Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Elhanyagolt filmek: Porsche-tolvajok (1987)

2014. szeptember 01. - Lazók György

por-1.jpg

A beépített rendőrök munkájáról számos film készült, de van egy, amiből a legismertebb darabok is merítettek, mégis jóval kevesebben látták, mint megérdemelné. A Porsche-tolvajok nem az akciójeleneteket, hanem a karaktereket helyezi a középpontba. Egy barátság története, mely két a törvény ellentétes oldalán álló ember között szövődik. Ugyanerről próbált mesélni a Holtpont és a Halálos iramban is, de ezekben a filmekben a sodró lendület és a közönségnek tett gesztusok oltárán feláldozták a bemutatott kapcsolat összetettségét. Peter Werner alkotása sötétebb területekre merészkedik, ahol úgy sodródnak a szereplők az elkerülhetetlen vég felé, hogy a köztük lévő köteléket a szakítópontig feszítik.

D.B. Sweeney játssza a zöldfülű rendőrt, Benjy Taylort, aki inkognitóban állást vállal egy szerelőműhelyben, ami az álcája egy Porschékra specializálódott autótolvaj bandának. Célja, hogy megtalálja köztük azt, aki felelős egy nyomozó megöléséért. Benjy imádja a Porschékat és ügyeskezű szerelőnek bizonyul. Nem kell sok, hogy a rajongásában osztozó tulaj, Ted Varrick (Charlie Sheen) a szárnyai alá vegye és bevonja őt az üzlet rejtett oldalába. A tapasztalatlan, egyszerű élethez szokott Benjy-t magával ragadja az előtte feltáruló világ. Élvezni kezdi a kocsilopást és meggyőződésévé válik, hogy a gyilkost a konkurenciánál kell keresni. A helyzetet csak bonyolítja, hogy viszonyba kezd Varrick húgával (Lara Harris) nem gondolva a következményekre.

por-4.jpg

A forgatókönyvet az a Dick Wolf írta, aki elsősorban az Esküdt ellenségek és különböző elágazásai révén nem sokkal később nagyhatalmú sorozatguruvá lépett elő. A Porsche-tolvajokban is ugyanazzal a tehetséggel merül el a bűnben, mint tévés munkáinál. Az író nem sajnálja az időt a jellemábrázolásra és már azzal rengeteget elmond szereplőiről, ahogy bemutatja őket. Benjy-t egy rozsdás Porsche kasznit szerelve ismerjük meg, amit valószínűleg soha nem lesz képes beindítani. Ebben az autóban megtestesül egy másik élet, ami elérhetetlen neki. A rendőrgyilkosság fő gyanúsítottjával, Teddel is egy Porsche okán találkozik. Állítása szerint lerobbant autójával a hegyekben. A két férfi azonnal egy hullámhosszra kerül, ám utóbb kiderül, hogy Ted az egész helyzetet megrendezte. A filmre jellemzően ezt elsőként egy finom utalással árulja el. Mikor Benjy egy másik járgányt szerel, Ted még azelőtt a kezébe adja a szükséges szerszámot, hogy kérné.

Wolfnál a barátság nem írja felül az áldatlan körülményeket, melyek létrehozták. A tapasztalatlan Benjy fel se fogja, hogy mekkora hibát követ el azzal, hogy túl közel kerül nem csak ahhoz, akit le kellene buktatnia, hanem annak húgához is. Hiába igyekszik a főnöke (Randy Quaid) atyai szigorral irányítani, az új barátság, a nő és a luxus vonzása elnyomja az észérveket. Ha átgondolná, rájönne, hogy egyik kapcsolat se érhet jól véget még akkor se, ha kiderül, hogy Ted ártatlan, de próbál nem tudomást venni erről. Jelzi, hogy csak áltatja magát, amikor Ted húga az ágyban az álnevét suttogja. Benjy ugyan nem feledkezik meg a feladatáról, ám képtelen meghúzni a határokat. A luxusjárgányok lopásával kapcsolatban fel se merülnek benne aggályok, ezekre is főnöke emlékezteti. Benjy hasonul Tedhez, így egy ponton együtt gúnyolódnak a megkárosított tulaj kocsijában talált nyálas dalokon.

por-2.jpg

A néhai Basil Poledouris (Robotzsaru) zaklatott ritmusú zenéje átmegy egy szigorúbb rostán is, véleményem szerint az egyik legjobb munkája. A Porsche-tolvajok jellegzetes ’80-as évekbeli, szintetizátoros témákkal dolgozik, melyek maximálisan kitöltik a jeleneteket. Peter Werner rendezése összeszedett, technikailag felkészült, de nem kiemelkedő. A film bukása arra kényszerítette, hogy visszatérjen a tévébe. A főszerepet játszó D.B. Sweeney nem annyira karizmatikus, mint Charlie Sheen, de az ártatlanság miatt, amit belead, Benjy végig kedvelhető marad. A két színész nagyon jól összepasszol. Olyanok ketten, mint két kölyök, akik ugyanazokat a játékokat szeretik. A film velük együtt alig tud betelni a címbéli kocsikkal, azon belül is a 911-es modellel. Abban a kevés akciójelenetben megdolgozzák rendesen a kicsikéket. A nagy menekülés a rivális banda elől izgalmas meg látványos, csak a következetesség nem az erőssége. Sheenék kocsija a végén mágikusan helyrekalapálódik, a rosszak pedig a legnagyobb borulást is egy karcolás nélkül ússzák meg.   

A Porsche-tolvajokban van némi Miami Vice-vibrálás, de gyökerei régebbre, azokig a film noirokig nyúlnak vissza, melyekben senki nem úszhatta meg se tisztán, se büntetlenül. Végül lehetetlen választásra kényszerülnek a szereplők, még Ted húga is, akinek döntenie kell, hogy szerelme vagy testvére mellé áll. Az árulások köre ezzel még nem teljes, hisz Ted is becsapja Benjy-t, amikor belerángatja bosszújába. Az alkotók nagyszerűen fokozzák a feszültséget a kirobbanó végkifejletig. A gyilkosságok láncolatában a helyzet odáig fajul, amit a Benjy és Ted közti barátság se oldhat már fel, mitöbb pont ez a barátág az, ami arra kötelezi őket, hogy szembenézzenek egymással még azon az áron is, hogy utolsó közös kocsilopásukról csak az egyikük mehet haza élve. 

ÉRTÉKELÉS: 80%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr576650781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása