John Carpenter bevallottan nagy rajongója Stephen King munkásságának, mégis eddig csupán egyetlen regényét vitte filmre, akkor mikor az író könyveinek adaptációi elárasztották a mozikat. King annyira népszerű volt, hogy a Christine jogaira a producerek még azelőtt lecsaptak, hogy egyáltalán a boltok polcaira került volna. Carpenter nevéhez a '80-as évekre már szintén nem egy kultikus mű kötődött, viszont a karrierje eljutott első hullámvölgyéhez. A dolog akármilyen fantasztikus lett, anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, aminek okán a Universal eltávolította a rendezőt a Tűzgyújtó mellől, ami az első King-adaptációja lehetett volna. A helyére Mark L. Lestert ültették, aki az akciójelenetekhez értett, máshoz nem, és ez meg is látszott a végeredményen. Carpenter a Christinenel vigasztalódhatott, amivel újra megmutathatta, hogy a feszültségkeltés nagymestere. 

Míg a regényben az előző tulajdonos szelleme szállja meg a címszereplő vörös Plymouth Furyt, addig a filmben a Christinenek becézett gépkocsi maga válik a veszedelem forrásává. A főszereplő Arnie (Keith Gordon), a suli vesztese, első látásra beleszeret az autóba. Saját kezűleg hozza rendbe és hatására egyre magabiztosabbá válik. Még az iskola legszebb lányával (Alexandra Paul) is összejön, akire régi barátja, Dennis (John Stockwell) is szemet vetett. A kocsi iránti imádata hamarosan kizár minden mást Arnie életéből. Arról még Dennisnek sincs sejtése, hogy a saját akarattal rendelkező kocsi mennyire eluralkodott felette. Christine nem tűr el senkit, aki közéjük állhat. Bosszúálló természete eddig se kímélte Arnie környezetét, közös ellenségeik pedig nemsokára egymás után hullani kezdenek.

Nem egyedülálló, hogy egy férfi a babájaként szereti a kocsiját. Félti, becézgeti, ha nem indul, gyengéden kérleli. Stephen King világában a kifejezés, hogy ennek a kocsinak lelke van, magától értetődően válik eleven rémálommá. Christine pont olyan, mintha Herbie betegesen féltékeny nővére lenne. Egy hiperérzékeny pszichopata, aki nem enged akárkit közel magához, ha viszont egyszer elkezd szeretni, akkor teljesen kisajátít. Carpenter nagyszerűen ért ahhoz, hogy a jelenlétét hangsúlyossá tegye. Láthatóan remekül elszórakozott azzal, hogy külön személyiséggel ruházza fel az önmagában is markáns járművet. A főcím alatt a motorja indulásra készen berreg, a gyárszalagon pedig Christine az egyetlen kocsi, mely máris vörös színben pompázik. A hatást fokozva szól a háttérben a Bad to the Bone c. szám, amit a legtöbbünk a Terminátor 2 elejéről ismerhet, de innentől már nem csak a motorra pattanó Schwarzenegger fog egyből beugrani róla.

A Christine soundtrackje elsőosztályú nosztalgiabomba. A dalok meghatározó szerepet töltenek be a filmben, ennek megfelelően igen kreatívan és szellemesen lettek összeválogatva. Csak gratulálni tudok az ötlethez, hogy az ’50-es évekbeli autó korabeli rockszámokkal kommunikál. A régi szerelmesdalok az ő rádiójából máshogy szólnak, hajlamos groteszk módon felhasználni őket. Figyelmeztet vagy épp gúnyolódik velük. Egyik áldozatát például egy lapos csajról szóló nótára passzírozza össze. Carpenter a legegyszerűbb trükkökkel képes Christine-t még azelőtt szép, de életveszélyes perszónaként ábrázolni, hogy nekikezdene bosszúhadjáratának. Amikor csendben áll az éppolyan fenyegető, mint mikor természetellenes módon életre kel. Carpenter folyamatosan azt sugallja, hogy a kocsi figyel és egyből megtorolja a legapróbb sérelmet is. A film elején nyilvánvalóvá teszi, hogy igazából indokra sincs szüksége, egyszerűen a velejéig gonosz.

Az alkotók azzal kissé gondban vannak, hogy kire is helyezzék a fókuszt. Sokáig úgy tűnik, hogy Dennis lesz a főhős, azonban a történet közepén szó szerint padlóra küldik, ahonnan fel se kel az utolsó felvonásig. Ha nem lennének azok a kórházi látogatások, teljesen el is tűnne a filmből. Arnie lúzerből mániákussá alakulását sokkal jobban oldották meg. Érezni a fokozatosságot, Keith Gordon pedig olyan jól játssza el a szerepét, hogy végig képes megőrizni egy darabot a szimpátiánkból. Kinget dicséri, hogy a kevésbé fontos karakterek is élőek, Carpentert pedig, hogy ismét remek érzékkel válogatta ki hozzájuk a színészeket. Különösen Robert Prosky, Az utolsó akcióhős kedves mozigépésze telitalálat a szerelőműhely folyton morgó tulajdonosaként, de emlékezetes marad Kelly Preston is, mint a pomponlány, aki azt szeretné, ha Dennis észrevenné. 

John Carpenter inkább bízza magát az atmoszférára, mint a vérbő kaszabolásokra. A film első óráját lassan és megfontoltan építgeti. Abban a kevés, de ragyogóan kivitelezett jelenetben, melyben a pokoli verda végre elszabadul, érezni a rendező erejét, azonban még ezek se nevezhetőek annyira brutálisnak. A készítők aggódtak is, hogy lecsúsznak a keményebb korhatár-besorolásról – látszik, hogy más időket éltünk –, ezért a nyelvezetet tették durvábbá. Ennek a szerencsés velejárója, hogy a srácok kivételesen pont úgy beszélnek, ahogy a valóságban egymás közt szoktak. Különös egybeesés, hogy mind Keith Gordon, mind a barátját játszó John Stockwell rendezőként folytatták a pályájukat, sőt későbbi munkáik mintha itteni karakterük személyiségét tükröznék. Gordon filmjei elég zizik, míg Stockwellé populárisak, de mély nyomot maguk után nem hagyók. 

Carpenter alkotása bár elkerülte A dolog szerencsétlen sorsát, ám így is meglehetősen langyos fogadtatásban részesült. A közönség feltehetően nem díjazta a rendező visszafogottságát, intenzívebb élményre vágytak. Ahogy sok filmjénél, ennél is évekre volt szükség, hogy felfedezzék és értékelni tudják. Mostanra már a jobb King-adaptációk közé sorolják, és kétségtelen, hogy ezek közé tartozik. Megőrizte a szerző stílusát, ugyanakkor összetéveszthetetlenül magán viseli Carpenter alkotói kézjegyét. Nem kell lemondanunk jellegzetes szintetizátoros zenéjéről, miképp rém egyszerű, mégis jól működő ijesztéseiről se. A speciális effektek, képi megoldások rácáfolnak a film korára. A befejezés az, ami kissé elhamarkodott. Christine a horror két nagyágyújának találkozásában a mozi egy felejthetetlen, négy keréken guruló szörnyetege lett. Riasztó jelképe, hogy a szerelem és az őrület még egy kocsi esetében is vészesen összemosódhatnak.

ÉRTÉKELÉS: 80%