James Bond régebb óta köztünk van, mint ameddig a hidegháború tartott. Két tucat filmje mellett nem beszéltünk még a kismillió utánzóról és a hatását mutató kémfilmek özönéről, amik azóta is kiapadhatatlanul érkeznek. A Bond-láz más filmsorozatokat is elkapott, a Fantomas visszatér és A magas szőke felemás félcipőben folytatása iróniával válaszolt rá. Hazánk legalább belőlük nem maradt ki, sőt mi magunk is adtunk az utókornak egy James Bond ihlette filmet 1969-ben, az Az oroszlán ugrani készült. Bondnak senki nem tud ellenállni, ám a szocialista rendszer kérges lelkű pártembereire még az ő sármja se hatott. A magyar Filmátvételi Bizottság igaz megkísérelte meggyőzni a vezetőinket, hogy legalább egy részt engedjenek át a cenzúra hálóján, ám a Tűzgolyónak az Angol Filmnapokra korlátozott, 1968-as vetítésének a kivételével a James Bond-filmek idehaza egészen a '80-as évek végéig tiltott gyümölcsnek számítottak. Az Intervideo ekkor elárasztotta néhol kétes minőségű szinkronokkal ellátott Bond-kazettáival a kölcsönzőket, melyekkel néhány évtizedes késéssel ugyan, de bárki felzárkózhatott a filmsorozatból. Aki lemaradt a lista első részéről az innen közvetlenül elérheti, most viszont folytassuk a Bond-maratont a széria 12 legjobb darabjával! .
12. Oroszországból szeretettel (1963)
Nyitány: 6/10 Bond-lány: 7/10 Bond-gonosz: 8/10 Akció: 7/10 Stílus: 8/10
Ugyan csak egyetlen év telt el az első rész óta, a folytatás jelentős fejlődést tudott felmutatni. Igaz, hogy a vágás okozta problémák miatt, de megkaptuk az első igazi Bondos nyitányt. Nem a legjobbat, ám a célnak megfelelőt. John Barry a zenei nívót emelte meg hatványozottan, viszont a történet az, aminek a színvonala a leginkább megugrott, lényegesen összetettebb lett. A Spectre / Fantom terrorszervezet úgy bekavar, hogy Bond is csak kapkodja a fejét, hogy ki-kivel van. Az akcióra ácsingózók türelmet kénytelenek tanúsítani, a film első fele ugyanis inkább egy régimódi kémthriller, amiben Bondnak többet kell hagyatkoznia az eszére, mint az erejére. Persze a sármját is beveti, méghozzá oly hatékonyan, hogy a ráküldött csinos kettős ügynök is egyből belehabarodik. Daniela Bianchinak sajnos nincs meg az a kisugárzása, ami Ursula Andressnek volt a Dr. Noban. Tatjana érdekesebb személyiség, de ideje nagyjában csak Bondon csüng. A néhol túlrajzolt gazemberek frontját Robert Shaw erősíti fel. A Bonddal közel egy kaliberű Grant azon kevesekhez tartozik, akik esélyesnek mutatkoznak rá, hogy legyőzzék a 007-est. Összecsapásukat a vonaton legalább három későbbi rész próbálta visszaidézni, és egyben felülmúlni. A készítők láthatóan nagyobb büdzséből gazdálkodtak, amit a végkifejlethez közeledve az akciójelenetek hasznosítanak is. A folytatás visszafogottabban járatja csúcsra Bond félistenné avatását, de Sean Connery így is magabiztosan tartja őt a nekik kijáró panteonban. A későbbi részekhez képest a film itt-ott még kiforratlannak érződik, önmagában értékelve viszont egy jól megcsinált kémtörténet, ami emlékeztetője annak, hogy a sorozatnak nem árt, ha némi komolyságot erőltet magára.
