Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Üveg (2019)

2019. május 13. - Lazók György

glass-1.jpg

Alig maradt, aki komolyan gondolta volna, hogy az egykor zseniként üdvözölt M. Night Shyamalan számára van még visszatérés olyan bődületes lebőgések után, mint Az esemény és Az utolsó léghajlító. A mikroköltségvetésű horrorfilmekkel birodalmat kiépítő producerrel, Jason Blummal kellett összefognia, hogy forduljon a kocka. A látogatás emlékeztető volt, hogy Shyamalan nem felejtett el teljesen filmet csinálni. Ezt követte a Széttörve, mely egy átlagos thriller lett volna, ha nem derül ki a végén - vigyázat, indul a spoiler özön -, hogy az író-rendező kultikus alkotásának, A sebezhetetlennek a kvázi folytatása. A szuperhős mítoszt sajátságosan újraértelmező rejtélyes történetben a magát nyomorúságosnak gondoló David Dunn (Bruce Willis) ébredt rá emberfeletti erejére. A film a maga idejében nem tudott felérni Shyamalan előző rendezése, A hatodik érzék keltette várakozásokhoz, ami hazavágta a trilógiává bővítés ábrándját. Egy évtizednél is több valamint a Széttörve kasszasikere kellett ahhoz, hogy, ha nem is úgy, ahogy alkotója eredetileg tervezte, de megvalósuljon a vágyott filmhármas. Az Üvegben ott volt az esély, hogy felrakja a koronát Shyamalan munkásságára, ám ebben ugyanaz gátolta meg, ami egyszer már emberünk bukását okozta: az egója. 

Tovább

Az első lovag (1995)

knight-6.jpg

Az Arthur-legenda legalább annyiszor megihlette Hollywood mesterembereit, mint Robin Hood vagy a három testőr története. Már szinte kötelezőnek érzik rendszeresen elkészíteni az újabb filmváltozatokat belőle, ám olyan remekművek után, mint az Excalibur mondhatjuk, hogy a téma ki lett merítve. A Robin Hood, a tolvajok fejedelme 1991-ben fellőtte a jelzőrakétát, hogy ideje megint a mozikba küldeni a régi kalandhősöket. Csak idő kérdése volt hát, hogy Arthur király és a kerekasztal lovagjainak meséje mikor kerül terítékre. Jerry Zucker, akit legtöbbünk olyan klasszikus paródiák rendezőjeként ismer, mint az Airplane, a Ghost sikere után más irányba kezdett tapogatózni, egy újabb romantikus történet pedig logikus folytatásnak tűnt. Az első lovag két húzóneve a kései reneszánszát élő Sean Connery és a Micsoda nővel ismét felkapottá vált Richard Gere lett, akiket egyaránt túlkorosnak tartott Arthur király illetve Lancelot szerepére a közvélemény. A film bemutatására nem sokkal A rettenthetetlen után került sor, melyhez mérten Az első lovagot alaposan elmarasztalták.

Tovább

Moziajánló: Bosszúállók - Végjáték (2019)

end-1_1.jpg

A Marvel filmes univerzuma akkorára nőtt mióta Robert Downey Jr. szájából elhangzott, hogy "Én vagyok Vasember!", amire jelzőt se egyszerű találni. Az elmúlt 11 évben nem csak egyre emelkedett a franchise népszerűsége, de az egész filmipart átformálta. Ma már nem létezhet blockbuster szezon képregény-adaptáció nélkül, a tömegével érkező próbálkozások ellenére viszont úgy tűnik, hogy a Marvelnél tudnak valamit, amit a konkurencia nem. A DC, a Sony és a Universal klasszikus rémalakokból építkező, kudarcot vallott moziverzumaiban közös, hogy hiányzott az egységes, átgondolt elképzelés mögülük. Lehet vádolni azzal a Marvel-fejeseket, hogy mindig igyekeznek biztosra menni, de azzal nem, hogy nem tudják mit csinálnak. Botlások azért náluk is akadtak. Joss Whedon hiába rakta le az első Bosszúállókkal a Marvel-moziverzum legfontosabb pillérét, az elhibázott második szuperhős-találkozó, az Ultron kora után kellett találni valaki mást, aki átveszi a gyeplőt. A helyére érkező Russo-testvérek személyében minőségi csere érkezett, akiknek egy két részre bontott gigászi összecsapással kellett pontot tenniük egy akolnyi szuperhős közös kalandjára.

