi, hogy alacsony korhatárra kell szabni. Legyen tele unalmas szereplőkkel. Az akció lendületét szakítsák meg szörnyen megírt, érzelgős jelenetek. A hangvétel össze-vissza változzon, mintha a készítők azt se tudnák, hogy mit akarnak, de a film közben az összes létező műfaji klisét lője el. Ennyi elég, hogy a Meg a bájosan együgyű Háborgó mélység által felállított lécet se legyen képes elérni. 

2018-8.jpg

Mission: Impossible - Utóhatás - A sorozat újabb darabjai már nem szimplán költséges akciófilmek, hanem események, amik olyan kaszkadőrmutatványokat kínálnak, melyeket sehol máshol nem láthatunk. Főleg nem a film sztárjának előadásában. Tom Cruise elhivatottsága nem ismer határokat, ám nem sokra menne az író-rendező Christopher McQuarrie nélkül, aki a külsőségek mellett a belső értékekre is igyekszik odafigyelni. Már csak egy méltó ellenfélre volna szüksége Ethan Huntnak és a filmsorozat mérföldekre elhúzhatna a Bond-szériától. 

Predator - A ragadozó - Kevés franchise küszködik annyira, mint a Predator a második része óta. Hiába rendelkezik a filmtörténet egyik leghíresebb moziszörnyével, sose heverte ki Schwarzenegger távozását és találta meg a maga útját. Shane Black radikális újragondolása annyira mellé ment, amennyire reboot csak mehet. Nagyjából semmi nem működik az ötletei közül. A vicceskedő, ám az erőlködés ellenére cseppet se humoros hangvétel lepattan a filmről, ami úgy esik szét, mint egy rosszul összetákolt ladik a viharos tengeren.

Ready Player One - Erre a megsavanyodott memóbogyóra nem álltam készen. A gyermeki énjét elveszíteni látszó Spielberg postafordultával küldi vissza Ernest Cline részben neki szóló szerelmeslevelét. Egy lélektelen és buta stúdiótermék lett a '80-s évek filmjeit és játékait éltető regényből, mely hamis nosztalgiával gyűjti egybe a korszak ikonikus figuráit anélkül, hogy akár halvány fogalma is lenne arról, hogy mitől váltak kedvencekké.

2018-9.jpg

Sicario 2 - Ritka az a folytatás, mely kijavítja az előző rész hibáit és ez a film se tartozik közéjük. Bár végre azokra a szereplőkre összpontosít, akikre érdemes, ám nagy ígéreteit eszében sincs végigvinni, mert akkor mi maradna a soha meg nem valósuló trilógiazáróra?

Sóhajok - Az újrafeldolgozások szeretik a legkönnyebb utat választani, ám ezzel nem vádolható Dario Argento kultikus horrorjának a friss verziója. Luca Guadagnino egyedi megközelítéssel értelmezi újra Argento síkegyszerű sztoriját. A hozzá adott pluszrétegek nem fogják mindenki tetszését elnyerni, sőt a borzasztó lassú és zavaros mederben csordogáló történet sokakat ki fog vetni. Inkább érdekes, mint jó remake ez, amivel csak egy szűk, ínyencebb réteg találhatja meg a számítását. Mindenki másnak ott az eredeti.

Solo: Egy Star Wars-történet - Kellett ez nekünk? A Disney mióta futószalagon gyártja a Star Wars-filmeket, a kérdés újra és újra felmerül. Elégedettségre okot adó válasszal nem szolgál a franchise vitán felül legnépszerűbb karakterét a középpontba állító film sem. A Solo készülésének a históriája a tetemes menniységű újraforgatással emlékezetesebb, mint a kész mű. Alden Ehrenreich nem egy Harrison Ford, de elfogadható ifjú Solo. A Lord-Miller párost váltó Ron Howard végülis élvezhető eredettörténetté csiszolta a problémás produkciót, mely fényt derít mindazokra a talányokra az űrcowboy múltjában, amikre nem voltunk kíváncsiak. 

2018-10.jpg

Szörnyszülők - Egy újabb film, ami Nicolas Cage zakkantságára épül, de közel se olyan ragyogóan, mint a Mandy. Az alapötlet pedig a saját gyerekeikre vadászó szülőkről szellemes, ám a filmet író és rendező Brian Taylornak nincs elég mersze és agya, hogy kibontsa. 

Sztálin halála - Vaskos iróniával feleleveníteni a történelem egy elborzasztó szeletét kockázatos vállalkozás, de, ha valakinek, akkor nekünk magyaroknak tudnunk kell értékelni. Alaposan hozzászoktunk már ahhoz, hogy nevessünk a bajunkon. Azon, hogy egy ország sorsát olyan a hatalomért marakodó, gátlástalan szaremberek határozzák meg, akikre egy üveg tejet se szabadna bízni, már csak az ép ész megőrzése érdekében is tanácsosabb röhögni, mint dühöngeni. Armando Iannucci célzott, lőtt és úgy telibe találta a sztálini diktatúra egyszerre szánalmas és rémisztő figuráit, hogy arra Bacsó Péter is büszke lenne.

