Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Halálhágó (1986)

2019. augusztus 14. - Lazók György

hago-1.jpg

Clint Eastwood bár 1971 óta folyamatosan rendez, sokáig váratott magára, hogy maximálisan ki tudjon teljesedni a kamera mögött. Ez az 1992-es Nincs bocsánattal jött el, mely egy teljesen új korszakot indított el a munkásságában. Az Oscar-díjakkal kitüntetett western előtt is csinált figyelemreméltó filmeket, ám egyes alkotásai ebből az időszakból jóval egyszerűbb szemléletet mutatnak, mint a későbbiek. Igaz ez a '80-as években forgatott Halálhágóra is, mely kb. annyira érzékenyen tárja fel a háború poklát, amilyen finomsággal Piszkos Harry szokott megoldani egy túszdrámát. A film tekinthető az egy évvel később a mozikba került Acéllövedék könnyed előfutárának is. Meglehet nincsenek olyan nagy gondolatai, mint Kubrick remekművének, ám jóval szórakoztatóbb eltölteni vele az időt.

Tovább

Mint a bagoly nappal (1968)

bagoly-title.jpg

A szervezett bűnözés és a vele összefonódó korrupció elleni harcról szóló filmek az olasz mozi alapkövei közé tartoztak egykor. Az író-rendező Damiano Damiani kivette a részét a készítésükből a karrierje kezdete óta. Hosszú pályafutását olyan filmek fémjelezték, mint a széles körben elismert Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek vagy a magyar tévében is nagy sikerrel futott A polip első évada. Damiani igyekezett feltárni annak okait, hogy miért buknak el a legjobb emberek is ebben a küzdelemben. A Mint a bagoly nappal címével is a kialakult állapotban uralkodó tehetetlenségre utal. A film hozzánk előbb jutott el, mint Amerikába, ahol csak 1970-ben került sor a premierre Mafiára átkeresztelve. Idehaza bizonyára a népnevelés okán nem csak, hogy kiemelt sietséggel küldték a mozikba, de olyan szinkront rendeltek hozzá többek közt Bárány Frigyes és a kivételesen negatív szerepben tündöklő Zenthe Ferenc közreműködésével, amit joggal érhet a klasszikus jelző.

Tovább

Francia csók (1995)

french-1.jpg

A romantikus vígjátékok bajnoka egykor Meg Ryan volt, ám ez legalább annyira jelentett átkot a számára, mint áldást. Az 1989-es Harry és Sally megszerettette őt a nagyvilággal, egyben egy életre beskatulyázta ugyanabba a szerepkörbe. A műfaj a fénykorát élte ebben az időben, azonban Ryan törzsközönsége se bírta már azt a sűrűséget, mellyel ontotta magából a romantikus vígjátékokat. Azt még kevésbé tolerálták, amikor Ryan mással próbálkozott, mint a Hús és vér vagy A bátrak igazsága. A negatív reakciók visszaüldözték őt az előírt formula szerint készülő romkomokhoz, melyek egyre ritkábban tudtak megfelelni mind az anyagi, mind a tartalmi elvárásoknak. Ebben az ördögi körben készült el Lawrence Kasdan alkotása, a Francia csók is, ami pedig komoly lépcsőfok lehetett volna Ryan karrierjében. Ez volt az első filmje, amiből producerként is kivette a részét, ám a független gyártásban készült produkció csupán nemzetközileg keltett némi visszafogott feltűnést. A Francia csók hamar beleszürkült Meg Ryan habkönnyű semmiségeinek sorába - jobbára csak egy régi slágert feldolgozó betétdalára szoktak emlékezni -, most viszont, hogy a romantikus vígjáték is egy lett a haldokló zsánerek között, Kasdan rendezését is érdemes újra mérlegre tenni.

Tovább

Villámkritika: Játssz a túlélésért! (1994)

surv-1.jpg

Az embervadászat régóta izgatja a filmesek fantáziáját. Minderről Richard Connell tehet, aki még 1924-ben írta meg A legveszélyesebb játék címen ismerté vált novelláját, amit azóta számtalanszor adaptáltak és még többen használtak inspirációként. Videós körökben leginkább három verzió terjedt el. Az Amerikai nindzsa alkotóinak filmje, a Lőjj a vadászra. John Woo amerikai bemutatkozása, a Tökéletes célpont, illetve kritikám tárgya, a Játssz a túlélésért!. Az utóbbi kettőben közös, hogy gazdagok vadásznak hajléktalanokra, ám mind Woo, mind a szakmát Spike Lee filmek operatőreként kezdő Ernest Dickerson alkotása a maga útját járja. Woonak Van Damme személyében volt egy ütőképes akcióhőse és hírnevéhez hűen a film a cselekmény beindultával véres erőszakbaletté vált. Dickerson főhőse nem egy golyóálló gyilkolóművész, csak egy szerencsétlen alak, aki az utcán tengeti az életét. Jack Masont (Ice-T) már az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, amikor felajánlják neki a lehetőséget, hogy legyen kísérő egy jómódú társaság erdei vadásztúráján. Persze a helyszínre érve hamar kiderül, hogy ő maga a vad. Innentől nem is annyira a testi erejére, mint az eszére kénytelen hagyatkozni a túlélés érdekében. Eközben az üldözőit is jobban megismerjük. Van, akit egy személyes tragédia hajt, más a fiából akar férfit faragni, így hát mind másként reagálnak arra, hogy prédájuk nem csupán kicselezi őket, hanem visszavág. 

Tovább

Moziajánló: Halálos iramban - Hobbs és Shaw (2019)

hs-1.jpg

Minden gúnyolódás nélkül őszintén sajnálom az akciófilm rajongók jelen generációját. Míg mi a Die Hardon és a Halálos fegyver-filmeken nőhettünk fel, őket olyan másodrendű tömegkoszttal etetik, mint a Halálos iramban-széria. A franchise még a gigantikus költségvetéssel se tudta levetni B-filmes jellegét. A szappanopera színvonalú fordulatok és a valóságnak középső ujjat mutató akciók a részeivé váltak. Ezt az oldalági kinövést, a Hobbs és Shawt már igazából filmnek se lehet nevezni, inkább egy stúdiómegbeszélés eredményének. Pedig milyen jó ötletnek tűnt, hogy a sorozat két legmenőbb arcának, a Vin Diesel árnyékából hamar kinövő Dwayne Johnsonnak valamint a főgonosznak induló Jason Stathamnek saját filmet adjanak. Csak az lett kihagyva a számításból, hogy bár Diesel látványosan unatkozott a kamera előtt, mögötte ő volt a sorozat egyik fő hajtóereje. A szétválás körüli hisztinél fontosabb, hogy a Hobbs és Shaw gárdájába senki nem jutott, akit egy kicsit érdekelt volna, hogy a film több legyen egy pénztermelő szörnyetegnél.

Tovább

Villámkritika: S1m0ne (2002)

s1-2.jpg

Andrew Niccolt hamarjában a zsenik közé sorolták, de ez a csoda se tartott sokáig. Ugyan bemutatkozó filmje, a tökéletesek társadalmában játszódó Gattaca akkorát bukott, mint ide Lacháza, azon kevesek, akik mozis futása idején megnézték odáig és vissza voltak tőle. Niccol egyéni hanggal mondott el egy inspiráló történetet méghozzá sci-fi köntösben, ami garantálta, hogy személyére felfigyeljenek. Hírnevét megerősítette az ő forgatókönyvéből, de Peter Weir rendezésében készült Truman Show, a '90-es évek egyik legjobb filmje egy hétköznapi fickóról, aki tudtán kívül egy valóságshow főszereplője. Niccol ezek után azt csinálhatott, amit csak akart, és ő ismét egy fantasztikus alapötlettel rukkolt elő: egy bajba jutott rendező (Al Pacino) titokban a Simone-ra keresztelt virtuális színésznővel (Rachel Roberts) fejezi be új filmjét, ám a csalást senki se vészre, sőt a nem létező személy körül kész hisztéria alakul ki. A S1m0ne kölcsönöz a Gattaca képi világából és a Truman Show humorából, ám az író-rendezőnek ezúttal nem sikerül úgy rátapintania a választott téma ütőerére, mint korábban. Az, hogy komputerrel pótolni lehet-e a színészeket ekkoriban már vitatott kérdés volt, Niccol pedig kissé elsietve vetette rá magát a még gyerekcipőben járó ötletre. Felmerült, hogy filmjében tényleg számítógéppel állítják elő a címszereplőt, ám se a technika, se a színészek szakszervezete nem állt készen a megvalósításra. 

Tovább

Kampókéz (1992)

candy-title.jpg

A horrorfilmek számos híres gonosztevőt adtak a világnak. Ez az a műfaj, amiben ők a valódi sztárok. A tényleges főszereplő örülhet, ha egy darabban megéri a történet végét. Nem hozzá fognak ragaszkodni a siker esetén elkerülhetetlenül érkező folytatásban. Az elpusztíthatatlan Freddy Krueger vagy Jason Voorhees ikonokká nőtték ki magukat, akiknek a rajongók egy idő után jobban drukkoltak, mint az azonosulásra kínált áldozatoknak. Ennek a különös hírnévnek az egyik legérdekesebb figuráját Bernard Rose szállította a slasherek időleges alkonyán. A Kampókéz az akkoriban szintén a rendezői karrier felé kacsintgató Clive Barker Books of Blood című novellagyűjteményében megjelent írásának, a The Forbiddennek az adaptációja. A történet eredetileg Liverpoolban játszódott és bár Rose is angol származású, úgy döntött, hogy átrakja a helyszínt Amerikába, azon belül is Chicago leghírhedtebb gettójába, a Cabrini negyedbe. A főszereplő maradt a városi legendákról szóló egyetemi tanulmányához anyagot gyűjtő Helen, aki a Kampókéz néven emlegetett sorozatgyilkos mítoszának a nyomába ered.

