Cameron Diaz miután berobbant a köztudatba A maszkkal, ahelyett, hogy jó pénzért elvállalta volna az első szembejövő stúdiófilmet, amiben más dolga nem volna azon kívül, hogy csinos legyen, elkezdett színészi kihívást jelentő szerepeket keresni a függetlenek táján. Karrierje első állomásait így rajzolták ki olyan fekete humorú, szokatlan filmek, mint Az utolsó vacsora, a Hullázó kedélyek, vagy a most kitárgyalásra kerülő Féktelen Minnesota, amiben egy szabadszájú kisvárosi menyecskét játszik. Adósságai miatt Freddie-t arra kényszeríti a helyi gengszterfőnök (Delroly Lindo), hogy hozzámenjen szép nagy barom könyvelőjéhez, Samhez (Vincent D'Onofrio). A fickónak ő a jutalma, neki pedig a büntetése. Amikor feltűnik az esküvőn újdonsült férjura börtönből szabadult öcsikéje, a jóképű, de szintén nem agybajnok Jjaks (Keanu Reeves), Freddie egyből ráveti magát, és meggyőzi, hogy Sam sikkasztott pénzét meglovasítva kezdjenek együtt új életet. Az épületes terv persze egyből félresiklik, és megkezdődik az átverésekkel és gyilkosságokkal teli dicső lejtmenet, ami elveszi azt a maradék kis kedvet is, hogy valaha ellátogassunk Minnesotába.

A Féktelen Minnesota a Coen-testvérek alkotásait, azon belül is leginkább a Fargot idézi. Az elsőfilmes Steven Baigelmanból sajnos hiányzik a rendezőpáros zsenije, de az nem jelent neki gondot, hogy az emberi hülyeség végtelen hatalmát szereplőin keresztül fényesen demonstrálja. Ott van mindjárt a főszereplő testvérpáros, akik még mindig kő-papír-ollót játszva szívatják egymást, infantilis vetélkedésük pedig csak új szintre kerül mikor Freddie lesz a tét. A film a viszonylag laza kezdés után egy nem várt fordulattal sötét útra téved. A karakterek tahósága amennyire szórakoztató, majdnem ugyanannyira nyomasztóvá is válik. Az író-rendező Baigelman mélyre taszítja őket, de miközben egyre szörnyebb marhaságokat követtet el velük, mégis visszakanyarítja történetét a könnyedség felé. Legfőbb bravúrja, hogy figurái épp attól lesznek kedvelhetőek, hogy milyen prosztók és reménytelenül balfácánok. Az ebben rejlő humort leginkább a történet utolsó harmadában képes a film kiaknázni, mikor az események is felpörögnek. Reeves és Diaz közt működik a kémia, érzik a szerepet, de a legemlékezetesebb pillanatokkal Vincent D'Onofrio szolgál, aki többek közt pisztollyal próbál feltörni egy eleve nyitott széfet. A befejezés megsínyli Baigelman tapasztalatlanságát, ugyanakkor, aki a nyomorúságból így képes humort kovácsolni, az nem egy elveszett ember.

ÉRTÉKELÉS: 70%