The Commuter - Nincs kiszállás - Liam Neeson bárhol-bárkinek elkapja a grabancát, ezt tételesen bebizonyította, de mintha már kezdene belefáradni a mókába. Repülős kalandja, a Non-Stop sikerét próbálta a film rendezőjével megismételni, hogy aztán leginkább annak hibáit maxolja ki. Egy száguldó vonat bármily ideális helyszín, hogy kamatoztassa a képességeit, a gyatra forgatókönyv és a kellő feszültségről ezúttal gondoskodni képtelen rendezés gúzsba köti Neesont. Sebaj, maradt elég jármű a világon, melyen még bizonyíthat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2514527944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LúzerMan 2019.01.05. 07:43:30

Bár általam jónak tartott filmeket is lehúz a bejegyzés, mégis tetszik. Jó a stílusa és végre nem eladni akarj a filmeket, hanem kicsit szubjektíven, kicsit objektíven a gyengéiket teszi előtérbe, de mégsem közönségesen pocskondiáz.
Köszi, nekem tetszett!

Tralfamador75 2019.01.05. 09:25:24

Azért áll ez a lista túlnyomórészt vacak filmekből, mert a jókra már nem is emlékszel? o(0o)o

midnightcoder2 2019.01.05. 09:50:11

A Ready Player One szerintem kurva jó volt. A Solo felejthető, mint kb. minden Star Wars film a klasszikus IV-V-VI óta. A Predator szintén a még nézhető de felejtős kategória. Mondjuk ezek közül viszont talán a második legkevésbé rossz. Expedíció: én határozottan szurkoltam a szörnyeknek hogy egyék már meg a csipet csapatot mielőbb. A többit nem láttam, de a Mission Impossble-t, a Húzós éjszaka El Royale-ban-t és a Felhőkarcolót lehet hogy egyszer megnézem.

midnightcoder2 2019.01.05. 09:51:04

Szerk. A Mondjuk ezek közül viszont talán a második legkevésbé rossz a Solo-ra vonatkozik.

Gukker 2019.01.05. 10:41:43

Rég volt velem ilyen, de ahogy olvastam ezt a bejegyzést, gyakorlatilag végigbólogattam az egészet.
Szép volt, csak a központozásra figyelj oda jobban egy kicsit, nem kell túltolni a vesszőket. :)

bakni 2019.01.05. 11:57:34

Hát, kedves cikkíró, te sem vagy a filmkészítők gyöngye :))
Sajnálom, hogy ennyire rossz az ízlésed. Na jó, akadt azért, amivel egyetértettem, ha ez vigasztal :)
Egyébként a Három óriásplakát.... meg a Büntető Ököl, ezek 2017-es filmek, de ez már csak kötözködés... :)

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.01.05. 12:19:55

@bakni: A pozitív megerősítés mindig jól esik. A Büntető ökölnek és a Három óriásplakátnak 2018-ban volt a magyar premiere, hát így kerülhettek a listára, mint a többi film nagyrésze.

bakni 2019.01.05. 12:32:40

@Lazók György: Igen, gondoltam, hogy erre hivatkozol, de a cikk címe alapján nincs helyük a listán :P

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.01.05. 12:44:58

@bakni: Mivel a cím... jah, hogy kötözködsz! Akkor mindegy.

exterminador 2019.01.05. 14:44:54

@Lazók György: A katasztrófaművésznek nem 2017-ben volt még a bemutatója? Én határozottan arra emlékszem, de már egy másik listán is 2018-asként szerepelt. Most elbizonytalanodtam.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.01.05. 14:51:22

@exterminador: Hozzánk elég késve jutott el. A magyar mozis premiert törölték és csak 2018. júniusában adták ki DVD-n illetve Blu-rayen.

David Sumner 2019.01.05. 16:55:16

@bakni: Cikkíróként nem is kell a filmkészítők gyöngyének lennie és nem hiszem, hogy bárki meghatározhatja bárki ízlését.

Tralfamador75 2019.01.06. 15:02:39

@Lazók György: Húha :-o
Mondjuk én ezek legnagyobb részét nem láttam, mert egyszerűen nem érdekeltek.
Az Expedíció (sz@r magyar cím) tetszett, természetesen több a kérdés, mint a válasz, folytatáshoz igazított befejezéssel, és nyilván nagyban befolyásol a véleményemben a mutánsmedvefarkasos jelenet az épületben, ami miatt (horrorhoz nem szokott emberként) konkrétan meghűlt a vér az ereimben.
A Mandyt én annyira nem tartom nagy számnak, Cage-nek kb. azt mondták, hogy "nyugodtan játszd a szokásos buggyant alakot, nyugodtan ripacskodhatsz is, elfér", és megcsinálták a filmet. Panos Cosmatos érdekes rendező, talán nem teljesen százas (a Beyond The Black Rainbow sokkal elborultabb, mint a Mandy, és persze sokkal elvontabb is).
Kb. ennyit láttam :-D
A Predatort majd talán egyszer megnézem, ha épp nem akarok gondolkodni egy film közben (bár azt mindig elmondom, hogy gyereket egy Predatorba tenni...)
A Tonya is érdekel, de szerintem arra hangolódnom kell.

Nekem tavaly a legjobban az Upgrade tetszett. Nem egy mély film, nem egy művészdarab, de jól szórakoztam. Nem kell mindig kaviár, jó néha a sólet is (sőt) :-)

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.01.06. 15:46:11

@Tralfamador75: Jó, hogy mondod! Az Upgrade már az előzetese alapján szimpatikus volt, de aztán valahogy megfeledkeztem a létezéséről. A közeljövőben szerintem meg is nézem.