Tovább

A '90-es évek tíz legjobb képregényfilmje

com-tit1.jpg

A képregény-adaptációk nagy utat tettek meg mióta Superman 1978-ban a nézőkre mosolygott. Tim Burton lázas rajongással fogadott 1989-es Batmanje kellett ahhoz, hogy a nehezen kapcsoló stúdiófőnökök megszimatolják micsoda pénz rejtőzik bennük, ám a film hatására létrejött próbálkozások többsége nem felelt meg a célközönség elvárásainak. Az adaptációk nem csak bugyuták voltak, de olykor közük is alig volt a feldolgozott műhöz. A Marvel még nagyon messze állt attól, hogy saját moziverzumot alkosson. Egyelőre olyan rosszul kufárkodott a képregényeivel, hogy a kész produkciót a '94-es Fantasztikus négyes esetében bemutathatatlannak nyilvánították. A DC Comics eközben hátradőlve élvezte a Batman-filmek biztosította előnyét. Az elkényelmesedésnek aztán hosszú távon itták meg a levét. A 2000-es X-men mozifilm elindította a képregény-adaptációk újabb hullámát, sokak szerint reneszánszát, aminek a legnagyobb nyertese a magát alaposan összekapó Marvel lett. Ma már amelyik stúdió csak teheti, az ráteszi a mancsát egy képregényre. A '90-es évekre hajlamosak úgy visszagondolni az emberek, mint a képregényfilmek sötét korszakára, ám, ha körbetekintünk, találunk nem is egy figyelemreméltó alkotást ebből az időből!    

Tovább

Szolid motorosok (1990)

flash-title.jpg

A fantázia hiányára szokott utalni, amikor egy fordító a magyar címmel egy másik filmét idézi meg, de a Szolid motorosok a kivételek táborát erősíti. Azon túl, hogy Franco Amurri vígjátékának a főszereplője a Szelíd motorosok rendezője, Dennis Hopper, alkotása humorral ad arra választ, hogy mi lett a '60-as évek nagy lázadóival. A színészként inkább ismert Dennis Hopper a hippi mozgalom egyik arcává vált annak idején filmjével, ami aztán minden jobbító szándéka ellenére életképtelennek bizonyult. Hoppert is főként csupán karakterszínészként tartották már számon a '80-as években. A Szolid motorosok egy nagy visszatérés is lehetett volna, ha a stúdió akarva-akaratlanul nem gáncsolja el a saját filmjét.

Tovább

Tíz alkalom, amikor a mellékalak lenyúlta a filmet

steler-title.jpg

A napokban lett öt éves a blog, ami lehetőséget adott rá, hogy azokról a filmekről írjak, melyek kiállták az idő próbáját vagy épp le voltak akciózva! Meg kell, hogy mondjam, átkozottul gyorsan elteltek ezek az évek, de térjünk rá ennél is sebesebben az évforduló alkalmából született posztra! Az angol zsargonban él egy kifejezés, a "scene stealer", ami durván annyit jelent, hogy jelenetlopó. Magyarul ez csúnyábban hangzik, mint az eredeti nyelvterületen, ahol leginkább azokra az alakításokra használják, melyek annyira jók, hogy lenyúlják a figyelmet a főszereplőtől. Egyszerre elismerés és cinkos összekacsintás hát a mellékszereplőkkel, akik kevésből sokat kihoznak. A jutalma ennek nem mindig van meg, de megéri próbálkozni. Ott van mindjárt Clouseau felügyelő, aki A rózsaszín párducban még mellékalak volt, viszont Peter Sellers annyira zseniálisan hozta, hogy ugyanabban az évben megkapta a saját filmjét. Következzen tíz további alkalom, amikor a mellékszereplő a maga módján sztárrá lépett elő!   

Tovább

Dante pokla (1997)

dante-1.jpg

A számítógépes effektek gyorsuló iramú térnyerésével az egykoron oly divatos katasztrófafilmek is visszatérhettek a mozikba. A Twister hatalmas sikere után megállíthatatlanul beindult a dömping. Hirtelen megszaporodtak a rivális produkciók, melyek versenyt futottak egymással ugyanannak a katasztrófának a feldolgozásával. 1997-ben a közös jelszó a vulkánkitörés volt. A Tommy Lee Jones főszereplésével készült Tűzhányó mérte össze erejét az aktuális James Bondot, Pierce Brosnant csatasorba állító Dante poklával. Míg a '70-es években a korszak legnagyobb sztárjait vetették be, a műfaj rövidéletű reneszánszában, mint látható, inkább a speciális effektekre költöttek. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a kettő közül egyik film se váltotta be a hozzá fűzött anyagi reményeket. Azt is ajánlatos lett volna figyelembe venni, hogy a műfajt épp egy vulkános film, a kínosan nagyot bukott Az idő szorításában rakta anno koporsóba.

