Van egy jelenet Az utolsó akcióhősben, mikor az eligazításon egyre-másra rakosgatják össze a kelletlen zsarupárosokat. A hanyagot a pedánssal, nácit a rabbival és mikor már végképp kifogynak a lehetőségekből, előkerül Humphrey Bogart fekete-fehér, digitális változata. A tutyimutyi akciósztár összeeresztésének az ötlete New York legkeményebb zsarujával tökéletesen beleillik ebbe az eljárásba. Habár maga az alapkoncepció nagyon is ötletes és bőven ad helyet a műfaji önreflexiónak, mégis a futószalag-szellem érvényesül John Badham akció-vígjátékában. A kreatív túltengésben szenvedő magyar címfordításban The Hard Wayről a kissé kacifántosan hangzó Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettőre keresztelt alkotás bemutatásakor már kimerülőben voltak azok a haverfilmek, melyek a Halálos fegyverrel értek el a csúcsukra. Az önirónia nem pótolta a kifogyóban lévő ötlettárat, ám a kasszáknál elvérzett film alkotói szerint az is rosszul jött, hogy művük épp az iraki háború kitörésekor debütált az amerikai mozikban.
A Jobb ma egy zsaru... főszereplője John Moss (James Woods), a heves vérmérsékletű hekus, aki egy feltűnési viszketegségben szenvedő ámokfutó, a Kaméleon gyilkos (Stephen Lang) után nyomoz. Pechjére személye felkelti a habkönnyű akciófilmekkel befutott Nick Lang (Michael J. Fox) érdeklődését. A limonádékra ráunt, elkényeztetett mozisztár egy durva zsarufilm főszerepe után ácsingózik remélve, hogy így végre komolyabban veszik. Moss nyakába varja hát magát, hogy megízlelhesse a valóságot és elleshesse a titkait. A nyomozó hiába próbál szabadulni tőle, Lang beköltözik hozzá, sőt újdonsült barátnőjével (Annabella Sciorra) is megkedvelteti magát. Közben a Kaméleon gyilkos se pihen. Míg Moss Langgel bajlódik, újra lecsapni készül a terveibe az őt direkte provokáló zsarut is belevéve.
John Badham rendező megbízható és gyakorlott iparosnak számított, azonban ezt a filmjét korántsem azzal a biztos kézzel vezényelte le, amivel a Zsarulesent. Míg ott minden különösebb gond nélkül vegyítette a romantikát, a komédiát és az akciót, ezúttal nem találja azt a vezérfonalat, mellyel egységes hangvételt teremthet. Moss személye képviselné elvileg a realizmust, azonban túl sablonosan van megírva ahhoz, hogy ezen a szinten működjön. Írói, Daniel Payne és Lem Dobbs segédletével az akciófilmeken, mitöbb magán Hollywoodon is igyekszik iróniát gyakorolni, ám teszi ezt részleges sikerrel. Addig működik az elképzelés ameddig Nick Langen keresztül a valóságtól a sztároknak a lehető legtávolabb eső életvitelén gúnyolódik, ám a készítők jóval erőtlenebbül próbálkoznak, mikor filmjük választott műfaja elé kívánnak görbe tükröt állítani szembehelyezve a realitással. Ez különösképp meglátszik a mozitermi lövöldözésnél. Az, hogy a vásznon Lang könnyedén osztja az ellent, miközben a valóságban szerencsétlenül pojácáskodik, inkább blőd, mint humoros módon jelenik meg.
Fokozza a problémákat, hogy a film James Woods és Michael J. Fox párosát se képes teljes mértékben kihasználni. Az írók folyamatosan akadályokat görgetnek az elé, hogy megkedvelhessük őket. Woods karaktere túl gyakran reagál idegrohammal egy apróságra is, azonban Fox oldalára se lehet állni, mivel Langként tényleg irritáló kullancsként viselkedik. A Jobb ma egy zsaruból hiányzik a haverfilmek lényegi eleme: a bromance. A két eltérő egyéniség nem kovácsolódik össze az idő előrehaladtával. Míg Lang az első pillanattól kedveli Mosst, ő a történet végén is ki nem állhatja partnerét. A karakterfejlődés kiiktatásával a film lábon lövi saját magát. A beiktatott szerelmi háromszög se tart sehová, a bájos Annabella Sciorra csak arra jó, hogy a gyilkosnak legyen kit elrabolnia. Hozzáteszem, nem ad kibúvót, hogy erre a poros klisére egy kikacsintó megjegyzést tesznek. De, ha már szóba került a gyilkos, Stephen Lang ugyan rajta van, hogy legyen miért emlékezni a film rosszfiújára, ám túlkompenzálása folytán csak nagyobb ripacs lesz belőle, mint amilyen alapból is.
Van egy sanda gyanúm, hogy a stúdió kikötötte, hogy a játékidő nem lehet több két óránál, ezért kikerült számos átkötő illetve karakterárnyaló jelenet a filmből. A semmiből előkerülő stricimobil is erősen erre utal. A Jobb ma egy zsaru... az eddig leírt tetemes mennyiségű negatívum ellenére összességében egy nézhető akció-vígjáték. Woods és Fox túlságosan kedvelhető egyéniségek ahhoz, hogy a film minden sármot ki tudjon ölni belőlük. A két színész kölcsönösen élvezi a szerepét valamint egymás társaságát és mikor lehetőség nyílik rá, azonnal előtör a tehetségük. John Badham rutinjának hasznát látják az akciójelenetek. Akad pár kaszkadőrmutatvány a filmben, melyek a régi iskola dicsőségére válnak. Egy viccesebb és főképp átgondoltabb forgatókönyvvel alkotása sokkal többre juthatott volna, de így is előfordulnak benne húzópoénok, amik feledtetik a mellément részeket. A Füstölgő Colt 2 előzetese például telitalálat. Szinte sajnáltam, hogy nem azt nézem. A haverfilmek mezőnyében a Jobb ma egy zsaru... csak sereghajtó, ám ezen belül még mindig megüti azt a minimumot, ami elég egy gyorsan múló hatású szórakozásra.
ÉRTÉKELÉS: 60%