11. Csak kétszer élsz (1967)
Nyitány: 7/10 Bond-lány: 6/10 Bond-gonosz: 7/10 Akció: 8/10 Stílus: 8/10
Ha valahol be kellett volna fejezni a Spectre-féle vonalat, az Lewis Gilbert filmje. A Csak kétszer élsz olyan nagyszabású végső ütközetet kanyarít Bond és ősellensége, Blofeld várt találkozása köré, ami ideális lehetőséget kínál erre, de a jövőbeli folytatásokra gondolva ezt elszalasztották. Abban nem vagyok teljes mértékben biztos, hogy egyáltalán jó ötlet volt-e a Spectre-vezérnek arcot adni. Donald Pleasence-t mindig öröm látni, ám főleg azok után, hogy az ő excentrikus alakításából merített az Austin Powers-trilógia a legtöbbet, nehéz Blofeldjét teljesen komolyan venni. A már fáradó, de még jó formában lévő Sean Connery Bond-filmjei között a Csak kétszer élsz kiemelkedően feszes és látványgazdag. Óriási díszleteivel és a megannyi speciális effektjével valódi szuperprodukció benyomását kelti már a nyitányban, Blofeld vulkánbázisára érve pedig ez a hatás tovább sokszorozódik. Nagy lendületének árát a Bond-lányok fizetik meg, akik olyan sűrűn cserélődnek, hogy az arcukat se könnyű megjegyezni. Ha ki kellene emelnem közülük valakit az Akiko Wakabayashi lenne, az ő korai távozását sajnáltam a leginkább. Az alkotók serényen gyűjtögetik a Japánról kialakult közhelyeket, ami Bond eleve felnagyított, képregényes világában nem feltétlen probléma (sőt köszönjük a nindzsákat), ám ázsiaivá maszkírozása a politikai korrektség pedzegetése nélkül is visszás. A film saját határait feszegeti és beveti teljes kelléktárát, hogy nagyobb és lenyűgözőbb legyen bárminél, amit kora mozitermése kínálhatott. A történet alig több egy laza indoknál egy világmegmentő kalandra, ebben viszont tényleg olyan szintet ér el, melyet akkor műfajában csak a Bond-sorozat nyújtott. Bár ez lett volna Connery búcsúja tőle!
10. A világ nem elég (1999)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 5/10 Bond-gonosz: 8/10 Akció: 9/10 Stílus: 8/10
A Bond-sorozatban visszatérő, hogy, ha túlzottan elszalad az alkotókkal a ló, azt a következő résszel megpróbálják ellensúlyozni. A magát számos műfajban kipróbáló Michael Apted dirigálásában A világ nem elég apró, de határozott lépéseket tesz azért, hogy az akció mellett a történet se legyen elhanyagolva. Az alkotók igyekeznek rétegekkel gazdagítani nem csak Bondot, hanem az aktuális gazembereket is. Ebből van köztük, aki kevésbé jön ki jól (lásd. Robert Carlyle) és van, akinél abszolút kifizetődik, mint Sophie Marceau, a nevével is sokat eláruló, manipulatív Elektraként. A készítők sajnos szükségét érezték, hogy legyen a filmben egy kötelező csinibaba is. Bond-lányunk hát a tinédzserek éppen aktuális posztercsaja, Denise Richards, akinek atomtudósként való szerepeltetésén azóta is kajánul röhögnek a népek. Azért nem olyan vészes, mint a híre, a méltóság erősítésére pedig ott van Judi Dench. Az MI6 irányítója, a nem épp a finomságáról híres M most először kap szokatlanul nagy teret és némi árnyaltságot. A Bond-védjegyeket csokorba szedő, de a CGI-t minimálisra szorító, terebélyes akciójelenetek újfent lenyűgözően demózzák a másodstáb rendező, Vic Armstrong magasfokú hozzáértését. A vizet, földet és levegőt is meghódító nyitány egy teljes akciófilmre elegendő látványosságot tartogat. Pierce Brosnan továbbra is a korábbi Bondok legjobb tulajdonságait egyesíti magában. Ha arra van szükség, akkor benne van a poénban, de akcióhős-üzemmódba is bármikor át tud kapcsolni. Robbie Coltrane-t visszahozni jó ötlet volt, ha butítottak is a szerepén, a filmet mégis a búcsúzó Desmond Llewelyn nyúlja le. Az egyetlen és örök Q nem sokkal A világ nem elég premiere után, egy autóbalesetben hunyt el.