Tovább

Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő (1991)

jobb-1.jpg

Van egy jelenet Az utolsó akcióhősben, mikor az eligazításon egyre-másra rakosgatják össze a kelletlen zsarupárosokat. A hanyagot a pedánssal, nácit a rabbival és mikor már végképp kifogynak a lehetőségekből, előkerül Humphrey Bogart fekete-fehér, digitális változata. A tutyimutyi akciósztár összeeresztésének az ötlete New York legkeményebb zsarujával tökéletesen beleillik ebbe az eljárásba. Habár maga az alapkoncepció nagyon is ötletes és bőven ad helyet a műfaji önreflexiónak, mégis a futószalag-szellem érvényesül John Badham akció-vígjátékában. A kreatív túltengésben szenvedő magyar címfordításban The Hard Wayről a kissé kacifántosan hangzó Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettőre keresztelt alkotás bemutatásakor már kimerülőben voltak azok a haverfilmek, melyek a Halálos fegyverrel értek el a csúcsukra. Az önirónia nem pótolta a kifogyóban lévő ötlettárat, ám a kasszáknál elvérzett film alkotói szerint az is rosszul jött, hogy művük épp az iraki háború kitörésekor debütált az amerikai mozikban.

Tovább

Elhanyagolt filmek: Főhivatal (1985)

off-title_1.jpg

A saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy a hivatal az a diliház, amit a betegek vezetnek. Azt nem tudom, hogy Ken Finkleman mennyit dolgozott irodában, de második rendezése, a Főhivatal alapján lefogadnám, hogy több időt töltött el egyben, mint arra vágyott. Alkotása sose érte el azt a kult-státuszt, amit a hasonló alapokon nyugvó Hivatali patkányok, pedig sokkal jobban ragadta meg azt az őrületet, mely egy hivatalban a mindennapok része. Finkleman alkotása rokonítható Joseph Heller világháborús szatírájával, A 22-es csapdájával is. A képzeletbeli multinacionális vállalatban, az INC-ben dolgozók ugyanúgy a túlélésre játszanak, mint a bombázók pilótái. Végső soron mindannyian egy embertelen gépezet részei, mely lassan kinyírja vagy jobb esetben simán megőrjíti a benne élőket.

Tovább

Piszkos Harry TOP 5

dirty-title_1.jpg

Clint Eastwood leghíresebb szerepe, a kőkemény san franciscoi zsaru elmaradhatatlan Magnum kéziágyújával az akcióhősök mintaképévé vált. A cowboymentalitású Harry Callahan, jobban mondva Piszkos Harry a westernszínésznek testhezálló karakter volt. Az óriási népszerűség négy folytatást is szült, ám a bírálatok se maradtak el. Fasisztának bélyegezték mindjárt az első részt, Piszkos Harryben pedig nem, hogy követendő, de elrettentő példát láttak. A sorozat az 1970-es évek Amerikájának kiábrándult légkörében fogant, de, ahogy múlt az idő, Lalo Schifrin zenéjével együtt változott részről-részre. A valóságosság, amire kezdetben törekedett, fokozatosan eltűnt belőle, miképp Piszkos Harry is mind jobban hasonlított egy sebezhetetlen képregény-figurára. A szellemiségük az, ami állandó maradt. Védjeggyé szilárdult például, hogy a főszereplő az adott rész történetétől teljesen függetlenül a maga jellegzetes módján akadályoz meg egy kisebb bűntényt, általában több kárt okozva, mint az elkövetők. Követelmény lett a szellemes egysorosok benyögése is, amit persze az összes magára valamit is adó akcióhős átvett tőle. Stallone és Schwarzenegger egyaránt sokat tanultak a felállított mintából. A Piszkos Harry-filmek elsősorban Clint Eastwood gyermekei, azt tükrözik, ahogy ő látta a világot régen. Akár egyetértünk a bennük megfogalmazottakkal, akár nem, még ennyi év után is érdemes visszatérni hozzájuk!      

Tovább