Tovább

Fejjel a falnak (1996)

tin-1a.jpg

Úgy tartják, hogy, aki látott egy sportfilmet, az látta az összeset. A műfajnak nem csak, hogy megvannak a jól bejáratott toposzai, hanem, mint egy öreg nagybácsi, ugyanazokat a sztorikat meséli el újra és újra. Az egyik kedvence a lecsúszott tehetség nagy visszatérése, aki esélytelensége ellenére végül látványos győzelmet arat a bajnokság döntőjében. Egykoron Ron Sheltont tartották a sportfilmek mesterének, aki első rendezésével, a Baseball bikákkal megmutatta, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Shelton bár humorral mesélt, de nem szédített könnyű hazugságokkal. Az ő történeteinek hősei nem kaptak meg mindent, amire vágytak. Ha meg is volt a nagy pillanatuk, azért rendszerint kemény áldozatot kellett hozniuk. A Baseball bikák Sheltont összehozta a szupersztárság előtt álló Kevin Costnerrel, akivel nyolc évvel később újra egyesítették az erejüket a Fejjel a falnak kedvéért. Ugyan sportot váltottak a golfra, a film sokban hasonlít előző közös munkájukra. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Fejjel a falnak a Baseball bikák sikerét volt hivatott megismételni, ám akárcsak Shelton rendezéseiben, az események nem egészen a vártak szerint alakultak. 

Tovább

Villámkritika: Shaft (2019)

shaft-title.jpg

A blaxploitation filmek az átlagember számára ma már épp úgy a múlt ködébe vesznek, mint John Shaft egykor meghatározó figurája. A laza stílusú, nőcsábász magánkopó egy sor filmben és egy rövidéletű, felvizezett tévésorozatban építette fel legendáriumát. Bár a szex és erőszak nem túl míves koktélját nyújtották ezek az alkotások, de a fekete nézőközönség a '70-es években végre megkapta a maga menő csávóját. 2000-ben megpróbálták felmelegíteni a Shaft-filmeket. Richard Roundtree helyére a cool-skála új bajnoka, Samuel L. Jackson érkezett, de a remake sajnos olyan langyosra sikerült, hogy az újraélesztett franchise az első résszel ki is múlt. 19 évnek kellett eltelnie, hogy ismét próbálkozni merjenek egy reboottal, amit a Fantasztikus négyes valamint a Pofázunk és végünk révén kétes hírnévre szert tett Tim Story kezébe adtak. A film kedvéért visszatért mindkét Shaft, Jackson és Roundtree, sőt egy harmadikkal is kiegészült a család, a pedáns unokát játszó Jessie T. Usher személyében. Ennyi Shaft már sok volt a jóból, legalábbis az amerikai publikumnak, mely jobbára távol maradt a remake rebootjától. Az Egyesült Államokon kívül a film a mozikat elkerülve a Netflixen debütált, így nálunk is, ahol a szolgáltató újabban szinkronnal látja el a portékáit. Kérdés, hogy kell-e nekünk egy alkotás, ami az elsőszámú célközönségét hidegen hagyta?

Tovább

A nagy James Bond toplista (2. rész)

bond-title4.png

James Bond régebb óta köztünk van, mint ameddig a hidegháború tartott. Két tucat filmje mellett nem beszéltünk még a kismillió utánzóról és a hatását mutató kémfilmek özönéről, amik azóta is kiapadhatatlanul érkeznek. A Bond-láz más filmsorozatokat is elkapott, a Fantomas visszatér és A magas szőke felemás félcipőben folytatása iróniával válaszolt rá. Hazánk legalább belőlük nem maradt ki, sőt mi magunk is adtunk az utókornak egy James Bond ihlette filmet 1969-ben, az Az oroszlán ugrani készült. Bondnak senki nem tud ellenállni, ám a szocialista rendszer kérges lelkű pártemberein még az ő sármja se hatott. A magyar Filmátvételi Bizottság igaz megkísérelte meggyőzni a vezetőinket, hogy legalább egy részt engedjenek át a cenzúra hálóján, ám a Tűzgolyónak az Angol Filmnapokra korlátozott, 1968-as vetítésének a kivételével a James Bond-filmek idehaza egészen a '80-as évek végéig tiltott gyümölcsnek számítottak. Az Intervideo ekkor elárasztotta néhol kétes minőségű szinkronokkal ellátott Bond-kazettáival a kölcsönzőket, melyekkel néhány évtizedes késéssel ugyan, de bárki felzárkózhatott a filmsorozatból. Aki lemaradt a lista első részéről az innen közvetlenül elérheti, most viszont folytassuk a Bond-maratont a széria 12 legjobb darabjával!         .

Tovább