A filmkészítés képlékeny folyamat, akár egyetlen döntésen is múlhat, hogy a végeredmény klasszikus lesz vagy középszerű. Változtatni tudni kell akkor is, amikor már elvileg minden eldőlt. A Vissza a jövőbe első részét például több héten át forgatták Eric Stoltz főszereplésével, amikor Robert Zemeckisnek be kellett látnia, hogy vele a film nem működik, és nincs más választása, mint egy új színésszel elölről kezdeni a munkát. Talán ennél is hihetetlenebb, hogy az Annie Hall eredetileg krimi lett volna, de Woody Allen ráébredt, hogy a szerelmi mellékszál sokkal erősebb a gyilkosságénál és köréje kezdte építeni a sztorit, így jött létre az a mű, ami ma már a filmtörténet megkerülhetetlen része. De mi lett volna, ha Zemeckis vagy Allen nem hallgatnak az ösztönükre? Nos, akkor egy olyasmi film került volna ki a kezükből, mint a Sicario - A bérgyilkos, ami annak a Denis Villeneuve-nek a nevéhez köthető, aki a közelmúltban rendezett két teljesen eltérő, de egyaránt figyelemreméltó alkotást - a Fogságbant illetve az Ellenséget -, mostanság pedig épp arra készül, hogy folytatást csináljon a Szárnyas fejvadászhoz.
A Sicario története a drogháború legmélyebb bugyraiba kalauzol el, ahová úgy dobják be az FBI-ügynök Kate Macert (Emily Blunt), mint kezdő spártai harcost a farkasverembe. A nő idáig leginkább ajtókat rúgott be rajtaütéseken, tehát van sejtelme arról, hogy mi az az éles helyzet, de, amibe csöppen az komolyabb bárminél, mint, amivel eddig dolga volt. Az akciót irányító, homályos beosztású Matt Graver (Josh Brolin) éppen csak annyit közöl vele, amennyit feltétlen szükséges, vagyis leginkább semmit, és akkor is hajlamos félrevezetni. Macer csak azt tudja, hogy egy mexikói drogkartellre készülnek lecsapni, de azt már nem, hogyan, hol és mikor. Idegen földön jár, ahol az utcákat megcsonkított hullák díszítik és a rendőrre is tüzelni kell. A káoszban a szabályokba és a törvényes eljárás rendjébe kapaszkodik, pedig, amivel dolga van az egy háború. Rajta kívül a csapatban ezzel mindenki tisztában van, leginkább Graver rejtélyes összekötője, Alejandro (Benicio Del Toro). A hidegfejű, profi gyilkos annak a pokolnak a végterméke, ami ellen küzdenek. Morális elvek és emberség nélkül dolgozik, egyedül az érdekli, hogy kiiktassák a célpontot.
A Sicario egy kissé száraz, viszont erős pillanatokkal bíró film, amit Roger Deakins magas színvonalú operatőri munkával tesz stílusossá akkor is, amikor egy szimpla hőkamerát adnak a kezébe. Akár remekmű is lehetett volna belőle, de nem ezzel a főszereplővel. A gond még csak nem is Emily Blunttal van, hisz már A holnap határában bebizonyította, hogy a törékenynek tűnő alkat és a finom vonások ellenére, ha kell, teljesen hiteles keménycsaj tud lenni. A szerep az, ami el van barmolva. Amikor megismerjük, Kate Macer egy erős, határozott nő, de minél több időt töltünk vele, annál inkább alkalmatlannak tűnik a feladatára, pedig nem agysebészet, amire kérik: oda kell menni, ahová mondják, nem kérdezősködni, csak lőni azokra, akik lőhetnek. Persze nem kellemes, ha az embert össze-vissza ráncigálják és mellé még balekra is veszik, de mikor Macer régi társával kikövetel magának néhány választ, azzal se megy sokra. Azt, hogy képben akar lenni még meg lehet érteni, azonban mikor már háromféleképpen is a tudtára adták, hogy egy nem teljesen legális pörölycsapásra készülnek, hogy a vezér előbújjon a barlangjából, és még mindig nem fogta fel, hogy mi a helyzet, akkor végképp elveszítette azt a kevés szimpátiámat is.
Kétélű fegyver, hogy az alkotók csak annyit közölnek velünk, amit Macerrel, mert ezzel ugyan átélhetővé teszik kényelmetlen helyzetét, ám egyúttal megnehezítik, hogy követni tudjuk a cselekményt. Azért, hogy biztosan megutáljuk az aggodalmaskodó FBI-ügynököt, elkezd baromságokat csinálni. Többek közt elrohan a főnökéhez panaszkodni, hogy az akció nem szabályszerűen zajlik. A nő tovább fokozza a hülyeség emberileg elérhető tetőfokát, amikor hiába szólítják fel, hogy ne menjen be a bankba. Én ugyan kizárólag a józan paraszti eszemre hagyatkozhattam, nem kaptam az FBI-tól kiképzést, de így is egyből rájöttem, hogy miért nem tanácsos bemenni egy bekamerázott épületbe, ha kartellfőnökökre vadászunk. Macerrel a film középtájt egyre inkább leül, mivel ahelyett, hogy azzal foglalkozna, amivel kellene, ott tart minket egy az eseményekre valódi befolyással nem bíró szereplő mellett, aki még csak nem is érdekes. Hiába akadnak tökéletesen eltalált részek, mint az átkelés a határon, melynek során a távolból leső életveszély hátborzongatóan tapinthatóvá válik, ha egyszer eljön a perc, amikor nem csak a csapat, hanem mi is koloncnak érzezzük a főszereplőt. Még a kezdetben összefüggéstelenül mutogatott mexikói családot is jobb nézni ebéd közben. Ők végül elfoglalják helyüket a történetben, míg Macer szó szerint alibiből van benne.
A nő a végjátékban is csak fárasztóan pattog, ragaszkodik az elveihez, amivel az adott körülmények között egyedül magának árt. Nem mintha a joviális Graver, akit Josh Brolin játszik nagyon laza stílusban, jobb ember lenne nála, de azt teszi, amit kell, hogy legalább részleges győzelmet érjen el egy megnyerhetetlen játszmában. A készítők nagy szívességet tesznek nekünk és maguknak is azzal, hogy az akciót Benicio Del Toro gyilkosának a kezébe adják. A szabadúszó problémamegoldó a Sicario legérdekesebb szereplője, ami annyira egyértelmű, hogy már a bemutató előtt arról kezdett a filmet forgalmazó Lionsgate stúdió vezetője beszélni, hogy szívesen látna egy folytatást vele a középpontban. A karakterre menet közben érzett rá a rendező Denis Villeneuve, aki belátta, hogy a fickónak nem kell elmesélnie rögtön az egész életét, ezért kihúzatta a szövegeinek nem kevesebb, mint a kilencven százalékát. Talán nem meglepő egy ilyen radikális lépés ismerete után, hogy a filmnek nem a forgatókönyve a legfőbb erőssége. A színészek - élükön a szuggesztív Benicio Del Toroval -, valamint a rendezés teszi lebilincselővé, de csak helyenként, mivel a sallangok ólomként húzzák le. Ha időben felismerik, hogy pont a főszereplő a leggyengébb láncszem és áthelyezik róla a hangsúlyt másra, a Sicario mérföldekkel jobb filmmé válhatott volna. A farkasok háborúja a farkas szemszögéből a legizgalmasabb, Kate Macer pedig nem farkas.
ÉRTÉKELÉS: 60%