9. Tűzgolyó (1965)
Nyitány: 8/10 Bond-lány: 6/10 Bond-gonosz: 6/10 Akció: 8/10 Stílus: 9/10
A Bond-sorozat a negyedik részre teljesen kiforrottá vált, így már csak a tétet növelhette. Ebben az írók megint a jó öreg Fantomot hívták segítségül, mely ezúttal ellopott atombombákkal tartja sakkban a világot. A film különlegességét a víz alatti felvételek jelentik, amikkel nem kispályáztak. Egy egész búvárcsatát vezényeltek le a film végén, ami még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. A valódi jetpacket bevető nyitójelenet szintén arról árulkodik, hogy a pénz már nem jelentett akadályt. Az Oroszországból szeretettel után harmadszorra és egyben utoljára visszatérő rendező, Terence Young azért nem csak az akciójelenetekben volt érdekelt. A főcím legördülésével befékez és aprólékosan bontja ki a bombák ellopását, vele párhuzamosan pedig James Bond nyomozását egy szanatóriumban, mely elvezeti őt a Bahamákra (mert hősünk már csak ilyen mázlista). Connery Bondja valójában nem kevésbé van odáig magáért, mint a főgonosz, de nála ez olyan vonzerővel és lezserséggel párosul, amiről ellenfelei csak álmodozhatnak. Ez gúzsba is köti a kitűnő Adolfo Celit, akit így csupán a szemkötője különbözteti meg a többi színpadias Bond-gonosztól. A formás Claudine Auger se tud kiemelkedni a hamar készségessé váló Bond-lányok hosszú sorából. Ebből akár probléma is lehetne, ha Connery nem uralná a filmet. Young rendezésében a 007-es még mindig maga a tökély, aki az önelégültségét érő nyílt kritikát is egy laza riposzttal pattintja le magáról. A film jó érzékkel keveri össze az előző részek erényeit. Van benne feszültség, nem nélkülözi a humort, a férfias eleganciát és a szórakoztató túlzásokat. Nem fejleszti, csak alkalmazza a bevált receptet, azt viszont gyakorlott profiként.
8. A Quantum csendje (2008)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 8/10 Bond-gonosz: 8/10 Akció: 9/10 Stílus: 7/10
A Daniel Craig-féle reboot második tagja szokatlan módon közvetlen folytatása a Casino Royale-nak, melybe az akkor még független filmes Marc Forster belevitt néhol egy sajátos vágástechnikát. Ez nem talált kedvező fogadtatásra, de a magam részéről a pozitívumok közé sorolom. A titkos társaság lebuktatása az operában miközben vele párhuzamosan megy a Tosca, káprázatos. A Quantum csendjét az írók sztrájkjának kellős közepén forgatták, így kényszerűségből Craig és Foster dolgozták ki a végleges forgatókönyvet a felvételek között. Minden elismerésem, hogy képesek voltak a Casino Royale harmadosztályú romantikus szálát érdemben továbbgondolni nem kevéssé feljavítva az eredeti írók hányaveti munkáját. Bond új személyisége árnyaltabban és emberibben rajzolódik ki, visszakapta a humorának és ellenállhatatlan stílusának legalább egy részét, a film befejezése pedig szépen lezárja a Vesper-szálat. Jót tett, hogy a történet nem nyúlik el ezúttal 144 percen keresztül, ennek köszönhetően a film feszes lett és sallangmentes. A néha már-már kapkodásba átmenő nagy rohanásban is jut idő a fontosabb mellékkarakterekre. Olga Kurylenko ezáltal válik olyan Bond-nővé, aki kivételesen nem a begyűjtendő trófea a történet végén. A férfi empátiával, nem pedig szexuálisan közeledik hozzá. Még le se fekszenek, ami ettől az új Bondtól is kész csoda! Mathieu Amalric szintén egy az átlagostól némiképp eltérő főgonosszal szolgál. Dominic Greene-t jelentéktelen megjelenéséből fakadó őrült frusztráltsága teszi veszedelmessé. Akcióban a Quantum elsőrangú már a nyitányban is, a kezdő autósüldözést majd szétveti az energia. A film bemutatásakor két szék között a földre esett: se a régi, se az új vonal híveit nem tudta kielégíteni. Craignek ugyan még volt hová fejlődnie Bondként, de a Quantum megmutatta a magam fajta szkeptikusoknak is, hogy van benne lehetőség.
7. A holnap markában (1997)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 8/10 Bond-gonosz: 7/10 Akció: 9/10 Stílus: 8/10
Akár a film egocentrikus médiamoguljának, úgy Roger Spottiswoode alkotásának is mintha az lenne a jelszava, hogy mindent a publikumért! A holnap markában bár a felszínen kokettál azzal, hogy médiakritikát gyakoroljon, de a legfőbb célja, hogy minél nagyobb és bámulatosabb szórakozást nyújtson. Már a film kirobbanó kezdésében is csak az nem száll el, ami nincs a földhöz odaszegezve, és ez nem sokat változik az elkövetkezőkben. Spottiswoode felkészült hollywoodi kisiparosként csak azzal törődik, hogy minden ötödik hullára jusson legalább egy találó beszólás a 007-estől és az akciót addig fokozza, ameddig Bond világának valósághatárai megengedik. Ezt nem is annyira egyszerű jól csinálni, mint azt a Halj meg máskor! is megtanította, ám ebben az esetben sikerült remekül belőni az arányokat. Segít, hogy Pierce Brosnan is csúcsformában van! Igaz olyan rengeteget nem követel tőle a szerep, sőt a film vége felé szinte már csak lövöldöznie és egysorosokat benyögnie kell. Nem látszik rajta, hogy az epizód totális káoszban fogant meg, inkább tűnik úgy mintha a világ legjobb murijában venne részt, aminek ő az abszolút sztárja. Az Anthony Hopkins helyére érkező Jonathan Pryce rendesen túljátssza Carvert, ám emiatt mégse tudok igazán panaszkodni. A női szakaszt Teri Hatcher haloványságát feledtetve Michelle Yeoh jelenléte javítja fel nem is kicsit, aki kínai szuperkémként magasan veri Bond segítőinek többségét talpraesettségben. Végül bűn lenne nem megemlíteni a zenét szerző David Arnoldot, akinél csak John Barry érzett rá jobban a filmsorozat hangjára, és ezt további négy alkalommal bizonyította!
6. Polipka (1983)
Nyitány: 10/10 Bond-lány: 6/10 Bond-gonosz: 8/10 Akció: 8/10 Stílus: 9/10
Az összes '80-as évekbeli epizód mögött álló John Glen második rendezése a sorozatban nagy csatát vívott Sean Connery utolsó, nem hivatalosnak számító James Bond-filmjével, a Soha ne mondd, hogy sohával, akkoriban döntetlen végeredménnyel. A készítők le akarták cserélni a korosodó Roger Moore-t az amerikai James Brolinra, ám a konkurenciától tartva inkább maradtak a garanciát jelentő Moore-nál. Döntésük helyességét mindjárt a szenzációs nyitány száz százalékosan visszaigazolja, mely legalább annyira támaszkodik Moore humorára, mint a látványeffektusokra. Előfordul a későbbiekben, hogy elvetik a sulykot a poénkodással, ám mikor betalálnak, akkor telibe. A notórius Tarzankodást is egy akkora szöveg követte, ami nálam azon nyomban eltüntette a rossz szájízt. A filmhez pont a címszereplője teszi hozzá a legkevesebbet. Az aranypisztolyos férfi után ezúttal elsőszámú Bond-lányként visszatérő Maud Adams szép, de felcserélhető. Nem úgy a gonoszok! Steven Berkoff eszelős szovjet tábornoka se rossz. A sorozat szűkszavú verőembereinek hagyományait méltón követő Kabir Bedi még jobb, de a pálmát Louis Jourdan viszi, akinek az alakítása nyomán már tudjuk, hogy milyen lett volna Bond, ha Blofeld neveli fel. Az alkotók alaposan meghajtják a kaszkadőröket, akik remélem, külön bónuszt kaptak a film végi repülőgépes mutatványért. A Polipka néhány fokkal jobban ügyel a komolyságra, mint a Moonraker, de azoknak kedvez, akik nem bánják, ha a feszültséget komikummal oldják.
5. Szigorúan bizalmas (1981)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 7/10 Bond-gonosz: 8/10 Akció: 8/10 Stílus: 9/10
John Glen vágóként illetve másodstáb felelősként hosszú ideje a Bond-stáb tagja volt. Első rendezése az elkövetkező ötből egyben a legjobb lett, talán mert mindent megtett, hogy bebizonyítsa, rászolgált az előléptetésre. A szériára megint épp ráfért némi visszafogottság, amit Glen a javára fordított. A Szigorúan bizalmasban a középpontba kerülő hidegháborús kémjátszma egy valóságos hátteret ad a sok világuralomra törő szupergonosz után. A fantasztikus kütyük a sufniba kerülnek, az akciójelenetek pedig kevésbé az elképesztésre, mint inkább a feszültségkeltésre mennek rá! Mindkettőben jeleskedik a film nyitánya, mely miközben a humornak is teret ad, lezárja az Őfelsége titkosszolgálatában cliffhangerét a maga, a nézővel összekacsintó módján. A jogi hercehurcák miatt Blofeldet nem lehetett nevén nevezni, azonban elég egyértelművé teszik, hogy kiről van szó. Roger Moore, amit hozzá tud adni Bondhoz, azt még mindig ragyogósan csinálja és bár kemény akcióhőst soha nem tudtak faragni belőle, Glen többet hoz ki belőle etéren, mint társai. Méltó ellenfele Julian Glover, aki Moore-hoz hasonlóan úriemberként formálja meg a szerepét. Carole Bouquet, ha fele olyan jól játszana, mint amilyen gyönyörű a filmben, a legklasszabb Bond-lány lenne. Az örvendetes, hogy nem csak biodíszletnek van, bosszú-szálának szájbarágó jellege már kevésbé. A Szigorúan bizalmas néhány apróbb hibája, mint a begerjedt Bibi, ellenére egy igényesen összerakott Bond-film, mely a Moore-éra legérettebb darabjává nőtte ki magát.
4. Goldfinger (1964)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 8/10 Bond-gonosz: 9/10 Akció: 8/10 Stílus: 10/10
Míg a Bond-filmek végigmentek egy evolúciós folyamaton, addig Sean Connery a kezdetektől magasra rakta a lécet. A mini epizódként funkcionáló nyitány újra beigazolja, hogy Bond a kémek alfája, és teszi mindezt immáron alapvetően humoros éllel. Ez már az a James Bond, aki szmokingot visel a búvárruha alatt is. Az eszményképnek, amit megtestesít ő maga se tud mindig megfelelni. Nem is egyszer jókorát hibázik, viszont mikor nyerőben van, akkor fenomenálisan múlja felül ellenfeleit. Guy Hamilton rendezésében két nagy játékos, James Bond és Goldfinger csapnak össze több menetben. Bond mindjárt a film elején megleckézteti a csaló milliomost és közben még a neki dolgozó nőt is elcsábítja. A folytatással beemelt, a realitásra fittyet hányó fantasztikus kémkütyükkel Bond újfent szintet lépett. A gépfegyverrel és katapultüléssel felvértezett Aston Martin hozzá illő luxusjárgány. Kifejezi, sőt fel is erősíti azt a stílust és eleganciát, amit Bond képvisel. Goldfingernek csupán egyszer jut rá módja, hogy megizzassza, amiből a sorozat egyik legtöbbet idézett jelenete lett. Gert Fröbe a saját zsenialitásába szerelmes Bond-gonosz legszebb példáját állítja fel. Azóta is kevesen tudtak a nyomába érni. A vicces nevű Pussy Galore, vagyis Honor Blackman szintén mintaértékű Bond-leányzó. A nevére rácáfolva van személyisége és még ereje is hozzá, hogy ellent tudjon állni Bondnak. Egy darabig. A történet a második felében egy hangyányit leül, ám mikor újra nekilendül és a végkifejletben az időzített bombát 007-nél állítják meg, semmi kétség nem marad afelől, hogy földi halandó annál nagyobb ász nem lehet, mint James Bond.
