Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról


Portyán (1980)

2017. december 18. - Lazók György

A '70-as évekre előszeretettel hivatkoznak Hollywood második aranykoraként. Ez volt az az időszak, amikor a megújulás, ha anyagi kényszerűségből is, de begyűrűzött a stúdiórendszerbe. Filmjeik merészebbé és nyitottabbá váltak, a változás pedig olyan rendezők felemelkedését hozta magával, mint…

Tovább

Glengarry Glen Ross (1992)

Ügynökök kíméljenek! - szokás még mindig kiírni, ami önmagában elárulja, hogy milyen kellemetlen hivatást is választ, aki ebből próbál megélni. Legyen szó telemarketinges értékesítőkről vagy a kihalóban lévő házalókról, közös jellemzőjük, hogy többnyire olyasmit akarnak eladni nekünk, amire nincs…

Tovább

Kontra: A sebhelyesarcú - Carlito útja (1983/1993)

Brian De Palma és Al Pacino eddig kétszer dolgoztak együtt és mindkétszer a gengszterfilmeket gazdagították egy-egy gyöngyszemmel. A sebhelyesarcúban és a rá tíz évre elkészült Carlito útjában közös, hogy időbe telt mire megkapták a nekik járó elismerést, másrészről viszont a két film illetve…

Tovább