A ’90-es években egyes akkor még virágzó zsánerek filmjei úgy próbáltak relevánsak maradni, hogy féktelen tempóra kapcsoltak. Wolfgang Petersen alkotása, mely egy gyorsan ölő járvány kitöréséről szól, akkora sebességgel száguld, hogy alig bírja szusszal. A Vírus forgatása is rohamléptékben zajlott, mivel ugyanezt a témát akarta feldolgozni Ridley Scott, de produkciója végül kútba esett. A készítők persze ezt akkor nem tudták, és a még élő versenyszellemben mindent bevetettek, hogy a konkurenciát lepipálják. Nem elégedtek meg az alapsztoriban rejlő feszültséggel, még egy összeesküvést is kanyarítottak vírusuk köré. A főszereplő Dustin Hoffmanra így nem csupán egy járvány megállítása várt, de egy város felrobbantásának megakadályozása is. A filmet emellett teletömték sztárokkal, adtak hozzá különleges effekteket, és még egy nem mindennapi helikopteres légicsata is belefért.   

Az alkotók mértéktelen igyekezete a Vírust szórakoztatóvá tette, de egyúttal túlzottan hatásvadásszá is. A valósnak induló fenyegetést a képtelenségig fokozták. Az egész mellékszál a vírus biológiai fegyverként való használatáról mehetett volna a kukába, együtt az olyan klisékkel, mint a jópofa mellékalak kötelező halála. Hozadékuk egy sor jelenet, amikor az amúgy értelmes szereplők elképesztő hülyeségeket művelnek. Mindezen túl a film még mindig egy izgalmas, profin megcsinált akció-thriller. Az ebola inspirálta képzeletbeli motaba vírusból a történetben egy igazi filmes gonosztevő lett. Nála egyedül Donald Sutherland aljasabb a filmben, de őt pont ilyennek szeretjük. Aki megérdemelné, hogy orrba gyűrjék az James Newton Howard amiért egy az egyben újrahasználta A szökevényhez írt zenéjét. A Vírus a végére teljességgel egy fékevesztett hullámvasúttá válik, csakhogy az alkotók úgy gondolták egy látványos finálé nem elég, ezért mindjárt kettő is van, ami már sok a jóból. Ha visszafogják magukat, a film nem csak egy gyorsan múló, nyári szenzáció lett volna.

ÉRTÉKELÉS: 70%