3. A kém, aki szeretett engem (1977)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 9/10 Bond-gonosz: 9/10 Akció: 9/10 Stílus: 10/10
Roger Moore-nak nem állt jól a kíméletlenség, amit Connery hagyott rá, ám az alkotók harmadjára elkezdték a 007-est jobban az egyéniségéhez igazítani. Az ő verziójában James Bond egy lovagias ellenfél lett, aki soha nem csavarná ki egy nő kezét, hogy információt szedjen ki belőle. Úri kódexét a másik nemmel szemben bőven van alkalma a gyakorlatban kipróbálni A kém, aki szeretett engem alatt. A rivális ügynök, Amasova őrnagy személyében összetalálkozik női párjával és még abból is kidumálja magát, hogy korábban megölte a szerelmét. Barbara Bach jó adag érzékiséget kölcsönöz az oroszok saját szuperkémének. Az is megadatik neki, hogy többször felülkerekedjen James Bondon, ám cserébe a film végére a bajba jutott nő szerepét kénytelen magára ölteni. A jószándékú népirtásra készülő Strombergnek kevés tér jut, amiből az erőt, kegyetlenséget, ugyanakkor méltóságot sugárzó jelenlétével Curd Jürgens a maximumot kihozza. Vasfogú bérgyilkosa, Jaws ellenben igazi rajzfilmfigura. A Frankenstein szörnyére emlékeztető Richard Kiel egyszerre félelmetes és mafla kiállásával felváltva ad horrort és humort a filmnek. Lewis Gilbertnek van érzéke a grandiózus akcióhoz és a Bond-sorozat természetéhez hozzátartozó játékos túlzásokkal is tehetséggel bánik. Ezt a film nyitányában is demonstrálja, melyben egy lélegzetelállító mutatvány fordul úgy poénba, hogy azzal Bond utolérhetetlen stílusosságát is frappánsan jelzi. Mikor az új csodajárgánnyal, a kétéltű Lotus Esprittel kihajt a tengerből, Moore egy olyan rá jellemző gesztussal él, ami fergetegesen illusztrálja, hogy mitől volt ő minden idők leglazább James Bondja. A kém, aki szeretett engemen nem fogott a kor, így érhette az a megtiszteltetés, hogy az első Bond-film legyen, amit a magyar mozik is széleskörűen bemutattak. 12 évvel az eredeti premiert követően 283 ezren mentek el megnézni.
2. Skyfall (2012)
Nyitány: 9/10 Bond-lány: 9/10 Bond-gonosz: 10/10 Akció: 10/10 Stílus: 10/10
A Sötét Lovag-trilógia inspirálta Skyfall többet tett James Bond újbóli felépítséért, mint a Casino Royale és A Quantum csendje együttvéve. Daniel Craig átalakította, érdesebbé tette Bondot, ez az új arculat pedig Sam Mendes rendezésében célt és kiteljesedett formát nyert. Az alkotók mélyebbre ásnak a személyiségében, mint tette azt bármely más rész. Bondot már jóval több motiválja egy röpke románcnál. A nő, aki ösztönzi őt és, akivel jóval összetettebb a kapcsolata, mint Vesperrel volt, nem más, mint a főnöke, aki kihasználja, de úgy bízik is benne, ahogy senki más. Briliáns húzás, hogy M-ről szól lényegében a történet. A film hősére és gazemberére egyaránt hatással van. Bondra, aki hű maradt hozzá azután is, hogy feláldozta a cél érdekében, és Silvára, aki teljesen beleőrült ugyanebbe. A Brosnan-éra óta jelen lévő Judi Dench bár rég nincs lánykorban, nőnek jobb szerepet James Bond-filmben még nem írtak, ő pedig él is ezzel a kivételes lehetőséggel. Ha a díjkiosztók szélesebb körben gondolkoznának, Denchet és a film sok más alkotóját is aranyszobrokkal árasztották volna el. Roger Deakinst külön egy tonnányival csak a neonfényekkel megvilágított irodai bunyó fényképezéséért. Megkockáztatom, hogy Sam Mendes is jobban megérdemelte volna ezért a rendezői díjat, mint az Amerikai szépségért. Javier Bardem már a belépőjével mindent visz, élmény figyelni, amit Silva zakkant, de végső soron nagyon is megérthető figurájával művel. A Skyfall akciójelenetei mögött a világ összes pénze, egy mesteri csapat és egy vizuálisan kiművelt rendező áll, szóval az a minimum, hogy fantasztikusak legyenek, és azok is az első perctől fogva. A folytatás emellett kreatívan csempész vissza régi karaktereket új formában, az ortodox rajongókat is puhára főzve. A Skyfall az addig bizonytalan lábakon álló Bond-reboot legnagyobb diadala, és őszintén remélem, hogy nem az utolsó.
1. Aranyszem (1995)
Nyitány: 10/10 Bond-lány: 9/10 Bond-gonosz: 9/10 Akció: 10/10 Stílus: 10/10
Nincs értelme tovább teketóriázni, véleményem szerint az Aranyszem "a" Bond-film! A 007-es ügynök belépése a '90-es évekbe hosszú kihagyás után következett be. Nem csak azért mert kifogytak a felhasználható Ian Fleming írásokból vagy mert elkezdtek marakodni a jogokon, hanem mivel úgy tűnt, hogy a hidegháború utáni világban James Bondnak helye sincs. Az utolsó rész, melyen az eredeti producer, Albert R. Broccoli közreműködött, erre a feltételezésre rácáfolva új életet lehelt a megtépázott franchiseba. A főszerepre már korábban is kinézett Pierce Brosnan azt hitte, hogy a Bond-hajó már elúszott, de mikor kiderült, hogy mégse maradt le róla, pont akkora szenvedéllyel állt hozzá, mint a film még kezdőnek számító rendezője, Martin Campbell. Nála erősebb stílussal bíró rendezője a szériának régóta nem volt. A vakmerő belépővel szolgáló nyitányban még Bond arcát se látjuk, de máris tudjuk, hogy nála jobb nincsen. Brosnan egyaránt továbbvitte Connery és Moore örökségét. A kvintesszenciális James Bondnak se túlzás őt nevezni. A színészeket olyan remekül megtalálták a gonoszokhoz is, hogy végletes személyiségük csak szórakoztatóbbá teszi őket. Sean Bean akár James Bondnak is bevált volna, de a negatívjaként ugyanolyan kiváló. Silva után neki van a legdrámaibb háttere, amit nem mellesleg igen hatásosan ad elő, micsoda véletlen, a múlt romjai között. A bombázó Izabella Scorupco anélkül lesz erős nő, hogy ezt az arcunkba kívánná tolni. Bondba szerelmesedésének vicces hirtelensége az egyedüli, ami aláássa szerepének kidolgozottságát. Az akcióra térve a maximális pont alátámasztásához elég csak felidézni, hogy a filmben Bond egy tankkal folytat városátrendezéssel egybekötött üldözést. Az Aranyszem meglehet a régi idők James Bondja, ám annak a legjavát nyújtja.