Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger egy filmben. Ezzel a felállással húsz évvel ezelőtt hegyeket lehetett volna megmozgatni, azonban a két akcióikon egója túl nagynak bizonyult a mozivásznon való osztozáshoz. Le kellett kerülniük a csúcsról ahhoz, hogy végre összefogjanak. Sylvester Stallone az évek során majdnem DVD-re forgató kollégái sorsára jutott és csak leghíresebb szerepeinek nem várt minőségű feltámasztásával dolgozta vissza magát a felszínre. Arnold Schwarzenegger elvolt kormányzóként, de szeretett volna újra filmezni. Először csupán szívességként ugrott be egy jelenetre Stallone válogatottjába, A feláldozhatókba, melynek folytatásában már nagyobb szerepet vállalt. Végre láthattuk, hogy együtt irtják a jónépet. Ekkor tudni lehetett, hogy készül a nagy közös produkció is, amiben egy szökési specialistát (Stallone) megbízói átverik, ezért egy hírhedt elítélt (Schwarzenegger) segítségét kéri, hogy megléphessen a sírkőnek becézett intézményből, amit az ő ötletei alapján terveztek.
Most, hogy együtt is csak mérsékelten mozgatják meg a közönséget, az összefogás tényénél többet kellett villantaniuk ahhoz, hogy közös alkotásukkal felkeltsék az érdeklődést. Fura, hogy ehhez pont egy börtönfilmet választottak, ami kevés lehetőséget ad a nagyszabású akcióra. A feláldozhatók két része után nem akkora szám, hogy együtt láthatjuk őke, de más szemszögből is rosszul jött ki, hogy ennyire megvárattak minket. Korukhoz képest ugyan egész jó formában vannak, viszont már nem bírják úgy a strapát, mint régen. Amikor a film egy jelenetében egymásnak esnek, az évszázad bunyója helyett csak néhány fáradt pofont osztanak ki, azt is játékból. Még az én rajongói szívem se gyorsul fel ettől különösebben. Abba bele se merek gondolni, hogy a tohonya adok-kapok milyen unalmas lehet azok számára, akik nem az ő filmjeiken nőttek fel.
A Szupercella fő problémája mégse kiöregedett sztárjaiban keresendő, hanem, hogy nem ér fel főszereplői hírnevéhez. Karrierjük csúcsán Stallone és Schwarzenegger készítették a legdrágább és a leglátványosabb akciófilmeket, közös produkciójuk viszont maga a színtiszta középszerűség. Nincsenek húzójelenetei, se nagy dumái. Még az se látszik, hogy rendesen költöttek volna rá. A csúcsbörtönben, ahonnan a történet szerint meg akarnak szökni, nincs semmi fantázia. Az őrök egyforma maszkot viselnek és a cellák átlátszóak - ettől kellene izgalomba jönnünk, de ennél még a jóval régebbi Ál/arc és a Fortress is többet tudott. A film tehát nem tartogat semmi különlegeset számunkra és kissé nehézkesen is indul be. Igazából akkor kel életre, amikor húsz-harminc perc után feltűnik Schwarzenegger. Ő az, aki a párosból inkább élvezi a közös mókát. Könnyed, humoros, néha még egész jól is játszik. Stallone vele szemben merev és fáradt. Hiába jutott neki több akció, a legjobb pillanat magasan az, amikor Schwarzenegger a végjátékban megszerzi a nagyágyút. A Szupercella ekkor emlékeztet leginkább arra, aminek lennie kellene.
Mikael Håfström rendezőként csak annyit igyekszik elérni, hogy a film kinézzen valahogy és több-kevesebb sikerrel gördülékenyen tartsa a történetet. Ihlettelensége átragadt a mellékszereplőkre, akik rohadtul unatkoznak. Stallone csapatát úgy, ahogy van, ki kellett volna hagyni a filmből. Az érte epekedő Amy Ryan megnyilvánulásainál csak Vincent D’Onofrio átlátszó játéka a kínosabb. Szegény Ryant megpróbálják bombanőnek eladni, ami finoman szólva távol áll tőle. Emellett az, hogy 50 Cent zseniális hackert játszik, semmiség. Az egyedüli, aki a mellékszereplők közül mintha még élvezné is a jeleneteit, az Jim Caviezel. Neki még jól is áll a szemétláda szerep. A szadista börtönigazgató egy akkora klisé, amit nem lenne szabad elsütni, azonban Caviezel pont annyira veszi komolyan, amennyire kell és olyan intenzitással játssza, hogy feldobja a filmet. Amikor először néztem meg a Szupercellát, megbocsájtóbb voltam vele. Másodjára az, hogy Stallone és Schwarzenegger együtt játszanak benne, még annyit se segített rajta, mint korábban, a filmnek viszont ez az egyedüli ütőkártyája. A történet sablonos és kiszámítható. A gyenge számítógépes effektekkel rontott látványvilág az átlagos szint alsó régióját üti csak meg. Megnézését kizárólag a két akciósztár kedvelőinek tudom javasolni, de nekik is azzal a feltétellel, hogy ne legyenek nagy igényeik. A film készítőinek se voltak.
ÉRTÉKELÉS: 60%
